A könyv ünnepe – az olvasó főszereplésével

A könyvvásár megnyitója idén beköltözött a színház nagytermébe, s a helyszínnel együtt, mintha a műsor is ünnepélyesebb hangulatot öltöt volna magára. A megnyitót egy magyar és egy román ajkú színész műsor vezette, s a könyvvásár nemzetközi jellegéhez hűen mindenki magyarul és románul is beszélt.

Legszebbek a szépek között

A szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Káli Király István felidézte a kezdeteket, hogy a vásárt annak idején azért kezdték szervezni, hogy felmutassák a környék könyvbarátainak az európai könyvet. Éppen ezért kezdték díjazni is azokat a kiadókat, akik igényes olvasmányokat tártak a közönség elé. Idén a gyermekkönyv kategóriában a Koinónia alkotta a legszebbet: Balázs Imre József második gyermekverskönyve, a Blanka birodalma kapta a díjat. A szépirodalmi kiadványok közt Piero Bianconi Családfa című kiadványát találták a legszebbnek, amely a Bookart Kiadó munkája, míg a művészeti könyvek közt a Komp-Press Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című kiadványa nyerte el az idei díjat.

Több mint 8000 cím

A megnyitón felszólalt a házigazda szerepét betöltő Gáspárik Attila is. A Nemzeti igazgatója elismerte, a könyv iránti érdeklődésünk megcsappant, pedig ő emlékszik még azokra az időkre, amikor nadrágjukban csempészték be a könyveket az országba. 

Ebben az évben nem csak a Marosvásárhelyi Kulturális Központ csatlakozott a vásár szervezősééhez, hanem a Látó is, a szépirodalmi folyóiratot választották ugyanis a vásár szellemi védnökévé. Főszerkesztője, Kovács András Ferenc annak örült, hogy több mint 8000 könyvcímet kínál a vásár az olvasóknak.

Életműdíj a korszerűtlenségért

A szervezők 2009-ben először adtak át életműdíjat Kányádi Sándor költőnek, idén pedig a majdnem 91 éves Jánosházi Györgynek a másodikat. A díjazottat Markó Béla méltatta, aki szerint „korszerűtlen író” kapta az elismerést. „Jánosházi György első verseskötete 1947-ben jelent meg, rögtön a háború után és a diktatúra előtt, a legközelebbi kötete pedig 1994-ben jelenhetett meg. Jánosházi György a negyven évig hallgatott, mert nem akart korszerű lenni abban a rendszerben ahol ezt elvárták tőle. Éppen olyan korszerűtlen volt, mint Shakespeare, aki sok-sok év múltán is tud újat mondani az olvasónak” – fogalmazott a költőtársa.