A császármetszéstől az otthonszülésig – két édesanya hasonló útja

Az immár ötgyermekes édesanya 12 évvel ezelőtt, 28 évesen várta első gyermekét. Saját bevallása szerint a szülésről csak annyit tudott – amit a környezetében hallott –, hogy az egy borzasztó dolog, amin át kell esni minden nőnek, „mint kutya a kerten”. Tabu volt még beszélni is róla. A pszichológus ezzel a koncepcióval érkezett be szülni a kórházba, s bár volt egy fogadott orvosa, az mégsem tudott bemenni a szülésére. Réka mindemellett nagyon lesújtó dolgokkal találkozott a kórházban, a vajúdó nőt tegezték, szidták, nem segítették, miközben az ő szülése nem igazán haladt előre, így amikor az ügyeletes orvos megállapította, hogy császárolni kell, csak arra gondolt, jó, hogy vége lesz. A műtét után azonban 48 óráig kellett feküdnie az intenzíven, így külön volt a gyermekétől, amit, úgy érzi, nem pótolhat be soha. Mint ahogy azt a 12 napot sem kaphatja vissza, amit a kórházban kellett tölteniük újszülött kisfiával.

Még egy császárra „kapott engedélyt”

„Azzal jöttem ki a kórházból, hogy még egy gyereket vállalhatok maximum, utána köttessem el magam, mert ez a méh és ez a vágás még egy várandóságot nem bír ki. Ja, és a következő feltétlenül programozott császár legyen” – mondja Réka, akinek sokáig fogalmi zavarai is voltak, mert nem tudta azt mondani, hogy szülte a fiát, mert végül is kivágták belőle, így sokáig inkább úgy fogalmazott, hogy megszületett a fia.

Az erőszakos szülés

Rékáék a harmadik gyereküket örökbe fogadták, majd rá négy évre lett ismét várandós. Természetesen otthonszülést terveztek, de a fiúknak sokáig nem akaródzott kijönni, végül a betöltött 43. héten indult el a szülés, amikor már ott volt a bába is náluk. „Gyorsan haladtunk előre, a nagyon erős kontrakciók alatt csökkent a szívhang, így a bába úgy ítélte meg, jobb, ha bemegyünk, hogy ha valamilyen speciális segítségre lenne szüksége a babának, legyünk bent a kórházban” – mondta Réka, akinek nagyon rossz élményei voltak a kórházban.

– vallja be Réka, aki egyáltalán nem gondolja, hogy az ő útja bárkinek is követendő példa kellene legyen. „Az enyém egyfajta út volt, de van sokféle. Azt gondolom, mindenki ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát. Én azonban nem tudom biztonságban érezni magam egy olyan kórházban, ahol nem hagyják, hogy szabadon választott testhelyzetben vajúdjak, szüljek, ahol meg akarom fogni valaki kezét, és eltolják a kezem. Ahol az, hogy kecskén szülnek a nők, nem a nő, hanem az orvos kényelmét szolgálja” – magyarázza az édesanya.

Tárgyként kezelték

Bár nem ugyanaz a történet, Birtók-Dán Orsolya esetében is vannak hasonlóságok. Az immár kétgyerekes édesanya mindig is reál beállítottságú volt, szakmája szerint biológus, egészségügyben is dolgozott, sosem gondolta volna, hogy valamikor ő lesz az, aki az otthonszülést választja.
Saját elmondása szerint első terhessége problémamentesen zajlott.

– mesél kislánya világrajöveteléről Orsolya. Hozzáteszi, amikor a másodikat tervezték, elkezdett érdeklődni, hogy egyáltalán milyen lehetőségei vannak egy szülő nőnek. Egyik orvos sem akart hallani arról, hogy elvállalja, hogy megpróbáljon Orsolya vele természetesen szülni. Ekkor került kapcsolatba olyan anyukákkal, akik otthon szültek, s ők mondták, hogy lehet császár után is szülni. „Elkezdtem akkor érdeklődni az otthonszülés irányába, pedig nagyon sokáig nem akartam, bennem volt az az egyészségügyi mentalitás, hogy ez felelőtlenség. De számomra sem volt elfogadható, hogy vajúdás alatt a kórházban megmondják, hogy mit csináljak, mit ne csináljak. A gátmetszés lehetőségét sem tudtam elfogadni. Úgyhogy egyik nap mégis úgy ébredtem, hogy márpedig én otthon fogok szülni, és minden rendben lesz” – mondja Orsolya. S úgy is volt. Terminus előtt indult be a szülés, a segítő is odaért a nagy havazás ellenére, s bár volt egy holtpont, amikor Orsolya azt érezte, túl nagy falat ez neki, végül minden rendben zajlott, s megszületett az egészséges kisfia., akivel azóta is elválaszthatatlanok.

Orsolyáék előzetesen nem nagyon tájékoztatták környezetüket, mire készülnek, volt is belőle gond. „Apósom kinyomta a telefont hirtelen, amikor meghallotta, mire vállalkoztunk. A családorvos is fenntartásokkal kezelte a helyzetet, pedig mondtuk neki, hogy ezért őt nem terheli felelősség” – fogalmaz a kétgyerekes édesanya.

Természetes élettani esemény

A biológus szerint az otthonszülést nem úgy kellene beállítani, mint valami furcsa, rendellenes döntést, hanem mint valami természetes, élettani eseményt, ami a legtöbb nyugati országban teljesen legális és elfogadott.

anélkül, hogy megbélyegeznék, és ítélkeznének róla.