
Antal András és Miklós Zoltán. Közös hobbijük a népi gyermekjátékok készítése
Fotó: Veres Nándor
Egyszerű és nagyszerű a népi fajátékok világa, s ha bárki azt hinné, hogy leáldozóban van népszerűségük, hát téved. Legalább is ez derült ki számunkra egy olyan műhely meglátogatásakor, amelyben két csíkszéki fiatalember népi fajátékokat készít. A titkuk talán csak az – de ez sem kőbe vésett –, hogy ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek megkedveljék, felnőttként is be kell kapcsolódni a játékba. Soha rosszabb feladatunk ne legyen!
2021. július 14., 17:232021. július 14., 17:23
2021. július 14., 17:292021. július 14., 17:29
„Annyit játszottunk itt tavaly januárban s februárban, hogy csak na” – kacag nagyot Miklós Zoltán és Antal András, amikor meglátogatjuk őket Zoltán csobotfalvi műhelyében. Régi barátság szülte a közös vállalkozásukat, megvan ez már tízéves is, hiszen korábban szórakoztató- és oktató társasjátékokat gyártottak, kis méretű fajátékokat forgalmaztak. Ezt gondolták tovább, s tavalytól nagy- és kis méretű, kerti- és beltéri fajátékok gyártásban kamatoztatják tudásukat. Így született meg a Bugri népi fajátékok ötlete. Mindkettejük felsőfokú közgazdasági tanulmányokkal rendelkezik, a játékkészítés egy közös hobbi, kikapcsolódás.
Zoltán aktív tagja a csobotfalvi Csobod Öröksége Egyesületnek, ragaszkodik a hagyományokhoz, ha teheti, előszeretettel vesz részt a hagyományőrző tevékenységeken. Korábban az egyesület gyerekfoglalkozásai során már kipróbált egy-két népi játékot. „Gondolkodtunk azon, hogy ez talán főállás is lehetne számunkra, de rájöttünk, ha már ettől függ a megélhetésünk, nagyüzemben kell csináljuk, akkor elveszíti a varázsát” – magyarázza. András szerint ami műhelyeikben zajlik, az már egy picivel több, mint a barkács kategória, ugyanakkor annak is örvendenek, hogy az egyetemen tanultakat is hasznosítani tudják, hiszen az eladással, bérbeadással is ők foglalkoznak.
Csigafuttatás
Fotó: Veres Nándor
A fajátékok tulajdonképpen két műhelyben készülnek, mindenkinek megvan a feladata, amit előzőleg megbeszélnek, majd a kész darabot Zoltán műhelyében rakják össze. Eddig több mint negyvenféle játékot készítettek el, ezeket lehet tőlük bérelni, vásárolni, és a készlet tovább bővül. A készítésükben – mesélik – sokat segítettek a különböző szakkönyvek, sokat böngészték az internetet, rengeteg leírást találtak, ugyanis igen terjedelmes irodalma van a népi gyermekjátékoknak.
Ami a műhelyben zajlik, már kicsit több, mint a barkács kategória
Fotó: Veres Nándor
„Mások ma már a gyerekek. Volt már néhány olyan alkalom, amelyre elvittük a játékokat, de annyira pörögnek a gyermekek, és emiatt a telefonos, tabletes világ miatt annyira másként állnak a játékokhoz, a játszáshoz, hogy nehéz megfogni őket. Azt tapasztaltuk, hogy az a legjobb, ha a felnőttek irányításával játszanak, eleinte a felnőttek is részesei a közös játéknak, mert máskülönben a gyerekeknek nincs türelmük. Ha csak a kezükbe nyomjuk, az nem hatékony.
– jegyzi meg Zoltán, aki négyéves kisfiával már sokféle játékot kipróbált odahaza.
Karikadobáló, diótörő, akasztó, medvedobáló, gólyaláb, zsinóros ördöglakat, csigafuttatás, mocsárjáró, lépegető – csak néhány a furfangos nevű játékok közül. A zsákdobáló például a patkódobálásnak egy biztonságosabb variánsa, hiszen patkók helyet kis zsákocskákat kell meghatározott távolságból egy vízszintes rúdra ráhajítani. Aki nagyobb izgalomra vágyik, medvéket is dobálhat. Na nem azokat, amelyek minduntalan megjárják magukat Zoltánék háza mögött, hanem azokat, amelyek egy méretes táblára vannak felfestve nagy lyukkal a pocakjukon. Ide kell betalálni a rongylabdával, a lyukak különböző pontértékűek.
Lépegető
Fotó: Veres Nándor
Na de ismerik-e bubucot? Ez nem más, mint egy kis egyensúlygyakorlat és erőfitogtatás. Egy hídon vagy rönkön egyensúlyozva a játékosok egy rúddal harcolnak egymással, a rúd két végén pedig puha zsákok találhatók. Az győz, aki tovább fennmarad a hídon.
Zoltán öt évet élt Dániában a feleségével, Gergő is ott született, két évvel ezelőtt tértek haza, a dédszülei régi házának a helyén építették fel otthonukat.
„Sokmindent kaptunk Dániától. Tapasztalatot szereztünk, világot láttunk, megtanultuk a nyelvet, minden jó volt, de messze volt. Hiányzott az itthoni közösségi élet, a család, ezért mindig is tudtuk, hogy haza fogunk térni. Kényelmes életünk volt, de azt hiszem, kicsit unalmas is. Mi már szerencsések vagyunk, hogy van lehetőségünk a hobbinkkal is foglalkozni” – meséli.
Amikor Zoltán gólyalábra pattan
Fotó: Veres Nándor
Mutatják közben, most éppen egy kolozsvári kalandpark számára készítik a kültéri játékokat. Mint András kiemeli, műanyagot egyáltalán nem használnak, csak fát, esetenként préselt lemezt, a kis zsákokban pedig kukorica van.
„Mi arra is törekszünk, hogy látható legyen a két kezünk nyoma is, ne legyenek mind annyira tökéletesek. Van, amikor a szándékosság adja egy-egy darab tökéletlenségét. Megtörténik, hogy egy darab léc kerül a kezünkbe, amit más akár tűzre dobna, de mi első látásra látjuk, hogy melyik játékhoz tudjuk felhasználni. Játékaink egy alternatívát jelentenek, törekszünk arra, hogy ne a műanyag szemetet halmozzuk” – magyarázza András, miközben Zoltán gólyalábakon tesz egy kört az udvaron, mi pedig kipróbáljuk a karika- és zsákdobálást.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!