
Neves elődök. Nem újak a társadalmi hálózatokról szóló gondolatok
Fotó: MAGMA
Mi az összefüggés egy művész tehetsége illetve sikeressége között? Vagy: mi köze Barabási Albert László hálózatelméletének a művészetekhez? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatott, aki elment a világhírű kutató pünkösdvasárnapi sepsiszentgyörgyi előadására.
2017. június 05., 17:282017. június 05., 17:28
2017. június 05., 19:022017. június 05., 19:02
A Bostonban élő, csíkkarcfalvi születésű fizikus először tartott előadást Háromszéken, s az érdeklődés akkora volt, hogy a helyszínt át kellett helyezni a Háromszék Táncstúdió székhelyéről a Tamási Áron Színház nagytermébe, de az is zsúfolásig megtelt. (Az előadás a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér netWorks című rendezvénysorozata keretében jött létre.)
A fokozott érdeklődést magyarázhatja, hogy nem mindennapi esemény, ha egy,
egy erdélyi, székelyföldi városban – ha belegondolunk, mekkora szerencse, hogy van nekünk egy Barabásink, akinek köszönhetően időről időre részesülhetünk ebben az élményben. Annál is fontosabb ez, hogy manapság egyre szélesebb körben s egyre nagyobb hatalommal rendelkező egyének kérdőjelezik meg a tudomány eredményeit, illetve, ha pontosabban akarunk fogalmazni, sokszor hitkérdést csinálnak a tudományból például olyankor, amikor „nem hisznek” a globális felmelegedésben, amiről pedig a tudományos közösség már konszenzusra jutott. Amikor a tudomány, mint olyan, csak az egyik merítési forrás, s egyenlő eséllyel versenyez az összeesküvés-elméletekkel és a propagandával, akkor nem csoda, ha olyan érzés kerülget, hogy közel a vég.
Barabásit látva s hallva azonban egy picit megnyugodhatunk: a tudósok ott vannak, teszik a dolgukat, általában az emberiség szolgálatában, s a világon eluralkodó őrültség csak alábbhagy majd. Az erdélyi származású fizikus a skálafüggetlen hálózatokról szóló elméletét sokan ismerhetjük, már akiket érdekel az igazi tudomány, ráadásul ennek mondjuk a kvantumfizikához képest sokkal hétköznapibb és kézzelfoghatóbb vonatkozásai vannak, és egészen konkrét gyakorlati felhasználási módjai pedig tulajdonképpen az életünk részei.
Teljesen megtelt a színház nagyterme
Fotó: MAGMA
De még ha esetleg az iskolában tanulta is az ember – amiben azért kételkedem –, akkor is sokkal hatásosabb a száraz tudományos szövegnél magától Barabásitól hallani a lényeget, akinek előadásmódjában az a jó, hogy kellőképpen közérthető, a figyelmet fenn tudja tartani anélkül, hogy túl sokat anekdotázna, amit néha azért megtesz, de prezentációja mégis annyira tömény, hogy mindössze 43 perc alatt elmondja, amit a skálafüggetlen hálózatokról laikusként tudni érdemes.
Mi most nem erről írnánk, hiszen ennek már van irodalma elég. Barabási sepsiszentgyörgyi előadásának azonban volt egy olyan vonatkozása, amelyről kevesebb szó eshetett eddig. Egy egészen friss, még tulajdonképpen publikálatlan kutatás részeredményeiről értesülhettünk: a művészeti hálózatokról folytatottról.
Ezt egy történettel vezette fel a fizikus: a SAMO-ról szólóról. A SAMO egy, New York főleg manhattani városrészében 1977 és 1980 között látható sajátos graffitik „márkajele” volt, amely, mint később kiderült, két graffitiművészt, Al Diazt és Jean-Michel Basquiatot rejtett maga mögött. A SAMO 1980-ban elhalt, Basquiat meg is töltötte a falakat a „SAMO is death” üzenettel. Utána azonban elkezdett vászonra festeni.
Társa viszont gyakorlatilag eltűnt szem elől, még Wikipédia-oldala sincsen – teszem hozzá Barabási történetéhez én, aki megpróbáltam kutatni Al Diaz után. Pedig él és művészként tevékenykedik, de senki sem figyel oda a munkásságára.
Karrier-befolyásoló tényezők: kik a barátaink?
Fotó: MAGMA
Mi történt az egyik, hasonló képességű és tehetségű, ugyanazon közegből származó művésszel, ami a másikkal nem, hogy az egyikből a világ egyik legértékesebb alkotója lett, míg a másik gyakorlatilag ismeretlen maradt, holott ugyanarról a startkőről indultak?
Barabásitól tudjuk, mi történt Basquiatal: a szétválás után
De a legmeghatározóbb találkozása alighanem Larry Gagosiannal történt, aki szárnya alá vette, meghívta a lakásába, hogy ott fessen. Ma Gagosiannak van a legmeghatározóbb galériája a világon, befolyása a művészeti életben meghaladja az összes európai kultúrintézményét például.
Basquiattal tehát az történt, hogy bekerült egy nagyon befolyásos, művészekből és intézményekből álló művészeti hálózatba. Felmerül hát a kérdés: milyen egyéneken és intézményeken keresztül, hogyan jelenik meg az érték a művészeti világban? Az értéket úgy értve, hogy mennyire ismertek, elismertek az adott művészek, s mennyit fizetnek a munkáikért.
A lebilincselő előadást kétszer is vastapssal jutalmazta a közönség
Fotó: MAGMA
Hogy meg tudjanak válaszolni a kérdésre, Barabásinak és kutatócsoportjának egy elképesztően bő adatsor állt a rendelkezésére. Egy New York-i csoport összegyűjtötte az 1980 és 2016 közötti időszakból 140 országból minden tárlat, kiállítás adatait, amit múzeumokban vagy galériákban rendeztek.
s a kutatás tárgya volt a tárlatok nyomán lefolytatott több millió tranzakció is.
Az adatsornak köszönhetően a kutatók ki tudták mutatni minden egyes művésznek a karrierjét: hol, mikor állítottak ki, milyen értékben keltek el munkáik. Azt vizsgálták meg, milyen szerepe van az olyan intézményeknek is, mint a MAGMA a művészeti érték megjelenésében.
Ha valakinek sikerült bekerülni a MoMába (The Museum of Modern Art, Manhattan – szerk. megj), a londoni Tate Galériába vagy a párizsi Pompidou központba, az nagyon jelentős karrierlépésnek számított. De hogyan jut el valaki munkáival ezekre a helyekre? Egyéb galériákon, múzeumokon keresztül, ahol ezeknek az intézményeknek a szakértői felfigyelhetnek rájuk.
A kutatók az összes ilyen művészi „utazást” kivetítették egy hálóra, ahol az intézmények a csomópontok, a huzalok jelzik a művészek mozgásait. A csomópontok méretét az határozta meg, hogy mennyire központi szerepet játszott az adott intézmény a művészeti életben a művészek mozgása alapján, illetve mennyire „drága” művészek kerültek hozzájuk.
A művészeti hálózatokról szóló ábra. Matematikai meghatározottság
Fotó: MAGMA
A háló kimutatta, amit azért persze eddig is sokan tudtak: a legbefolyásosabb művészeti intézmények többnyire Észak-Amerikában, ezen belül is persze New York-ban vannak, de van néhány európai is. Különösen izgalmas azonban, hogy látszik: az észak-amerikai és európai művészeti hálózat szoros, sűrű klaszterbe tömörül, mellettük ugyanakkor
Az ezek csomópontjait képező intézmények egymásnak adogatják a munkákat, de nincsen igazából bejárásuk a fő sodorba. Nagyon érdekes a magyar művészetet ábrázoló rész: ez ugyan láthatóan része az európai hálózatnak, de ettől ugyanakkor izolált, elkülönülő, külön klasztert képez, amely kevés szállal kötődik a sűrűbb európai mezőnyhöz.
– fogalmazott Barabási.
Ugyanezen a hálón az látszik, hogy a Jean-Michel Basquiatot befogadó Gogosian galériája például épp olyan jelentős csomópont, mint a Guggenheim múzeum, s jelentősebb, mint a nagy európai művészeti központok.
Mi az egészből a következtetés? Hogy a művészeti élet nagyon lokálisan fragmentált, mutatott rá Barabási, kevés a kommunikáció a különböző klaszterek között. Vannak példák ugyan arra, hogy egy-egy művésznek sikerült az izolált klaszterekből kikerülni és ott megragadni, de ez általában nagyon hosszas építkezésnek az eredménye. De kiderül az is a kutatásból, hogy ha valaki karrierjét valamelyik, jelentőségében a felső húsz százalékba sorolt galériában kezdi, akkor szinte biztos, hogy élete végéig ott marad. Ami viszont igazán jó hír, hogy
az átlagot kivetítő ábra szerint lassú építkezéssel egyre rangosabb galériákba kerülnek be ezek a művészek – ezért fontosak az ilyen tárlatok, kiállítások is, mint a MAGMA által szervezett, s többek között Barabási Albert László által megnyitott netWorks.
Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.
Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
szóljon hozzá!