Nemzeti tanács a háború után: hiányzó koncepció és vezéregyéniség

(és azok befolyásos embereit), valamint a polgári demokratikus átalakulással egyet nem értő tagjait a városi tanácsnak.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács elnökének Antalffy Endre orientalista kollégiumi tanárt választották. Alelnökök a szervező pártok vezetői voltak: Kovács Elek és Csetri János, titkár Turnowsky Sándor, jegyzők Simó Géza és Molter Károly tanárok, valamint vagyonőrként Halász József szocialista meggyőződésű bankigazgató. A további tagok választásánál rendező elv volt a három párt általi javasoltak beválasztása, de a független szervezetek, vállalatok és közalkalmazottak is csatlakozhattak a Tanácshoz. A városi Nemzeti Tanács megyei felügyeletre is igényt tartott, így szembehelyezkedett egy megyei Nemzeti Tanács alakítási kísérleteivel, amellyel a vidéki arisztokrácia tagjai, valamint a megyei tanácsosok fáradoztak.

Közrend és közélelmezés

A marosvásárhelyi magyar Nemzeti Tanács a városi tanáccsal párhuzamosan működött, Károlyi október 31-i kormányalakítása után pedig ez utóbbi helyét, funkcióját próbálta átvenni, mint egyetlen legitim vezetői szerv. A valóságban inkább kiegészítette annak szervezési, segélyezési munkáját. A Nemzeti Tanács működése nem érintette a forradalomban helyükön maradt kormányhatóságok (városi, megyei főispán és hivatala), közigazgatási szervek (polgármester és a tanács) jogkörét, csupán a főispán személyére tehetett ajánlatot, a többi tisztviselő lecserélésére nem volt módja. November végétől a városi tanács valószínűleg a békülés reményében 18 városi tanácsost választott, akik között voltak addigi városi tanácstagok és mellettük helyet kaptak a Nemzeti Tanács tagjai is, akik nem voltak városi tanácsosok, mint Antalffy Endre, Révész Béla, Morvay Zoltán, Farkas Róbert stb.

közbenjárásukkal sikerült a polgári forradalom első napjaiban kitörő tömegmozgalmak incidens nélküli levezénylését, valamint több alkalommal foglaltak le a városból kicsempészésre szánt javakat. A városban a polgárőrség megakadályozta az olyan típusú konfliktusokat, amelyek vidéken jellemzőek voltak ebben az időszakban.

A közélelmezés szempontjából elsősorban a leszerelt (vagy még fegyverben levő hazatérő) katonákkal foglalkoztak, egy napi 8000 főt kiszolgáló konyha felállításával. A leszerelt katonák elégedetlenségén a Nemzeti Tanács egy Munkásközvetítő Bizottság létrehozásával próbált javítani, amely által munkahelyhez és keresethez juthattak.

Túlértékelt szerep

Nemzetiségi kérdés szempontjából a marosvásárhelyi Nemzeti Tanács álláspontja különbözött a városi tanács korábban bemutatott nézeteitől, a szászrégeni Román Nemzeti Tanács megalakulása után azonnal felvette a kapcsolatot velük, Ioan Harșia ügyvéden keresztül. A megszállás után, habár a román hatóságok nem oszlatták fel a Nemzeti Tanácsot, annak működését hivatalosan nem ismerték el (inkább csak közvetítőként tekintettek rá), a városi tanács elöljáróságaival való érintkeztek, őket ismerték el hivatalosnak. Antalffy szerepe a tárgyalások alkalmával inkább csak az utasítások tudomásul vétele volt, vagy éppen elvállalta az üzenetek továbbítását, de nem tekinthető egyenlő tárgyalópartnernek.

A Tanács megszűnése nem az impériumváltás egyenes következménye volt, s ennek nincs hivatalos időpontja (Antalffy szerint „működése csendben, szinte észrevétlenül szűnt meg”). Tény, hogy a román hatóságok egyoldalúan szerelték le a Nemzeti Tanács koordinálta polgárőrséget, de a segélyezési feladat is egyre jobban átruházódott a városi és megyei tanács szerveire. A Nemzeti Tanácsnak nem volt egy olyan markáns regionális koncepciója, amely a megszállást követően (vagy előtte) a városi és megyei magyarság számára alternatívát jelentett volna. Továbbá nem volt kiemelkedően markáns vezéregyénisége, aki politikailag tapasztalt lett volna, nem voltak komoly politikai tényezők az impériumváltáskor. Az impériumváltást követően a városi közgondolkodás néhányukra hazaárulóként tekintett.