Művészetek és hálózatok: Barabási Albert László pünkösdvasárnapi előadásáról

egy erdélyi, székelyföldi városban – ha belegondolunk, mekkora szerencse, hogy van nekünk egy Barabásink, akinek köszönhetően időről időre részesülhetünk ebben az élményben. Annál is fontosabb ez, hogy manapság egyre szélesebb körben s egyre nagyobb hatalommal rendelkező egyének kérdőjelezik meg a tudomány eredményeit, illetve, ha pontosabban akarunk fogalmazni, sokszor hitkérdést csinálnak a tudományból például olyankor, amikor „nem hisznek” a globális felmelegedésben, amiről pedig a tudományos közösség már konszenzusra jutott. Amikor a tudomány, mint olyan, csak az egyik merítési forrás, s egyenlő eséllyel versenyez az összeesküvés-elméletekkel és a propagandával, akkor nem csoda, ha olyan érzés kerülget, hogy közel a vég.

Hálózatelmélet 43 perc alatt

Barabásit látva s hallva azonban egy picit megnyugodhatunk: a tudósok ott vannak, teszik a dolgukat, általában az emberiség szolgálatában, s a világon eluralkodó őrültség csak alábbhagy majd. Az erdélyi származású fizikus a skálafüggetlen hálózatokról szóló elméletét sokan ismerhetjük, már akiket érdekel az igazi tudomány, ráadásul ennek mondjuk a kvantumfizikához képest sokkal hétköznapibb és kézzelfoghatóbb vonatkozásai vannak, és egészen konkrét gyakorlati felhasználási módjai pedig tulajdonképpen az életünk részei.

Társa viszont gyakorlatilag eltűnt szem elől, még Wikipédia-oldala sincsen – teszem hozzá Barabási történetéhez én, aki megpróbáltam kutatni Al Diaz után. Pedig él és művészként tevékenykedik, de senki sem figyel oda a munkásságára.

De a legmeghatározóbb találkozása alighanem Larry Gagosiannal történt, aki szárnya alá vette, meghívta a lakásába, hogy ott fessen. Ma Gagosiannak van a legmeghatározóbb galériája a világon, befolyása a művészeti életben meghaladja az összes európai kultúrintézményét például.

Befolyásos barátok, tudományosan

Basquiattal tehát az történt, hogy bekerült egy nagyon befolyásos, művészekből és intézményekből álló művészeti hálózatba. Felmerül hát a kérdés: milyen egyéneken és intézményeken keresztül, hogyan jelenik meg az érték a művészeti világban? Az értéket úgy értve, hogy mennyire ismertek, elismertek az adott művészek, s mennyit fizetnek a munkáikért.

s a kutatás tárgya volt a tárlatok nyomán lefolytatott több millió tranzakció is.

Az adatsornak köszönhetően a kutatók ki tudták mutatni minden egyes művésznek a karrierjét: hol, mikor állítottak ki, milyen értékben keltek el munkáik. Azt vizsgálták meg, milyen szerepe van az olyan intézményeknek is, mint a MAGMA a művészeti érték megjelenésében.

Ha valakinek sikerült bekerülni a MoMába (The Museum of Modern Art, Manhattan – szerk. megj), a londoni Tate Galériába vagy a párizsi Pompidou központba, az nagyon jelentős karrierlépésnek számított. De hogyan jut el valaki munkáival ezekre a helyekre? Egyéb galériákon, múzeumokon keresztül, ahol ezeknek az intézményeknek a szakértői felfigyelhetnek rájuk.

Művészeti hálózat meglepetésekkel

A kutatók az összes ilyen művészi „utazást” kivetítették egy hálóra, ahol az intézmények a csomópontok, a huzalok jelzik a művészek mozgásait. A csomópontok méretét az határozta meg, hogy mennyire központi szerepet játszott az adott intézmény a művészeti életben a művészek mozgása alapján, illetve mennyire „drága” művészek kerültek hozzájuk.

Az ezek csomópontjait képező intézmények egymásnak adogatják a munkákat, de nincsen igazából bejárásuk a fő sodorba. Nagyon érdekes a magyar művészetet ábrázoló rész: ez ugyan láthatóan része az európai hálózatnak, de ettől ugyanakkor izolált, elkülönülő, külön klasztert képez, amely  kevés szállal kötődik a sűrűbb európai mezőnyhöz.

– fogalmazott Barabási.

Ugyanezen a hálón az látszik, hogy a Jean-Michel Basquiatot befogadó Gogosian galériája például épp olyan jelentős csomópont, mint a Guggenheim múzeum, s jelentősebb, mint a nagy európai művészeti központok.

Aki fent kezd, fent is marad

Mi az egészből a következtetés? Hogy a művészeti élet nagyon lokálisan fragmentált, mutatott rá Barabási, kevés a kommunikáció a különböző klaszterek között. Vannak példák ugyan arra, hogy egy-egy művésznek sikerült az izolált klaszterekből kikerülni és ott megragadni, de ez általában nagyon hosszas építkezésnek az eredménye. De kiderül az is a kutatásból, hogy ha valaki karrierjét valamelyik, jelentőségében a felső húsz százalékba sorolt galériában kezdi, akkor szinte biztos, hogy élete végéig ott marad. Ami viszont igazán jó hír, hogy

az átlagot kivetítő ábra szerint lassú építkezéssel egyre rangosabb galériákba kerülnek be ezek a művészek – ezért fontosak az ilyen tárlatok, kiállítások is, mint a MAGMA által szervezett, s többek között Barabási Albert László által megnyitott netWorks.