Hirdetés
Hirdetés

Negyven évig a futball szolgálatában

Péter József ötször volt a székelyudvarhelyi felnőtt csapat 
edzője, majd a sportiskola igazgatójaként vonult nyugdíjba •  Fotó: Beliczay László

Péter József ötször volt a székelyudvarhelyi felnőtt csapat edzője, majd a sportiskola igazgatójaként vonult nyugdíjba

Fotó: Beliczay László

Ötször volt a felnőtt csapat edzője, rengeteg futballista került ki kezei alól, a sportiskola igazgatójaként vonult nyugdíjba. A háromszéki Péter József Székelyudvarhelyen élte le élete javát, itt lett ismert tanár, edző és igazgató, és itt hagyta rajta keze nyomát a térség labdarúgásán és sportéletén – múlt héten 75. életévét töltötte be. Róla olvashatnak a Székelyhon legfrissebb számának Erdélyi Sport mellékletében.

Liget

2021. október 26., 10:382021. október 26., 10:38

Több mint ötven évvel ezelőtt, 1971 nyarán lényeges változások álltak be az akkori székelyudvarhelyi futballcsapat háza táján, hiszen amellett, hogy nevet és főtámogatót váltott, a vezetőség egy része és majd három idény után Băcuţ II. László vezetőedző is távozott. Az év júliusától a fiatal Péter József lett az akkor még UMTE vezetőedzője (a Textil név pár héttel később lett, ugyanis a város cérnagyára lett a csapat főtámogatója).

A mindössze 25 éves, háromszéki származású edző fiatalabb volt, mint a csapatot alkotó játékosok zöme…

Hirdetés

Péter József 1946. október 22-én született a Sepsiszentgyörgy melletti Gidófalvához tartozó Étfalván. Szentgyörgyön érettségizett, majd a bukaresti testnevelési főiskola elvégzése után, 1969. szeptember 1-jén került Székelyudvarhelyre, a mezőgazdasági iskolába testnevelő tanárnak. Mivel labdarúgóedzői képesítése is volt, 1971 nyarán az akkori futballcsapat vezetőségéből Zenglitzky András kérte fel edzőnek a fiatal tanárt. „Szabadságon voltam odahaza, Étfalván, ahol csak a paplakban volt telefon.

Idézet
Czintos Sándor hívott, hogy kineveztek a nagycsapat élére.

Senkit nem ismertem onnan, Széll Gábor elnök azt mondta, hogy Zenglitzky feladata az edzőkerítés, vele egyeztem meg” – emlékszik vissza Péter József, aki az udvarhelyi futball történetében az első szakképesítéssel rendelkező edző volt.

A Textil csapata 1972 nyarán: Ütő László, Papp István intéző, Vajna Csaba, Gergen Károly, Györfi László, László Gyula (László II.), László László (László I.), Gálovics László, Lukács Vencel, Borbély Albert, Péter József edző, guggolnak Laczkovics Ká •  Fotó: Péter Jószef magánarchívuma Galéria

A Textil csapata 1972 nyarán: Ütő László, Papp István intéző, Vajna Csaba, Gergen Károly, Györfi László, László Gyula (László II.), László László (László I.), Gálovics László, Lukács Vencel, Borbély Albert, Péter József edző, guggolnak Laczkovics Ká

Fotó: Péter Jószef magánarchívuma

1971. július 20-án találkozott a csapattal, két nap múlva pedig már bemutatkozhatott nemcsak a keret, hanem a közönség előtt is, mégpedig a Budapesti Vörös Meteor Egyetértés elleni hazai barátságos mecscsen (2–3). A teljes cikket megtalálják a Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés