Mosolygó pogácsafigurák: Helga díszes édesmézesei

Nem szokványos decemberi napon kelünk útra, csöpög az eresz, a gyimesi sípályán nyoma sincs a hónak, már-már a tavasz első jeleit keresgéljük a természetben. Ám Bálint Helga konyhájába lépve a látvány, az illat visszaránt a jelenbe. Ha más nem is, de az őrölt szegfűszeg, a fahéj, a gyömbér édeskés illata jelzi, közeledik karácsony.

Hagyományteremtő sütögetés

Nem mondhatjuk, hogy a családi hagyományt viszi tovább Helga, aki előszeretettel hangolódik legkedvesebb ünnepére mézespogácsasütéssel. Székelyudvarhelyi középiskolás évei alatt találkozott egy foglalkozáson a pogácsa sütésével – meséli.

„Abban az évben el is készült a család számára az első adag mézespogácsa, majd a következő években díszes befőttesüvegben a barátok, a rokonok is azt kapták ajándékba. 2019-ben, amikor Kolozsváron mesteri tanulmányaimat folytattam, és a közösségi oldalamra is feltöltöttem fotókat az általam sütött mézespogácsákról, egyre többen kérték, hogy süssek, hát sütöttem. Dolgoztam, tanultam, hajnalban megsütöttem, majd délután kidíszítettem. Így indult, nem volt ebben semmi tudatosság, és amíg számomra nem teher, csinálom, amikor majd teher lesz, átgondolom.

Leülni és elmélyedni

Nevetve árulja el, szinte önmagát is meglepte ezzel az újfajta hobbival, hiszen amíg főzni nagyon szeret, a sütésről ezt már nem mondhatja el.

Azt már maga is kitapasztalta, hogy a nyerstészta jól bírja a fagyasztást, de jobb, ha kisebb téglalapba kinyújtva kerül a fagyasztóba, a hűtőbe, mert így később könnyebb vele dolgozni. Közben kiszaggat egy adag pogácsát – ennek kakaóval barnította be a tésztáját –, ami mehet is a felmelegített sütőbe, és miközben én mézespogácsát kóstolgatok, ő hozzálát a cukormáz elkészítéséhez, hogy a már kisült pogácsákat ünnepi díszbe öltöztesse. Többféle forma közül válogat, nevetve mondja, nem is tud ellenállni, ha üzletben lát mézespogácsa-formákat, mindig vásárol újabbakat.

Kilépni a karácsony bűvköréből

Van ebben fantázia – mondja, miközben kiveszi a sütőből a frissen sült pogácsákat, és megvizsgálja, átsültek-e. Tovább lehet ezt gondolni – biztatja magát –, eddig ugyanis számára a karácsony ünnepköréhez kapcsolódott a mézeskalács, de más eseményekhez is köthető.

„Pipicsmunka”

Közben elérkezett az idő, hogy a kihűlt mézespogácsákat kidíszítse. Letelepszik az asztal mellé, meglepődik, hogy remeg a keze, de ezt a kezdeti izgalmat csak a jelenlétünkkel magyarázzuk. Igazunk van, egy-két mézeskalács, és máris látszik a rutin, a biztos vonalvezetés, és ott mosolyognak az asztalon mézespogácsa-figurák. „Én a fehér díszítést szeretem a legjobban. Egyébként a kézzel felvert máz mindig jobb, mint a géppel készített, csak hát az embernek eláll a keze. Ha bevonni szeretném, kicsi vízzel lazítom a mázat, akkor könnyebben lehet vele dolgozni. Én egy vastagabb falú műanyag tasakkal dolgozok, a józan paraszti logikával hozott megoldásokat szeretem” – magyarázza.

A hópehelyformát szereti a legjobban díszíteni, nincs is belőle két egyforma darab. „Ez pipicsmunka, nálunk ezt így mondják” – nevet nagyot munka közben. „Érdekes, ehhez van türelmem, s a tojásíráshoz nem igazán” – jegyzi meg. Elemlegeti a tavalyi decembert, amikor az előkészített nyerstészta megmaradt, betegség miatt le kellett mondani sütési terveiről. Nagy is volt az izgalom, hogy idén az előkészületek problémamentesek legyenek. A reggeli róráté után itt gyűltek össze a szomszédasszonyok – mondja –, s a kávé mellett jól fogott a friss mézespogácsa is.

„Úgy érzem, hogy azt a jó érzést, amit nekem a mézespogácsa sütése, díszítése ad, tovább tudom adni, amikor valakit megajándékozok vele. A Mézi név is, amit ezeknek a kis süteményeknek választottam, tulajdonképpen ezt a jó érzést sugallja. Nagyon nagy örömömre szolgál, amikor megbízásokat kapok, kihívások elé állítanak, mert azt jelenti, megbíznak bennem. Anyukám mindig ajánlkozik, hogy segít, de én ezt egyedül szeretem csinálni, s nem azért, mert nem szeretek csapatban dolgozni, de ezt én vállaltam, ezért ez az én dolgom, az én felelősségem. Az már nagy segítség édesanyám részéről, hogy átadja ilyenkor a konyháját” – jegyzi meg derűsen, amint szemügyre veszi az asztalon pihenő, száradó díszes mézespogácsákat.