
Elsődleges szempont, hogy biztonságot nyújtsanak az áldozatoknak
Fotó: Veres Nándor
Tavaly a családon belüli erőszaknak 20 617 áldozata volt, 84 halálesetet regisztráltak, a 2016-os esztendő még rémisztőbb adatokkal szolgál: a családon belüli erőszak összesen 191 halálos áldozatot követelt. Ijesztő számok bújnak meg a családon belüli erőszak mögött Romániában, éppen ezért a kormány új stratégiát fogadott el, amely nagyobb hangsúlyt fektet az áldozatok támogatására, valamint ezután egy hónaptól akár egy évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható az, aki megszegi a távoltartási rendeletet.
2018. június 08., 16:132018. június 08., 16:13
2018. június 08., 16:562018. június 08., 16:56
A családon belüli erőszak megfékezését célzó átfogó törvénycsomag a 2018–2021-es időszakot célozza meg, és főként a jelenlegi törvénykezés javítására összpontosít.
– foglalta össze a témában elindított törvényhozói munka lényegét Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, az RMDSZ Maros megyei nőszervezetének alelnöke.
A családon belüli erőszak felszámolását szolgáló jelenlegi intézményrendszer a Megyei Család- és Gyermekjogvédelmi Hatóság alárendeltségébe tartozik. Ez a létesítmény együttműködik a rendőrséggel és bizonyos központokkal, amelyek védelmet nyújtanak a bántalmazott családtagoknak. A készülő új jogszabály értelmében e mellé rendelik az úgynevezett sürgősségi beavatkozási csapatot. Amennyiben feljelentés érkezik, hogy családon belüli bántalmazást észleltek – nem kizárólag a családtagok, hanem akár a szomszédok részéről is érkezhet –, a sürgősségi beavatkozási csapat kiszáll a helyszínre és felméri a helyzetet. Súlyosságának függvényében a bűncselekményt jelzi a hatóságoknak, amely megkezdi az ilyen esetekre előírt eljárásokat. A kiszálló csapat tagjai különböző intézmények szakembereiből állnak majd.
A Maros megyei képviselő szerint az RMDSZ is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kormány végre elővette és kellő komolysággal kezeli e nehéz kérdéskört. A törvénycsomagba a kormánypárt beemelte az erdélyi magyar szakemberek által javasolt sürgősségi távoltartási rendelet intézményét is.
Nagyon sokan magánügyként kezelik a bántalmazásokat, szégyellnek beszélni róla, így a megoldásokat sem keresik
Fotó: Pixabay.com
Csép Éva Andrea szerint az általuk kidolgozott rendelet a veszélyes esetekben alkalmazható, amikor az áldozat komoly fenyegetettségnek van kitéve. Ilyen esetben a bántalmazott rögtön a helyszínen kérhet távoltartási végzést. A rendelet eddig is szerepelt a törvénykezésben, azonban 72 órán belül bocsátották ki. Abban az esetben,
Az új törvénykezés a szexuális erőszak áldozataira is kitér, hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy a látleleteket azonnal elkészítsék, tehát a sürgősségi ügyeletnél helyben mintákat vegyenek. Ezek a későbbiekben a bíróságon felhasználhatók bizonyítékként. A stratégiába bevett újdonságnak számít az is, hogy
A csíkszeredai Áradat Egyesület és az RMDSZ nőszervezetének közös, jól működő programsorozata is ezt a célt szolgálja. A kezdeményezésnek köszönhetően számos erdélyi iskolához jutottak el, amelyekben rendhagyó osztályfőnöki órákon világosítják fel a diákokat a családon belüli erőszak súlyos társadalmi következményeiről. A fiatalok naprakész információkat kapnak arról, hogy milyen formában érintheti a családok tagjait a fizikai- vagy lelki erőszak, különös tekintettel a nők elleni fellépésre. A szakemberek szerint a törvényhozás éppúgy megkerülhetetlen e témában, mint a fiatalok idejében történő felvilágosítása, a bántalmazások visszaszorítása ugyanis mindannyiunk közös ügye.
Tavaly a családon belüli erőszaknak 20 617 áldozata volt
Fotó: Veres Nándor
A családon belüli erőszakról a jelenlegi törvénykezésben is szót ejtenek, azonban nincs megadva a pontos meghatározás. Az új jogszabály ezt pontosítja, amikor konkrétan megfogalmazza, hogy mire vonatkozik az áldozat, illetve a családon belüli erőszak fogalma. „A rendelkezés értelmében minden típusú bántalmazás – a pszichés, szociális, szexuális, gazdasági, valamint a lelki is – bekerül a meghatározásba” – részletezte Csép.
„A témában felgyorsított törvénykezést az indokolta, hogy Románia 2016-ban elfogadta az Isztambuli Egyezményt” – mutatott rá Csép Éva Andrea. Ennek célja a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők büntetlenségének megszüntetése.
Az egyezmény elfogadására nagy szükség volt, hiszen 2014-ben Romániában 1096 bejelentés érkezett, valamint ugyanebben az évben 11 600 áldozatot tartottak számon. Ezek az adatok azonban csak töredékét képezik a valódi esetszámnak, hiszen sokan magánügyként kezelik a bántalmazásokat. Tavaly a családon belüli erőszaknak 20 617 áldozata volt, 84 halálesetet regisztráltak, valamint több mint 3000 távoltartási parancsot adtak ki, amelyből 1011-et megszegtek. A 2016-os esztendő még rémisztőbb adatokkal szolgál: a családon belüli erőszak összesen 191 halálos áldozatot követelt.
Románia előtt 37 ország írta alá az Európai Tanács ide vágó rendelkezését, amely kimondja: az aláíró országoknak fontos feltüntetni jogszabályaikban a korábban nem szereplő bűncselekményi formákat. Az új törvénykezési stratégia tehát a romániai jogszabályokat összhangba hozza az uniós rendelkezésekkel.
A törvénycsomag – bár hozzájárulhat a családon belüli erőszak megfékezéséhez – mégsem elegendő. Az agresszorokkal szemben eredményes lehet, mivel a szigorú büntetés miatt elbátorodhatnak. Az áldozatok esetében azonban mentalitásváltásra van szükség. Nagyon sokan magánügyként kezelik a bántalmazásokat, szégyellnek beszélni róla, így a megoldásokat sem keresik. „Amióta ezzel a témával foglalkozom, nem titkolom, hogy rendszeresen megkeresnek bántalmazott nők. Nehéz megélni e történeteket és kellő higgadtsággal tanácsot adni” – mondta Csép Éva Andrea. Az RMDSZ nőszervezete a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalommal (NEEEM) vette fel a harcot a jelenséggel. Ezzel elérték, hogy a témáról már nemcsak a médiában, hanem a közbeszédben is egyre több szó esik.
Az ország egyharmadában azonban nem működnek olyan intézmények, amelyek támogatást nyújthatnának a bajba jutott és kiszolgáltatottá vált áldozatoknak. Marosvásárhely szerencsés ebből a szempontból – mondta a Maros megyei képviselő –, hiszen egy rendkívül segítőkész központot tudhat magáénak, amely a családon belüli bántalmazás áldozatainak nyújt segítséget.
Csép Éva Andrea amióta ezzel a témával foglalkozik, rendszeresen megkeresik bántalmazott nők
Fotó: Boda L. Gergely
Kolozsváron tavaly Oláh Emese alpolgármester kezdeményezte egy hasonló tanácsadó központ létrehozását. Az önkormányzatoknak törvényes kötelessége segítséget nyújtani, és minden tízezredik lakosra számítva biztosítania kell egy helyet a saját működtetésű menhelyen. A legtöbb városban azonban az ellátórendszernek súlyos hiányosságai vannak. Kolozsvár sem kivétel, hiszen egy 13–14 férőhelyes menedékházat kellene a megyeszékhelyen működtetni, ilyen szolgáltatás azonban nem létezik.
A jelenleg létező, kis létszámú intézmények orvosi és jogi konzultációt nyújtanak a sértett félnek. Pszichológusaik, szakembereik vannak, akik segítenek feldolgozni a traumatikus eseményeket.
ahol szakemberek segítik a felépülésben és az újrakezdésben.
A granola az utóbbi években igazi sztár lett azok körében, akik gyors, mégis egészséges megoldásokat keresnek a táplálkozásban.
A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.
A pszichológus konyhájában a közösségi médiában fellelhető női trendekről is szó volt, s találón egy, a TikTok-on terjedő süti – az Apple Pie Cookies – receptjét készítette el Dimény-Varga Tünde házigazda a meghívottal, Gergely Orsolya szociológussal.
A téli madáretetés nem csupán a hó megérkezésével válik időszerűvé. Már november végétől jóval kevesebb táplálékot kínál a természet, a gondosan előkészített madáretetők nagy segítséget jelentenek a kis énekesmadaraknak.
A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.
A mátrai borzaska belül szaftos és puha, míg a bunda fűszeres és ropogós. Az egészet a tetejére kerülő fokhagymás tejföl és pirult sajt koronázza meg.
Hány perc zörgött tova,
hány óra hasztalan,
nem tudom.
A cékla Erdélyben leginkább savanyúságként vagy ivóléként kerül az asztalra, pedig rostokban és vitaminokban gazdag, sokoldalú alapanyag, amelyből világszerte izgalmas levesek, saláták, főételek és desszertek készülnek.
Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.
A tudatos étkezés nem feltétlenül igényel bonyolult alapanyagokat vagy hosszadalmas előkészületeket. A mai rohanó életvitelben egyre nagyobb értékük van azoknak az étrendi ajánlásoknak, amelyek gyorsan és könnyen elkészíthetők.
szóljon hozzá!