Hirdetés
Hirdetés

Rém hosszú volt az út, de hazatekert Kocsárdra a londoni séf

A büszke apai tekintet. Nem akármilyen tettet hajtott végre a fia •  Fotó: Albert Nándor

A büszke apai tekintet. Nem akármilyen tettet hajtott végre a fia

Fotó: Albert Nándor

Egymást érik a különböző sajtófelkérések, alig győz megfelelni nekik: már-már celeb lett Romániában az a székelykocsárdi fiatal, aki június 1-jén indult el Londonból biciklivel, s pontosan négy hónappal később karikázott be a szülői házba. Albert Nándor most a gyűjtőakciójára koncentrál, és tervezi a következő nagy kalandot.

Rédai Attila

2017. október 13., 16:342017. október 13., 16:34

2017. október 13., 16:422017. október 13., 16:42

Több mint hatezer kilométert tekert le a négy hónap alatt a 23 éves fiatalember, aki amúgy Londonban egy húsz fős konyha séfjeként kereste kenyerét, s közben tervezte nem mindennapi nyári kalandját.

Hirdetés

Vállalkozását a Liget végig követte: amikor legutoljára cikkeztünk róla, épp Lengyelországba érkezett, s túl volt az út kétharmadán. Mert Albert Nándor persze nem a legrövidebb utat választotta: jókora vargabetűket rajzolt a térképre. Az eredetileg tervezett 17 ország helyett végül 19-et keresett fel: az induló- és célállomáson kívül Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot, Dániát, Norvégiát, Svédországot, Finnországot, Oroszországot, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot és Ukrajnát.

Napi 80 kilométeres tempót tűzött ki célul, de ennél sokkal jobban haladt, így több ideje maradt felfedezni. Az út folyamán Litvániát találta a legkevésbé szimpatikus helynek, mint mondta, unalmasnak tűnt neki az az ország, igaz, hogy neki sem volt akkor éppen a legjobb kedve. Lengyelországban már sokkal jobban esett neki a bringázás, majdnem két hetet töltött abban az országban. „Nem csak maga az ország tetszett, az emberek is nagyon kedvesek voltak, de erre már számítottam, mivel már sok jó barátságot kötöttem lengyel kollégákkal, amíg London konyháiban tébláboltam. Sok helyi ételt is kipróbáltam ott, amik nagyon ízlettek, mivel nagyon hasonló a konyhájuk a miénkhez” – tájékoztatta a Liget olvasót a fiatal.

Néha igénybe vette a couchsurfing-et, de tipikusan így töltötte éjszakáit a bringás •  Fotó: Albert Nándor Galéria

Néha igénybe vette a couchsurfing-et, de tipikusan így töltötte éjszakáit a bringás

Fotó: Albert Nándor

Lengyelország után következett a két „pluszban” bevállalt ország, Csehország és Ukrajna. A cseheknél töltött két nap többnyire az ízletes helyi sörök kipróbálására volt elegendő, Ukrajnában egy hét alatt valamivel több benyomást tudott szerezni. „Ott sajnos kissé negatívak az emberek, de persze ott is szereztem barátokat, és kedves emberekkel is találkoztam, olyannal is, aki egy pohár meleg teával kínált meg, amikor az esőtől megázva húzódtam be valahová” – emlékezett a séf.

korábban írtuk

Hosszú úton hazafelé: Kocsárdra teker a londoni séf
Hosszú úton hazafelé: Kocsárdra teker a londoni séf

Londonból haza repülővel? Á, uncsi. Mit szólnál a kerékpárhoz? De azt sem akárhogy: nem a legrövidebb úton, hanem inkább Skandinávián és Oroszországon keresztül. A székelykocsárdi, az angol fővárosban séfként dolgozó Albert Nándor ezt a célt tűzte ki maga elé.

Szlovákiában bejárta a Tátrát, mint mondta, az égig érő hegyek és az óriási tavak látványa beleégette magát memóriájába. Romániába való érkezésére is festői tájat választott. „Sajnos itthon nagyon nincs bicikliút, de sok sofőr rendes, és már több méterről dudál mögöttem, hogy jön, persze sajnos van, aki ralizik is. De nagyon jól esett már itthon biciklizni, főleg mert Bukovinán keresztül jöttem hazafelé. Itthon a család meg a falubeliek vártak haza nagy meglepetéssel. Leginkább persze a szüleim örültek nekem” – mesélte Albert Nándor.

Hazaérve azonban nem nagyon tudott szusszanni sem: a történetéről értesült a román sajtó, amely szenzációként tálalta a séf vállalkozását. „Hát igen, a média felkapott és nem ereszt, egyre több felkérést kapok különféle tévéktől, rádióktól, újságoktól. Kissé már fárasztó, de hát ez ezzel jár, remélhetőleg még gyűl adomány vagy bicikli” – fogalmazott a fiatal.

korábban írtuk

Hosszú úton hazafelé: túl az út kétharmadán a kocsárdi fiatal
Hosszú úton hazafelé: túl az út kétharmadán a kocsárdi fiatal

Már Lengyelországban jár Albert Nándor székelykocsárdi fiatal, aki londoni munkahelyéről kerékpárral, egy jó nagy vargabetűt téve teker haza. Eredetileg 17 országot szándékozott felkeresni, most úgy döntött, két országot még bevesz a projektbe, amely folyamán Böjte Csaba árváinak is gyűjt.

Merthogy kezdeményezésének jótékonysági célja is van: a Böjte Csaba alapítványának pártfogásában élő gyerekek számára biztosítaná a kerékpározás lehetőségét.

Az utolsó napok egyikén a bringán, már Romániában •  Fotó: Albert Nándor Galéria

Az utolsó napok egyikén a bringán, már Romániában

Fotó: Albert Nándor

Ez az akció még folyamatban van, egy sajtóorgánum segítségével hamarosan el is juttat a fiatal néhány bringát az egyik gyermekotthonhoz. Albert Nándor azt is tudja már, hogy mi lesz a következő nagy kalandja: Mongóliából szeretne hazakerekezni. „Jövő évben, júliusban indulnék, tízezer kilométert mennék 4-5 hónapon keresztül. Erre az útra azonban már nem egyedül indulnék, és már keresem is a társamat, ami egyáltalán nem könnyű feladat” – fejtette ki a fiatal.

Albert Nándor útjáról ebből a célból létrehozott Facebook-oldalán is lehet még olvasni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés