
Tőkés Attila lelkész úgy véli, feladata van a faluban
Fotó: Haáz Vince
Tőkés Attila, gegesi református lelkipásztor úgy került a kis, Maros megyei faluba évekkel ezelőtt, hogy korábban nem járt ott, de még csak nem is hallott a településről. Azonnal megszerette a Marosvásárhelytől 30 kilométerre található falut, elhatározta azt is, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy visszanyerje régi fényét. A Székelyhon napilap Hit-Vallás melléklete Gegesre kalauzolja el olvasóit.
2020. augusztus 31., 12:312020. augusztus 31., 12:31
„Mi nem tudtuk, hogy hova jövünk, életünkben nem jártunk itt, de azt mondtuk, minket a Jóisten ide vezetett, itt megválasztottak, azt jelenti, hogy itt valamilyen feladatunk van. Nem állt szándékunkban továbblépni, bár azóta több lehetőségünk is lett volna rá, maradtunk.
– magyarázza a faluba jövetelének történetét a lelkész. Azonnal megszerette a Marosvásárhelytől 30 kilométerre található, a Nyárád- és a Kis-Küküllő-mente közötti, Havad községhez tartozó zsákfalut. Közösségépítésbe és a gazdaság fellendítésébe fogott.
Sajátos állat a skót szarvasmarha
Fotó: Tőkés Attila
Elhatározta, nem hagyja, hogy teljesen elnéptelenedjen Geges – minden tőle telhetőt megtesz, hogy újból egy virágzó, fejlődő településsé váljon.
Jelenleg alig kétszázan élnek a faluban, de nem reménytelen a helyzet, hiszen van gyerek, és ahol gyerekzsivajtól hangos az utca, ott van jövő is – mondja Tőkés Attila. Hozzátette: vannak már olyan fiatalok, illetve nyugdíjasok is, akik visszatelepedtek Gegesbe; többen is vállalkoznak, kertészkednek, málna- és feketeribizli-termesztéssel foglalkoznak. A falu melletti erdőben pedig a skót szarvasmarha-tenyészet működik. A teljes cikket megtalálják a Székelyhon Hit-Vallás mellékeltében.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!