Hirdetés
Hirdetés

Öt évtized sílécen: Jánosi Béla

A leköszönő igazgató szerint még éveket kell dolgozni azon, hogy régi fényében tündököljön a gyergyói sífutás •  Fotó: Gergely Imre

A leköszönő igazgató szerint még éveket kell dolgozni azon, hogy régi fényében tündököljön a gyergyói sífutás

Fotó: Gergely Imre

Kevés embernek adatik meg, hogy több mint ötven éven át ugyanahhoz az intézményhez kötődve, a ranglétra legaljáról indulva és végigjárva minden lépcsőfokot, végül a vezetői tisztségből vonulhasson vissza. Jánosi Béla, a Gyergyószentmiklósi ISK most leköszönő igazgatója közéjük tartozik. Vele készült interjú a Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletében.

Liget

2020. szeptember 29., 11:192020. szeptember 29., 11:19

2020. szeptember 29., 18:332020. szeptember 29., 18:33

Jánosi Béla 1979-ben kezdett Gyergyószentmiklóson dolgozni s végigjárta azokat a lépcsőfokokat, amelyek egy tanár életpályáját jelentik. „Csaknem hat generáció gyerekkel dolgoztam együtt, ami generációnként 6–8 évet jelent, attól függően, hogy mikor kezdi az illető gyerek a sportolást. Számos szép sikert elértünk, és nem sokan vagyunk az országban, akiknek a neveltjei számos egyéb nemzetközi verseny mellett négy olimpián szerepelhetnek, György Mónika és Sára Tímea pedig elérték ezt.

Idézet
Ha újra kellene kezdenem, ugyancsak ezt a pályát választanám” – vallja.

A leköszönő igazgató szavaiból továbbá az is kiderül, hogy az iskolaigazgatói tisztséget továbbadta a fiának, akit az iskola munkaközössége egyhangúan megválasztott. Az edzői munkát viszont nem volt kinek átadnia, hiszen a meghirdetett állásra senki nem jelentkezett, így egy ideig bedolgozó edző lesz.

Hirdetés
Jánosi Béla. Tizenhárom éven át vezette a Gyergyószentmiklósi ISK-t •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Jánosi Béla. Tizenhárom éven át vezette a Gyergyószentmiklósi ISK-t

Fotó: Gergely Imre

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként lehetne újra jó irányba állítani a hazai sportot, Jánosi Béla kijelentette, be kellene vezetni az iskolákba a mindennapi kötelező testmozgást. „Ha végignézek a gyerekeken az iskolaudvaron, sajnos azt látom, szinte mindegyik valamilyen testi hibát hordoz, amiatt, hogy egyáltalán, vagy szinte semmit nem mozog. Ennek később súlyos következményei lehetnek.

Idézet
Ha viszont megvan a mindennapos edzés, és sokan megszeretik azt, akkor már sokkal könnyebb közülük a tehetségesebbeket kiválasztva élsportolókat nevelni”.

A teljes interjút megtalálják a Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Kocsonya – videó

Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.

Kocsonya – videó
Kocsonya – videó
2026. február 25., szerda

Kocsonya – videó

Hirdetés
2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
Hirdetés