
Gyorskaja székely jelleggel. Új ételt alkottak
Fotó: Rédai Attila
Az utcán is ehetünk finomat, és egy hot dog is lehet különleges. Már nem az a fontos, hogy minél olcsóbb legyen – ez lehet az ember benyomása, amikor azon új generációs büfékocsik termékeivel találkozik, ahol a lényeg a gyorsaság mellett a kulináris élmény nyújtása.
2017. november 03., 16:002017. november 03., 16:00
2017. november 03., 20:142017. november 03., 20:14
Azt gondolnánk, hogy a hot dog félbevágott, esetleg lyukasztott kifliben kínált meleg virsli mustárral, de úgy tűnik, ebben a műfajban is lehet kreatív, sőt egyre kreatívabb az ember. Erre gondolt az a vállalkozó is, aki „székelyesítette” az ételt. Nem virsli jön a kifliben, hanem friss, főtt házikolbász, feltétnek pedig ott a pirított hagyma és a csalamádé is.
Juhász-Borsa Orsolya közgazdász és jogász végzettséggel rendelkező, ifjú vállalkozó, aki volt már tőkepiaci szakértő, projektmenedzser és marketinges is. Nem mellékesen a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti szervezetének alelnöke.
Beszélgetésünk nyomán persze kiderül: ennél jóval többről van szó. A Székely Hotdog ugyanis Orsolya álmának megvalósulása, legalábbis az ehhez vezető első lépés.
Juhász-Borsa Orsolya és terméke
Fotó: Rédai Attila
A történetben az első fejezetet a Bukarestben 2014 óta megrendezett Székely termékek vására jelentette, amelyet néhány kollégájával együtt Orsolya szervezett. Ott merült fel az igény egy helyben készülő és elfogyasztható, sajátos ételféleségre. A Székely Hotdog története tehát – ironikus módon – Bukarestben kezdődik. A román fővárosbeli kedvező fogadtatás után a hotdogos bódé elkezdte vándorútját a különböző rendezvényeken, fesztiválokon Torockótól Tusványosig, Csíkszeredától Temesvárig. „
– meséli Juhász-Borsa Orsolya. A Székely Hotdog brandjét így erre építették: friss, helyi, megbízható forrásból származó alapanyagból készült gyorsétel. „Azt akartam, hogy olyan terméket adjak a kliens kezébe, amelyet nyugodtan ajánlhatok terhes anyukának, kisgyereknek is. Nem dolgozunk fagyasztott alapanyagokkal, mindent helyben szerzünk be, mindennek rövid a felhasználhatósági határideje. Ezzel vállaltuk a veszteségek rizikóját is” – vázolja a vállalkozó.
Pirított hagyma és csalamádé a feltétek között
Fotó: Rédai Attila
Orsolya úgy látja: az a vásárló, amelyik őket választja, elképzelhető, hogy egyébként nem is eszik hot dogot. „Ez nem egy sima hot dog, mi igazából csak kihasználtuk ennek a terméknek az általános ismertségét. Mindenki tudja, hogy milyen egy hot dog, bár a miénket nevezhetnénk kolbászos szendvicsnek is. De így sokkal érdekesebb a dolog: mindenki megkérdi magában, hogy mitől székely” – fogalmaz Orsolya.
És tényleg: mitől székely? – teszem fel én is a kérdést. Orsolya nevet: mi mitől érezzük magunkat székelynek?
Saját recept alapján készült disznókolbásszal dolgoznak, amelyet kizárólag nekik állít elő egy kistermelő egy csíki faluban. Természetesen helyi a kifli is. Ebből két beszállítójuk van, amikor nagyobb országos eseményre mennek például, akkor Sepsiszentgyörgyről viszik a pékterméket.
Nem csak Csíkszeredában találkozni ezzel a hölggyel és a büfékocsival
Fotó: Rédai Attila
Az első év tapasztalata kedvező: már nem kell Orsolya kilincseljen a fesztiválszervezőknél a befogadásért, a legtöbben már hívják magukhoz. De ami fontosabb: nem csak a fesztiválszervezőknek merült fel az igényük erre a termékre. „A városi ember állandóan fut, mozgásban van, és hiányzott a piacról az a fajta minőségi étel, amit gyorsan el tud fogyasztani” – értékel Orsolya. Úgy látja: ez a fajta piac még kialakulóban van nálunk, de már elkezdődött a szakosodás folyamata, akik ezzel foglalkoznak, ráállnak egy-egy szegmensre, és ott próbálnak helyt állni. Mindenféle regionális típusú food truck-ok jelennek meg, és az emberek szeretik ezeket, különlegesnek tartják őket.
Arculatot is építettek a vállalkozáshoz
Fotó: Rédai Attila
A Székely Hotdognál is kísérleteznek még: nemsokára náluk is kapható lesz a virslis hot dog, teljesítve azon kliensek igényét, akik elsősorban a virslivel asszociálják ezt a terméket. Nehéz azonban ezt a kívánságot úgy teljesíteni, hogy közben ne kössenek kompromisszumot: magyarán nehéz megfelelő virslit találni ehhez. Úgy néz ki azonban, hogy sikerrel jártak, nemsokára kérni lehet majd ezt az alacsonyabb árfekvésűre tervezett terméket is náluk.
aki a télre készülve egy különleges, „bacilusűző” tormás szószt fog szállítani a büfékocsiba, és várhatóan évszakonként jelentkezik majd egy-egy különlegességgel. „Fontosnak tartom, hogy mi, a helyi kisvállalkozások támogassuk egymást, egymástól vásároljunk alapanyagot, szolgáltatásokat. Pedig ár- és eltarthatósági szempontból lehet, hogy nekem is egyszerűbb volna egy nagy gyártótól venni az alapanyagokat, de ez nem illeszkedik bele az én üzleti elképzelésembe” – fejti ki Orsolya.
Fontosnak tartják, hogy helyi termelőkkel és szolgáltatókkal működjenek együtt
Fotó: Rédai Attila
Ezt a filozófiát akkor is betartották, amikor a Székely Hotdog márkát egy helyi, márkavédelemre szakosodott ügyvéd segítségével jegyeztették be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál. Romániában már ezzel is úttörőnek számítanak, hisz nagyon kevés olyan vállalkozás van az országban, amelyik uniós védjeggyel rendelkezik.
Hamarosan karavánba szerveződnek a büfékocsik
Fotó: Rédai Attila
Távolabbi terve Orsolyáéknak, hogy megrendezzék az első székelyföldi Food Truck-karavánt, amelyre a régió vezető innovatív street food-osait hívják meg, kiegészítve a résztvevők lajstromát néhány országos ismertségű névvel is. Ezt a meleg időszak elején, tavasszal szerveznék meg, két-három napra felkeresnék a jelentősebb székelyföldi városokat. Ennek keretében a székely büfékocsisok termékei mellett arra is lehetőségük volna az ittenieknek, hogy megkóstolják például az ázsiai konyha remekeit is.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!