Szeretetszolgáltatás extrákkal: vallomás a társkeresők túlsó oldaláról

Más-más szabályok vonatkoztak a 18 éven aluli korcsoportokra, például a 14 éven aluli gyerekekkel kimondottan általánosságokról beszélhettek, még csak romantikus útra sem terelődhetett a szó, a 14–15 évesekkel óvatosan, virágnyelven flörtölhettek, a 16–17 év közötti fiatalokkal már el lehetett mozdulni enyhén az erotika irányába, érzékeltetni a túlfűtöttséget, de egyértelműen még itt sem volt szabad fogalmazni.

– magyarázta Aliz. A kliensek „előéletét”, a róluk kapott addigi összes információt egy közös belső panelen követhették nyomon. Ugyanígy vezették azt is, hogy magukról mit árultak el. A kényes esetekre a munkatársak nagybetűvel hívták fel egymás figyelmét. Az operátornak megszabott idő állt rendelkezésére, hogy felfogja a helyzetet, átfussa az előzményeket és válaszoljon. Aliz időközben már fél percre csökkentette az elvárt időt. Az üzenetnek el kellett érnie egy bizonyos karakterszámot is, ellenkező esetben nem küldte el a rendszer.

A trükkök

Az anonimitást megőrző kibertérben a felhasználók gyakorta adják ki magukat másnak. A turpisság azonban egykettőre kiderül a következetlenség miatt, állítja Aliz. Az üzenetkezelő szempontjából viszont ez mellékes, a lényeg, hogy beszéltesse a klienseket.

Ha leszögeztük a találkát, előtte kötelezően le kellett mondani valami hihető okra hivatkozva, és egy új időpontot kitűzni, de addig is tartani a kapcsolatot.” Ilyenkor már kezdeményezhetett az üzenetkezelő is. Ez az ún. visszahívás, és ezt is a rendszer osztotta ki, mert maguktól nem tudták felvenni a kapcsolatot a klienssel. Nem is hozott annyi pénzt, mert általában nem válaszoltak rá: vagy mert alkalmatlan volt az időpont, vagy mert a kliens akarta a gyeplőt tartani.

„Egy nyolcvan év körüli néni egyenesen élettársi viszonyként élte meg. Az idősebb hölgyek amúgy is tartós kapcsolatra vágytak, a férfiaknál viszont épp fordítva tapasztaltam: a fiatalabbak szerelmesek lettek, az öregek viszont többnek is írogattak szerre, főleg fiatal lányoknak.” Az öngyilkosságra hajlamosak inkább a magány elől menekültek ide. Róluk riportalanyom számára az derült ki, hogy a mindennapi életben szeretetéhesek és önbecsüléshiányosak. „Annyit tudtál csinálni, hogy próbáltál önbizalmat táplálni bennük, gyógyító beszélgetéssé alakítottad az egészet. Még ha volt is benned késztetés, hogy ne játssz az instabil típussal, nem tehetted meg, hogy elmondod az igazat, mert az üzeneteinket folyamatosan ellenőrizték, és beperelhettek volna a titoktartás megszegéséért” – magyarázta Aliz, majd kitért a büntetésekre is, mert bizony a forgatókönyvtől való eltérésért, a pontatlan adatokért, a munkaidő lefaragásáért fizetéslevonás járt.

A Főnök

A főnökkel személyesen soha nem találkoztak, csak a nevét tudták, és a hangját hallották a telefonban. Amikor arról kérdezem, hogy mégis milyen profilt alkotott a férfi megnyilvánulásai alapján, azt feleli, hogy

„Eléggé rabszolgaként kezeltek minket. A fizetést nem az általunk megírt, hanem a klienstől jött üzenet után kaptuk, úgy saccolom, a felszámolt díj 4–5 százalékát. A kötelező munkaidőnek legalább a dupláját kellett dolgoznod, hogy a minimálbért elérd” – árult el további részleteket.

Aliz azt mondja, kreativitására végül is jótékonyan hatott, szexuális érdeklődését pedig kissé megváltoztatta ez a tapasztalat: „Okozott egy kis kiégést, és jobban átlátom, mire megy ki a játék. Most már egy mély beszélgetést többre tartok.”