
Fotó: Kristó Róbert
Immár kilencedik alkalommal szerveztek életmódtábort Hargitafürdőn. A hét végéig tartó rendezvényre pszichológusokat, néprajzkutatókat, természetgyógyászokat, ezoterikus tanokkal foglalkozókat hívtak meg, hogy a párkapcsolati természetű problémákra megoldásokat javasoljanak, vagy a magyar népi gyógyászat, egészségkultúra, táplálkozás terén adjanak tanácsokat.
2011. július 27., 17:532011. július 27., 17:53
2011. július 27., 18:002011. július 27., 18:00
Meghitt hangulat uralkodik a táborban; előadás előtti torna
Törzsvendégei is vannak már a tábornak, akik Győrfi Annamária szervező szerint a sajátos meghitt hangulatért térnek vissza évről évre, de jönnek új emberek is. „Amit mindig észleltem, hogy a nemzedékek közötti határok elmosódnak, a nyolcvanéves és a huszonéves ugyanolyan közvetlenséggel tárgyal egymással, mint ahogy tenné ezt a korosztálybeli társával. A tiszteletet persze megadják egymásnak, de nem a kor, hanem a lélek számít” – emelte ki portálunknak.
Mindig több előadót hív, de a témák összefüggnek. „Én úgy gondolom, hogy a mai világunkban egyre több és több problémával küszködünk, azonban mind nyitottabbakká válnak az emberek arra is, hogy különféle területeken jártas szakértőkkel tárgyalják meg a gondjaikat. Ezeken az előadásokon sokszor választ lehet kapni arra, hogy családi életükben vagy a munkahelyükön hogyan orvosolják a mindennapi gondjaikat. Továbbá a lelki és szellemi természetű problémákon túl ott vannak az egészségügyiek is. Szerintem a magyar kultúrában van egy mély természetgyógyászati hagyomány, melyet a modern kor próbál velünk feledtetni, de ezt az örökségünket a saját jólétünk érdekében hasznosítani kell” – véli a szervező.
Ott jártunkkor Sasvári Szabó Erzsébet okleveles bioenergetikus éppen a megbocsátás folyamatáról értekezett. A témát szabadon választották az érdeklődők. Amint az előadótól megtudtuk, gesztusokkal is meg lehet valakit bántani, nem föltétlenül a szóbeli agresszió számít csak sértésnek, habár az utóbbi sokkal mélyebb nyomokat hagy, és nehezebb is jóvátenni. Nincs tökéletes ember, bárki megsértheti párját, társát, és ha megbocsátással nem oldják meg a fellépő gondot a kapcsolatban, akár orvosolhatatlan diszharmónia is keletkezhet.
A sértés-megbocsátás egy folyamatként is felfogható. A sértést – akár gesztussal is – elkövető fél először jobb, ha magában tisztázza az ügyet. Megbocsátást elvárni ugyanis csak akkor tud a másik féltől, ha őszintén felfogja, hogy milyen gondot okozott, és meg is tudja bánni tettét. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg inkább mentegetőzni, hárítani fog, amivel csak rosszabbra fordítja a helyzetet. Szóval az előadó szerint, éppen ezért a megbocsátás hosszabb folyamat, mint ahogy ezt általában az emberek gondolják. Csak olyan valaki tud őszintén bocsánatot kérni, aki el tudja ismerni hibáját, lelkileg fel tudja fogni, hogy a másiknak mekkora kárt okozott, és persze, emiatt nem is tudja megismételni. Egyfajta hibáért csak egyszer lehet bocsánatot kérni, hisz ezt csak igazi alázattal lehet elvégezni.
Sasvári Szabó Erzsébet figyelmeztetett viszont, hogy az alázat nem jár együtt a tartás elvesztésével. Hiszen a túl megalázkodó csak sajnálatot válthat ki a sértett félből, aki így legtöbbször meg sem tud bocsátani, mivel ez a viselkedés azt is megelőlegezi, hogy a sértő fél ugyanazt a hibát elköveti, amiért éppen bocsánatot kér. Viszont, ha a megfelelő mérlegelés után és az odaillő alázattal megtörténik a bocsánatkérés, a labda a sértett fél területére érkezett. Nagyon fontos, hogy ilyenkor meg tudjon bocsátani, hogy végül bekövetkezhessen az utolsó fázis, a jóvátétel, mely legalább a sértés bekövetkezése előtti állapotba hozza a kapcsolatot, de ajánlottabb, hogy még jobb viszony keletkezzen a felek között. Ha valaki viszont a fentebb felvázolt helyzetben nem tud megbocsátani, sőt meg is alázza a bocsánatkérőt, akkor az előadó szerint a továbbiakban a diszharmonikus kapcsolatért ő a felelős.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!