
Az itt telelő madarknak nagy szükségük van gondoskodásra
Fotó: Kristó Róbert
Sok madár tölti itt a telet, hidegben még inkább rászorulnak az emberi segítségre, hiszen sokkal nehezebben találnak táplálékot. A felállított etetőket szívesen látogatják. De mit is kínáljunk a madaraknak? Mivel ne etessük egyáltalán? – ezen kérdéseket jártuk körül szakemberrel, Birtalan Istvánnal.
2017. november 27., 14:352017. november 27., 14:35
„A téli időszakban sokkal nehezebb az itt telelő madaraknak az energiadús táplálék beszerzése, ezért fontos, hogy gondoskodjunk róluk. Ha elkezdtük a madarak etetését, akkor azt ne hagyjuk abba, mert a házunk körül élő, úgymond könnyű táplálékot ha megvonjuk, ez hidegebb éjszakákon a madarak pusztulásához is vezethet” – ismertette elöljáróban Birtalan István erdőmérnök, a madarak jó ismerője, aki ornitológusként a Fogarasi-havasok madárvilágának feltérképezésén is dolgozott.
Az itt telelő madarak közül többet is megemlített a szakember: a cinegefélék közül az őszapó, a széncinke, a barátcinege, a kékcinke telel itt, de itt marad a zöldike, citromsármány, a meggyvágó, a házi veréb, a harkályfélék közül a nagy fakopáncs, közép és balkáni fakopáncs, továbbá a zöld küllő, hamvas küllő, süvöltő, csíz.
„Télen mindenféle madárnak energiakészletet kell elraktároznia, ehhez a legfontosabb, hogy olajat, zsiradékot találjon. A magvak, az állati zsírok elengedhetetlenek számukra. Különösen az apró termetű madaraknak olajos magvakra van szükségük” – szögezte le a madarak ismerője.
Az etetőt úgy helyezzük el, hogy a madaraknak legyen menedékük
Fotó: Kristó Róbert
Eligazításként felsorolt néhány olyan magvat, melyet nyugodtan adhatunk a kertünkben, a gyümölcsfáinkon „lakó” madaraknak. Ilyen például a köles, kendermag, cirokmag, fenyőmag, fénymag, muhar.
– hangsúlyozta Birtalan. Óvatosan bánjunk a madarak etetésével, inkább szaküzletben, piacon vásároljunk számukra megfelelő, vegyes madáreledelt, hívja fel a figyelmet.
A madarak itatását nem ajánlja a szakember a téli hónapokban, mint mondta, a számukra szükséges vízmennyiséget megtalálják, ne vízzel kínáljuk a mínusz fokokban, mert azzal a vesztüket okozzuk.
Birtalan István jól bevált módszereket is ismertetett, mellyel segíthetünk a madaraknak a táplálék beszerzésében.
– ajánlja a szakember. „Nagyon fontos, hogy kötőn lógjon a szalonna- vagy hájdarab, mert ha csak úgy kitesszük, a varjú elviszi, viszont, ha lóg, akkor a kistestű madarak, cinegefélék könnyedén csipegethetnek belőle. Vigyázzunk, olyan helyre, ágra akasszuk a szalonnát, hogy görény vagy nyest ne férjen hozzá” – hívja fel a figyelmet Birtalan. De népszerű az a megoldás is, hogy a megolvasztott szalonnába, disznóhájba vagy éppen juh- vagy marhafagyúba elkeverünk apró magvakat, és miután kihűlt, megkötött, azt kötjük fel a fára. Az ugyanígy elkészített eledelt műanyaghálóba is lehet tenni, és az eresz alá felkötni.
Ha nem vigyázunk, mit adunk nekik, könnyen vesztüket okozhatjuk
Fotó: Kristó Róbert
Etetőt olyan helyre szereljünk fel, ahol a madarak könnyen megközelíthetik, fontos, hogy legyen egy bokor, egy fa a közelben, mert különösen a kistestű madarak nagyon félénkek, legyen menedékük. És arra is vigyázzunk, hogy kutya, macska ne tudja megközelíteni a madáretetőt.
Kenyér, ételmaradék veszélyes eledelnek számít a hideg téli napokon az itt telelő madarak számára, ugyanis a begyükben megfagy, és elpusztulnak. A madáretetőkbe csak kimondottan nekik való eledel kerüljön. A lakók, különösen a tömbházban élők figyelmét arra hívja fel a szakember, hogy ne szórjanak ételmaradékot az ablakpárkányokra.
ha lehetőségük van, inkább a jól bevált módszerek alapján készítsenek eledelt, és azt kössék fel az ablakpárkányhoz. A nagy víztartalmú konyhai maradék a hideg éjszakákon belefagy a madár begyébe, s hiába, hogy jót akartunk, bajt okozunk vele” – hangsúlyozta a szakember.
Az üzletből vásárolt madáreleség a legjobb
Hozzátette, az itt telelő madarak, akár a többi állat, semmi olyat nem szeretnek, ami mesterséges. Számukra az nyújt biztonságérzetet, amit megszoktak, abban a környezetben érzik jól magukat, ahol szabadok lehetnek, a lakónegyedek nem igazi otthonuk.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!