Nők és férfiak: miért is vagyunk mások?

A férfiak átlagosan nagyobbak és súlyosabbak a nőknél mintegy harminc százalékkal. Szőrzetük erősebb, válluk szélesebb és csípőjük keskenyebb. Ám mindezek eltörpülnek a legnagyobb különbség mellett: nincs méhük, ezért képtelenek gyerekszülésre.

A két nem közötti biológiai különbségek nagymértékben befolyásolták későbbi viselkedésünket. Gyermekszülési képessége miatt a nő a fajfennmaradáshoz elengedhetetlen erőforrássá lépett elő. Bár a férfi közreműködése is szükséges, mind időben, mind befektetett energiában elenyészik a kilenchónapos várandósság és az azt követő gyerekgondozás ágas-bogas teendői mellett. A fizikai erőfölény és a veszélyes foglalkozások kisajátítása – vadászat, katonáskodás – a későbbi társadalmi, kulturális, de még genetikai viszonyokat is befolyásolta.

Modern koponyánkban kőkorszaki elme

Mivel a férfiak harccal keresték kenyerüket, az ehhez kapcsolódó értékek előtérbe helyeződtek. Az számított sikeres férfinak, aki jó vadász volt, jól harcolt, társai elismerték és tisztelték. A sikeres férfi az volt, aki nagyobb eséllyel szaporodhatott és utódjairól gondoskodhatott. Ennek köszönhetően azok a tulajdonságok öröklődtek, amelyek a férfiakat jó vadásszá, harcossá és társaik által elismertté tették. Hasonló történt a nők esetében: mivel rájuk hárult az a feladat, hogy otthon maradjanak a törzsi közösségben és gyerekeket neveljenek, illetve gondoskodjanak egymásról, ezért azok a tulajdonságok váltak értékessé és keresetté, amelyek elősegítették az otthon maradt nők együttműködését és a gyereknevelést. Ezek a tulajdonságok aztán mind a környezet, mind a társadalom és a kultúra hatására egyre mélyebbre és mélyebbre ívódtak, mígnem elérték a jelenlegi formájukat.

Amikor vadászatra indultak, gyakran napokig keresték a vadat, folyamatosan figyelniük kellett, hogy észrevegyék a zsákmányt vagy az esetleges ragadozókat, majd ezután következett az igazi kihívás, a harc. Két ilyen erőpróba között a férfiak előszeretettel pihenték ki a fáradalmakat, ültek a tűz mellett némán. Ez segített abban, hogy testük felkészüljön az újabb vadászatra, és sérüléseik gyógyuljanak.

A gyűjtögetés nem nehéz, viszont rettenetesen időigényes, a kis energiatartalmú, növényi táplálékot, bár könnyű megszerezni, sok is kell belőle. Mindemellett a gyerekeket is figyelni kellett legalább félszemmel, az otthon maradottakról gondoskodni kellett, illetve egymásra figyelni. Ez a felállás később sem változott: míg a férfiak kemény mezei és fizikai munkát végezték – ami később a nők jussa is lett, minden egyéb feladatuk mellett –, addig a nőknek a házimunkák végeláthatatlan sora jutott. A férfi hazaérve pihenni kezdett, míg a nőnek még ezer apró dolga akadt, amit kötelessége volt elvégezni. Napjainkban is hasonlóan működünk a megváltozott környezet ellenére is, csak a nőkre egyre nagyobb nyomás kerül: eddig a férfi végezte a kemény fizikai munkát, a nő az időigényes házimunkát.

Ilyen terhelés mellett kénytelenek vagyunk átértékelni a munkamegosztást, hogy jobban megoszoljon a teher.

Egyik fél sem működik rosszul

„A férfi csak morog, a nő pedig megállás nélkül beszél” – ezt a sztereotípiát is ismerjük. A férfiak közismerten hallgatagabbak a nőknél egy kiadós eszmecsere után, vagy csak egyszerűen hajlamosak belesüllyedni egy néma tevékenységbe, például barkácsolásba, vagy esetleg a televízió bámulásába. Míg a férfiaknak annak idején előnyösebb volt szavak nélkül megérteniük egymást, a nőknek, akikre a család és a törzs összetartása, konfliktusainak megoldása, a fiatalok tanítása hárult, arról nem beszélve, hogy mindennapjaik is unalmasabban teltek, a beszéd használata sokkal előnyösebbnek számított.

Vagy tapasztalhatjuk, hogy a férfi hazajön a munkából elfáradva, a nő pedig, aki sokszor egész nap otthon sürgölődött egyedül, alig várja, hogy beszélhessen valakivel. Milyen volt a munkában? – kérdezi, mire a válasz nagyon gyakran mindössze ennyi: jó. Meg kell értenünk, hogy beszéd terén a különböző igények természetesek és egyik fél sem működik rosszul.

Sokkal egyszerűbb úgy leosztani a feladatokat, hogy mindenki olyan tevékenységet végezzen, amelynek – a képességei szerint – jobban meg tud felelni. Hadd méricskélje a férfi milliméterre pontosan a polcot, és ne várjuk el, hogy átlássa, a szoba melyik sarkában jelent meg egy újabb pókháló – bár, ha felhívjuk rá a figyelmét, egy bottal nagyon pontosan le tudja szedni. Bordó, karmazsin, bíbor, vörös: piros az egész a férfinak. A férfiak színérzékelése hagy maga után némi kívánnivalót. Bár ugyanazokkal az érzékszervekkel rendelkezünk, mégis a bejövő inger feldolgozásánál nyilvánvaló különbségeket figyelhetünk meg. Ugyancsak ősi foglalkozásainkban kereshetjük ennek okát. A bézs bundájú szarvas is pont olyan alkalmas zsákmánynak számított, mint a rozsdabarna, ám egy kék és indigószínű bogyó közül lehet, hogy csak az egyik volt ehető, míg a másik egy mérgező növény termése volt. A női munkakörökben a szín sokkal fontosabbnak számított, így ennek érzékelése is jobban kifejlődött. Ne várjuk el, hogy a férfi különbséget tudjon tenni két körömlakk árnyalata között!