Újraértelmezett anyaghasználat: Csiszár Borbála

Mint részletezte, a szitázás (szitanyomás, szerigráfia) egy sokszorosító grafikai eljárás, amely során egy sűrű szövésű selyem vagy műszálas vászonra egy emulziót (viaszos réteget) visznek fel egy lesötétített helyiségben. Ezt követően a szitára ráhelyezik a mintát – ez általában vékony fóliára kinyomtatott fekete rajzolat –, majd erős fény alá helyezik 8-10 percig. Azt a részt, ahol a negatív (fekete minta) a fény útjában áll, magas nyomású vízsugárral le lehet mosni a szitáról. Így amikor festéket teszünk a szita aljába, és egy spaklival végighúzzuk rajta, a kimosott részeken átjut a festék az alatta lévő felületre. Ennek a technikának az előnye, hogy számtalan alkalommal szitázhatjuk le az adott mintát.

Emellett a hulladékmentes tervezési folyamat több válfaját is kipróbálta az elmúlt időszakban. Az egyik ilyen lehetőség lényege, hogy a szabást követően keletkező anyagfelesleget hosszú csíkokra szabta, majd kézi szövéssel újraszőtte, és beépítette az öltözékeibe, az anyag széléről lefoszló rövid szálakat, kibolyhosodott anyagvégeket pedig kézi öltésekkel rögzítette a ruhákon. Egy másik opció a zero waste design-ra a folyóméterben lévő textil abszolút felhasználása. Ebben a teljes anyagszélességet igénybe véve alakítja ki a szabásmintát. Így egy nagy téglalapot kell okosan beosztania, hogy kiférjen rá például egy kaftán minden darabja, az ujja, az eleje, a háta, az öve, és mindezt úgy, hogy egy centiméter anyagfölösleg se képződjön.

A fiatal szakember jelenleg Hollandiában, az ArtEZ Összművészeti Egyetem divattanszékén végzi mesteri tanulmányait. „Kedvemre való az itteni nyitott szemlélet. Rávilágítottak arra, hogy nemcsak a cél, hanem a késztermékig vezető folyamat is mennyire fontos. Ezen a képzésen időt és teret kaptam, hogy felszínre hozzam a bennem rejlő kreatív ént, hogy újraértelmezzem a környezetemben fellelhető anyagokat” – húzta alá.

Kitért továbbá egy különleges technológiára is, amit nemrég próbálhatott ki: az amszterdami WAAG Textile Lab innovációs műhellyel közreműködve egyedi kristályokat növesztett textíliákra. A kristálynövesztés a tiszta timsó por forró vízben történő feloldásával kezdődik. Annyi timsót szükséges az oldathoz adni, amíg az telítődik. Ezt követően az oldatba bele lehet lógatni a textilcsíkokat, taapasztalatai szerint természetes anyagon több kristály képződik, mint a szintetikus vagy kevertszálú szöveteken. Fontos, hogy ezután az edényt és a textilcsíkokat is mozdulatlanul hagyjuk. Majd 48-72 óra elteltével kifejlődnek a szabályos szerkezetű kristályok az anyagon, és innentől kezdve érdemes őket eltávolítani a vízből.

„A timsó kristálynövesztésben az nyűgözött le, hogy ragasztó hozzáadása nélkül direkt módon a szövetre képződnek a szabályos átlátszó kristályok. Van a folyamatnak egy spontán öntörvényűsége a képződő kristályok elhelyezkedését tekintve. A méretük a hőmérséklet, valamint az időtartam függvényében befolyásolható. A biztató eredmények után szódabikarbónával, valamint mosószódával folytattam további kísérleteket. Ezen esetekben apró matt fehér kristályok keletkeztek. Ezeket az anyagmanipulációs technikákat installációk, öltözékek részeként, kiegészítőkként lehetne alkalmazni” – magyarázta Borbála, aki számára nagyon fontos a környezetvédelem.

A kézdivásárhelyi lány március végétől a hollandiai divattervezőnél, Hellen van Reesnél lesz szakmai gyakorlaton, akinek szintén nagyon fontos a fenntarthatóság. „Még gyűjtögetek, de határozott késztetést érzek, hogy a megszerzett tudást és a tapasztalataimat a szülőföldemen is kamatoztassam.