
A harmincas évektől gyártják, a hatvanas évektől vált közismertté a régeni sítalp
Fotó: Hila Tibi/schiuri-reghin.ro
Ki emlékszik még a szászrégeni sílécekre? Pedig volt egy időszak, amikor nehezen lehetett hozzájutni máshoz. A nosztalgia rózsaszín ködbe fedi a múltat, olyannyira, két kolozsvári vállalkozó vissza is hozná a köztudatba és a használatba a régeni léceket.
2018. március 28., 16:402018. március 28., 16:40
A szászrégeni fafeldolgozó üzem annak idején nem csak a sportszergyártásáról volt híres, még sportrepülőgépeket is gyártottak ott. Magyary Levente tervező a gyárban dolgozott, és ahogy érdeklődésünkre elmondta, kedvenc síléce volt a régeni, aminek a gyártását még a rendszerváltás előtt leállították, annak ellenére, hogy volt rá igény. Az üzemben legelőször a repülőgyártást szüntették meg. „Huszonnégy óra alatt álltunk le, fentről jött a parancs, és abba kellett hagyni a munkát. Pedig az általunk gyártott repülőgép még Európa-bajnokságot is nyert, még a híres orosz gépeket is legyőzte” – mesélte a szászrégeni nyugalmazott tervező.
Vitorlázót, motoros gépeket, illetve Románia első kísérleti helikopterét is ott gyártották. A sportfelszerelésekre is nagyon büszkék voltak a gyár alkalmazottai, ahogy azok is, akik szabadidejükben szívesen sportoltak. „Nekem is régeni sítalpam volt, azokkal síztem, jók voltak. Még ma is megvan egy pár, de már nem sízek” – magyarázta Magyary Levente.
Retró formák és nevek
Fotó: Hila Tibi/schiuri-reghin.ro
Molnár Tamás nyugalmazott faipari mérnök, szenvedélyes 1963-ban tanult meg sízni egy régi deszkaléccel, amin se márkajelzés, se rendes síkötés nem volt. Akkoriban kezdtek a sítalp szélére fémlemezkéket csavarozni, ez volt a „kantni”, mely arra volt hivatott, hogy tartósabbá tegye a sílécet, és segítse az ívelést, kanyarodást.
– idézte fel emlékeit, hozzátéve, hogy keletnémet gyártmányú, úgynevezett kandahar típusú kötéseket lehetett venni hozzá a sportüzletben, és egymásnak mutatták meg a barátok, hogy hogyan és hova kell azt szerelni a lécen. Akkoriban még házilag készítettek hozzá vakszot, aminek parafin és szurok volt az alapja, a megolvadt keverékhez őrölt grafitot kevertek, és hengeres formákba öntötték. „A vaksszal összefirkáltuk a léc talpát, és nagyobbacska parafadugóval elsimítottuk. Főleg a tavaszi, nedves hóhoz kellett efféle gyorsítót használni” – mesélte a nyugalmazott mérnök, aki azt is elmondta, a régeni lécek különféle árkategóriát képviseltek, a legegyszerűbb és legolcsóbb a Combi volt, később jött a Rubin, Topaz és a legdrágább Diamant.
A kezdeti dupla falú bőrbakancsok után olasz műanyag – San Marco márkanevű – bakancsokat importáltak, a bakancs kivehető, belső részét a régeni sportszergyárban varrták hozzá. Biztonsági síkötést a vásárhelyi Prodcomplex gyártott Scut márkanévvel. Ezt a lengyel Beta kötésről másolták, annak az őse az amerikai Look volt.
– mesélte Molnár Tamás.
Kezdeményezték a sílécek újbóli gyártását és népszerűsítését
Fotó: Alexandru Sava/schiuri-reghin.ro
A legtöbben azonban úgy tűnik, nem a kellemetlenségekre emlékeznek. A brand népszerűségére és saját emlékeikre alapozva két fiatal kolozsvári vállalkozó, Sebastian Big és Ionuț Pațiu 2016-ban kezdeményezte az egykori szászrégeni sítalpak újragyártását és népszerűsítését. A vállalkozók nemrég a Gândul című napilapnak nyilatkozva beszéltek elképzelésükről, elmondva, hogy kézműves, de a modern elvárásoknak megfelelő léceket gyártanak: az első negyven pár már el is készült.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!