Hirdetés
Hirdetés

Tévhit, hogy az ifjúság nem olvas, csak épp nem a kötelezőt

Olvasnak, csak nem a kötelezőt •  Fotó: Pixabay.com

Olvasnak, csak nem a kötelezőt

Fotó: Pixabay.com

Gyerekként még a legnagyobb könyvmolyok kezébe is került olyan kötet a kötelező olvasmányokból, amelyért inkább vállalta az elégtelent, minthogy délutánokon át szenvedjen az olvasásával. A mai fiatalok még nehezebben vesznek kézbe ilyen könyveket. Tévhit, hogy az ifjúság nem olvas, csak épp nem a kötelezőt.

Kádár Hanga

2018. február 15., 16:102018. február 15., 16:10

2018. február 15., 16:192018. február 15., 16:19

„A kötelező olvasmányokat már mi sem igazán kedveltük, ráadásul az egészséges kamasz dolga az ellenkezés, a magyartanáré pedig a kötelező olvasmányok elolvastatása, rosszabb esetben a tananyag leadása. Így már rögtön a ring két ellenkező sarkából indulnak a felek” – véli Czilli Aranka, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum oktatója. A magyartanárnő tapasztalata szerint a fiatalok igenis olvasnak. Még azok is, akikről nem feltételeznénk, csak ők ritkán dicsekednek ezzel, mert egyrészt

a fiatal generációk számára nem „menő” manapság olvasni,

Hirdetés

másrészt nem azt böngészik, amit a tanár elvár tőlük.

Facebook-profilt Zrínyi hőseinek!

„Tapasztalataim szerint a tanulók leginkább kortárs műveket olvasnak, a skála pedig széles, mindenki az ízlése és érdeklődési köre alapján szemezget. A legfontosabb kritérium, hogy érdekes, izgalmas legyen, de a diák és nem a tanár szemszögéből nézve. A szerző humorérzéke már csak hab a tortán” – magyarázza az oktató.

Sokan bitagyú gyerekekként emlegetik az iskoláskorúakat,

mert a technika világába beleszületett, abban felnövekvő generációt már csak a gyorsan váltakozó információ köti le. A tanárnő szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a digitális világot is bevonnák az oktatásba. Bevallása szerint minden évben tanul valami újat számítógép- és internethasználat terén a diákoktól. Ha pedig ehhez hozzákapcsolják a tanár szakmai tudását, egymástól tanulva, szórakozva veszik át az anyagot.

Nem a diák hibája, ha nem szereti a kötelezőt •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Nem a diák hibája, ha nem szereti a kötelezőt

Fotó: Pixabay.com

Czilli Aranka szerint internetre szabott feladatokkal számos klasszikus irodalmi művet könnyebb közelebb hozni a diákokhoz. De a tanárnő is elismeri: bizony van olyan olvasmány, amit már ideje lenne kihagyni a tananyagból. A székelyföldi magyartanárnő szerint nem gond, ha egy fiatal iskolás tudományos-fantasztikus vagy fantasy-köteteket olvas. Az irodalomtanításhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy a diák mindenekelőtt megszeresse az olvasást. Az oktató elmondása szerint még soha nem találkozott olyan diákkal, aki A kőszívű ember fiainak lapozgatása közben kapott volna rá a könyvbújásra, a Harry Potter-köteteket vagy a Szent Johanna gimi történeteit viszont különös olvasási étvággyal falják.

Idézet
„Semmiképp nem arról beszélünk, hogy a gyerek nem szeret olvasni. Ha hagyjuk, hogy a diák azt olvassa, amit szeret, és elismerjük, megdicsérjük ezért, marad esélyünk arra, hogy megszereti az irodalomolvasást, és szívesebben veszi kézbe azt is, amit a rendszer kedvéért kell elolvasni. Így a kötelező már kevésbé lesz mumus számára”

– mondta el a tanárnő, aki szerint mindenképpen játékosan, empátiával és a diákok iránti alapvető megértéssel felvértezve lehet csak megkedveltetni a klasszikus magyar irodalmat a tinédzserekkel. Hangsúlyozta, egy tanár nem tehet úgy, mintha Zrínyi eposza vagy a Fanni hagyományai maga lenne a kellemes időtöltés. A gyereknek éreznie kell, hogy amennyiben nem köti le az adott mű, az nem az ő gyengesége.

El kell fogadnunk, hogy a barokk korszak óta nagyot fordult a világ,

az általános értékrendszer, így természetes, hogy egyetlen kamasz fiú sem fog meghatódni Fanni örökös fájdalmaitól, ahogy egyetlen kamaszlány sem esik hasra Radivoj és Juranics hőstettétől.

Az oktató hozzáfűzte: ha tanárként arra kéri tanulóit, hogy a Facebookon keltsék életre a szereplőket, hozzanak létre számukra olyan profilt, mintha valóban létező személyiségek lennének, és tegyék őket aktívvá egy héten át, az rögtön felcsigázza a fantáziájukat.

A szülő mutasson példát!

A kovásznai líceum irodalomtanára határozottan úgy véli, itt lenne az ideje annak, hogy újra átgondolják, frissítsék a kötelező olvasmányok listáját. Például az általános iskolában a János vitézt, de még a Toldit is szívesen olvassák, a hetedik osztályos kamasz lelkének kifejezetten jót tesz A kis herceg, de aztán nyolcadik osztály végén jön A kőszívű ember fiai, mint az első emészthetetlen falat, amely után rögtön lankad az érdeklődésük a kötelező olvasmányok iránt. Jókai klasszikusa nem a 21. századi fiatalok világa, nem tudnak azonosulni vele, nem nyújt maradandó, személyes élményt nekik. Legfeljebb a szerelmi szálak tartják fenn a tinédzserek érdeklődését. A líceumban is egymást követik a nehéz falatok, a tanárnő tapasztalatai alapján

a lányok Zrínyi eposzától, a fiúk Fanni hagyományaitól szoktak sokat szenvedni.

„Érdekes módon, ahogy eljutunk a klasszikus modernséghez, már egyre többen kezdik felkapni a fejüket, hogy ez érdekes, izgalmas, jó volt. A 11–12. osztályos anyag az, ami nagy eséllyel nyújt nekik esztétikai élményt, örömet. A diákok nagy százaléka ugyanis szívesen olvassa Mikszáth, Kosztolányi, Móricz regényeit, Ady, József Attila és Radnóti lírája pedig általában otthonra talál a lelkükben. A 12. osztály végére vagy értő irodalomkedvelőt nevelünk, vagy teljesen elriasztjuk őket az irodalomfogyasztástól. De rugalmassággal, empátiával és sok türelemmel felvértezve rossz munkát nem végezhet az irodalomtanár” – véli Czilli Aranka.

A gyermekek egészséges szellemi neveltetéséhez szükség van mesei világra •  Fotó: Pixabay.com Galéria

A gyermekek egészséges szellemi neveltetéséhez szükség van mesei világra

Fotó: Pixabay.com

A tanárnő szerint a szülőnek otthon példát kell mutatnia: mivel a gyerek mindig a felnőtt mintát követi, abban a családban, ahol a szülő néha bekuckózza magát egy könyvvel valamelyik sarokba tévézés helyett, ott nagyobb valószínűséggel fog rászokni a kisebb családtag is az irodalomolvasásra, mint ott, ahol az egyetlen olvasnivaló a házban a postaládából kéthetente előkerülő áruház ajánlatlajstroma.

A könyvekben is az akciót keresik

Kende B. Hanna erdélyi származású, jelenleg Franciaországban élő gyermekpszichológus egyik közkedvelt művében – a Harry Potter titka–a gyermek csodavilága című könyvében – kifejti: a fantáziaregények egyik erős, közös jellemvonása az, hogy nem egy adott olvasóréteghez szólnak, hanem gyerekeket, serdülőket, felnőtteket, öregeket egyaránt megszólítanak. Több gyermek szerint a Harry Potter és a Gyűrűk Ura olyan zárt világ, amelybe könnyen beleélheti magát. A pszichológus számos olyan felnőttel találkozott, aki messziről elutasítja ezeket az ábrándvilágokat. Igaz, többségük esetében gyerekkorban mese helyett többnyire felnőttes, valós történeteket meséltek a szülők, a klasszikus magyar irodalom tehát csak akkor nyújthat élvezetet, ha megfelelően felnőtt hozzá az olvasója.

A szakértő szerint a gyermekek egészséges szellemi neveltetéséhez szükség van mesei világra,

amelyet a népmesék mellett akár a fantasy is nyújthat, ezt pedig majd a későbbiekben ki lehet egészíteni reális, klasszikus irodalommal.

Az irodalom megkedveléséhez elengedhetetlen, hogy a gyermek otthon olvasni lássa a szülőt •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Az irodalom megkedveléséhez elengedhetetlen, hogy a gyermek otthon olvasni lássa a szülőt

Fotó: Pixabay.com

Benoit Virole francia pszichológus szerint nem véletlen, hogy a vontatottabb szépirodalmat nehezebben olvassák a jelenkor ifjai, hiszen a fiatalok olvasási készsége lecsökkent, ráadásul szokásaiban is változott a tévénézés, valamint a számítógép és az internet hatására. A fiatal nemzedékek egy-egy olvasmányban ugyanazokat a jellemzőket, képi, formai világot, változékony jeleneteket, szimbolikus karaktereket keresik, mint a videójátékokban, rajzfilmekben. A populáris irodalom művei jóformán akciókönyveknek tűnnek a klasszikus szépirodalmi alkotásokhoz képest. Az előbbiek gyors dinamikája könnyebben leköti a fiatalokat, éppen úgy, ahogy a múlt század fiataljait Gulliver és Robinson kalandjai. Boldizsár Ildikó magyar meseterapeuta szerint a sikeres kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom szerzői figyelembe veszik, hogy modern gyerekek teljesen másként viszonyulnak a valósághoz, mint elődeik:

a mai gyerekeknek minden lassúnak tűnik, ami nem változik nagyjából hat másodpercenként, a rajzfilmekben ugyanis ennyi idő telik el két akció között.

A könyvvásárokon elsősorban a mese, a fikció fogy

Az olvasást hanyagoló fiatalok sztereotípiája évről-évre megdől az Erdély-szerte megrendezett könyvvásárokon. A tavalyi, 7. Ünnepi Kolozsvári Könyvhéten például kiderült, a Cerkabella Kiadó sátrát rendszerint futólépésben rohamozzák meg a meséskönyvekre éhező olvasók. Egymásnak ajánlgatnak, és sokan felnőtt segítsége nélkül választják ki legújabb olvasmányaikat, leggyakrabban az illusztrált kiadásokat. Ezzel szemben a magyarországi vásárokon leginkább szülők vesznek gyermek- és ifjúsági irodalmi alkotásokat a legkisebbeknek. A vásáron egy-két kényesebb műfajt kínáló kivételével a könyvesboltokat/kiadókat képviselők magabiztosan tagadták, hogy a fiatalság nem olvas, igaz nagy részük nem szépirodalmi alkotást csúsztatott a hátizsákjába. 2017 erdélyi magyar bestsellere az Idea könyvtér gondozásában megjelent, az akkor még tizenöt éves Lupescu Kata által írt A kalózlány: a végső kezdet című fantasy-kalandregény volt, amely azóta több utánnyomást is megért, és hamarosan érkezik a folytatás. Úgy tűnik tehát, a szülőknek meg kell békélniük azzal, hogy a mai fiatalok számára Vernét a 21. századi fantasy- és science-fiction irodalom jelenti, amely türelmes és a világhálót bevonó szülői, tanári biztatással a klasszikus irodalomhoz vezető út is lehet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés