Ne csak hibáira hívjuk fel a gyerek figyelmét

– teszi hozzá a szakember.
Mint mondja, motiváló ez a fajta hozzáállás a munkához a tanár részéről, kizárólag a hibák kiemelése azonban egyáltalán nem hat motivációként. Egyéntől és szülőtől függ az, hogy ki milyen motiváltsággal fog neki az iskolának. Kiskorban a gyerekek nagyon sok mindent csinálnak csak az élvezet kedvéért, mert valamiért neki jól eső érzés. Ha ezért dicséretet kap, ez számára elismerés és engedély, hogy folytathatja. Ha szidást kap, mert fél kézzel zsonglőrözött egy vizespohárral, és persze, hogy eltörött, s el is hangzik a szülő részéről az, hogy „ügyetlen vagy, fiam”, ő ezt el is hiszi. A szülő haragja természetesen a helytelen viselkedésnek szólt, de ő nem ezt mondta, hanem azt, hogy „rossz vagy fiam, nem azt, hogy „rosszul viselkedtél, fiam”. A gyerek nagyon hamar elhiszi, hogy ő rossz, ezután már nehezebben hiszi el azt, hogy ő jó – magyarázza a pár- és családterapeuta.

Vigyázzunk a belső motivációra

„Egy másik vetülete a belső motivációnak az lenne, hogy vigyázni kell rá, éspedig úgy, hogy szóbeli dicséreten kívül mást ne kapjon érte. Például az a gyerek, aki szeret rajzolni, dicsérjük meg az alkotását, de ne vegyünk neki csokit, mert milyen ügyes volt, mert akkor hamar elveszti érdeklődését a rajz iránt, és a „nyereményért” fog rajzolni, nem akkor, amikor kedve van hozzá, és amihez kedve van, hanem amiért csokit kap, és lehetőleg minél több csokit, a motiváltsága tehát külső lesz” – mutat rá Szigyártó Adrienn. Hozzáteszi, ez a gyerek nem azért fog tanulni, mert érdekli az, amit épp tanul vagy nem azért fog egy sor kacsacsőrt írni, mert megértette, hogy habár nagyon unalmas és megerőltető számára, de segít, hogy majd megtanuljon írni, hanem azért mert anyuka majd vesz neki valamilyen ajándékot. Ugyanez a felnőtt, nem azért fog elmenni dolgozni, mert van valami, amit szeret csinálni, és nem mellesleg ezt jutalmazzák is, hanem azért a jutalomért – ami sosem elég nagy – fog munkába menni.