Városi gondtalanság két pedállal: Volkswagen Polo

A Volkswagen érdekes utat választott a Polo negyedik generációjánál, hiszen a kortárs Golfnál alkalmazott minőségibb kidolgozást háttérbe szorították, a beltérben megelégedtek a „szerény” műanyaggal, és az alapváltozatok spártaisága is a vele azonos időben pályára küldött Škoda Fabiához állt közelebb. A felszereltséggel is érdekesen bántak a wolfsburgiak pozsonyi gyárából kigördült kisautónál: ha épp kimaradt a légkondi, attól négy „villanyablakot” még kaphatott a vásárló, sőt ködlámpát is. A kipróbált gépet mégsem ez teszi érdekessé, hanem a négyfokozatú automata váltó.

Csak egy motorral

A németek figyeltek arra, hogy a 2001 és 2004 között gyártott – ráncfelvarrás előtti – Polók egyetlen elérhető automatáját egy vállalható erejű motorral párosítsák – a kiválasztott az 1,4 literes, 16 szelepes, 75 lóerős négyhengeres benzinmotor lett, hozzá csatolták a mindössze négy fokozatot igazgató rendszert. Gyorsasága nyilvánvalóan köszönőviszonyban sincs a mai – gyakran duplakuplungos – automatákkal, de meglepően kellemes szerkezet, feltűnés – és mindenféle rángatás – nélkül dolgozik, és mindössze néhány kilométer alatt kiismerhető, hogy milyen gázpedálállással lehet „inspirálni” a fel- vagy visszaváltásokra.

Átlagos városi tempóról „lepadlózva” előbb vad motorbőgés a válasz, majd néhány tizedmásodperccel később a kasztni is meglódul. A pörgetést követő gázelvétel után jellemzően beáll az alapjárati fordulatszám, motorfékhez tehát érdemes picit megbökni a jobboldali pedált, hogy fokozatba (vissza)kapcsolva lassítsa az autót. Azért országúton sem kell félteni: átlagos közlekedési helyzetben, óránként száz kilométeres sebességgel haladva 2800 a percenkénti fordulatszám.

Vakgombok sokasága

A Polo IV belseje a legapróbb izgalmaktól is mentes: mindenhol sötét plasztikok találkoznak egymással, igazából csak a kormánykerék középen lévő embléma jelzi, hogy egy német mérnökök által fejlesztett gépben ülünk. A visszafogott felszereltséget a rengeteg vakgomb mutatja igazán: a fűtést és szellőzést szabályozó három tekerőgomb fölötti tárolórekeszeket – amelyek közül a jobb szélsőben igazából kiugró pohártartó kap helyet a gazdagabb kivitelekben – csak az utólag beépített rádió töri meg, majd a rondán sorakozó funkció nélküli gombok következnek. A műszerfal sem egy formatervezői csoda, de minden szükséges információval ellát.

Cserébe sok más kisautóhoz képest komfortosak az első ülések, némi oldaltartást is kapunk. Hátul inkább a gyereküléseknek jut szerep, az Opel Corsa–Renault Clio–Škoda Fabia–Ford Fiesta vetélytárs a maga 2,4 méteres tengelytávjával nem nyúlt ideális teret a hosszú utazásokhoz – igaz, nem is arra tervezték. A 245 literes csomagtér egy közepes bevásárlás szatyorjait képes elnyelni csupán, bár az egyben dönthető hátsó ülésekkel javítható a helyzet, 975 literig növelhető a tér.

Puha kormány, gyenge fék

A változó rásegítést hírből sem ismerő kormánykerék puhasága ugyan urbánus környezetben áldás, de országúton, autópályán zavaró tud lenni, hogy a kéz puszta súlyától elfordul. A kocsi szélérzékenysége mérsékelt, egyenesfutása a rövid tengelytávtól függetlenül kiváló. A gyenge fékre azonban nincs mentség: a pedál lenyomására előbb nem történik semmi, majd közepesen beletaposva is visszafogott a lassulás – és ez nem az elhasználódott fékpofák rovására írható, hanem generációs „hiba”. A tél során kikátyúsodott utakra a ballonos abroncs a megoldás, ezt tanúsíthatja a Polo is: a méretéhez képest széles, de magas oldalfalú gumival (185/60R14) egy-egy mélyebb gödör meglátogatása után sem kell azonnal felnishez, esetleg futószögállításra rohanni.

Sokáig egyben marad

A 120 ezer kilométert futott autó „külsérelmi nyomai” is jelzik, hogy pályafutása javát (tömb)házak között töltötte. Padkák nyomai a küszöbön, szegélyre felakadás miatt meglazult lökhárító – és mindezek ellenére a test teljesen egyben van, azaz nincsenek zörgések az utastérben, vészjósló hangok a különböző részegységek felől, mentes az elálló beltéri elemektől. Ilyen szempontból összehasonlíthatatlanul jobb, mint a cégen belüli rivális Fabia.

A gyerekek hordozásához, ügyek intézéséhez, kisebb kiruccanásokhoz az egyik legjobb pénztárcabarát megoldás az automata váltós Polo. A használtautó-piacon is bőséges a kínálat belőle, a kevésbé lelakott példányok már kétezer euró alatt is elérhetők. Az 1,4-es motor megbízhatóságán csak a kötelező odafigyelés hiánya képes kifogni, és az egyszerű erőátviteli egységgel sem valószínű, hogy különösebb probléma adódik. Mert hiába készült szlovák gyártósoron, igazi német maradt.

Volkswagen Polo 1.4 75 LE