
Fazakas Réka Rebeka ékszereire jellemzőek nagy formák, az extravagancia
Fotó: Veres Nándor
Tikkasztó hőségben lépünk be csíkszépvízi vendéglátónk kapuján, ahol saját kerti citromfűvel és mentával készített limonádéval fogadnak az udvaron, egy sátor alatt felállított műhelyben. Fazakas Réka Rebeka és párja egy évvel ezelőtt költözött haza Kolozsvárról Csíkszépvízre. Azóta pedig itt készülnek azok a merész formájú és színkombinációjú, különleges ékszerek, amelyek több kézműves vásárban is kitűntek már a többi közül. És hogy hogyan fonódik össze Réka alkotásaiban a festészet és a kézművesség? Kiderült, miközben a hideg italt kortyolgattuk.
2021. augusztus 03., 18:292021. augusztus 03., 18:29
2021. augusztus 03., 18:322021. augusztus 03., 18:32
Fazakas Réka Rebeka Csíkszépvízen született és nevelkedett, negyedik osztályos kora óta a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolába járt, és noha a festészetet nagyon szerette, tizenegyedik osztályban a textil szakot választotta, mert úgy gondolta, így több lehetősége nyílik majd. Felsőfokú tanulmányait is ezen az úton folytatta, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem textil-dizájn szakára járt.
„Sok mindent már a középiskolából hoztam, ott is kipróbáltam ezt-azt, aztán a mesteri végén volt egy projektünk, amikor textilből készítettünk ékszereket, aztán egy másik projekt kapcsán készítettem el egy teljesen más technikával azokat az ékszereket, amelyek a mostani alkotásaimnak az alapját képezték” – mesél a kezdetekről a fiatal kézműves. Réka első ékszerei kartonból készültek, amelyeket szilikonréteggel vont be. Elvitte egy vásárba, és nagy sikere volt velük. Rájött, hogy ezzel szeretne foglalkozni.
Színek és formák a munkaasztalon
Fotó: Veres Nándor
„Elkezdtem gondolkodni, hogy maradandóbb kellene legyen az ékszer, mert a karton és a szilikon egy idő után elkopik. Kipróbáltam a fát és a szilikont is, vonzott ez az áttetsző, üveglakkszerű hatás, és hogy van egyfajta tömege, nem csak egyszerűen lelakkozom. Felfedeztem magamnak a műgyantát, az epoxit, az egyik biológus ismerősöm adott kölcsön belőle. Az egy ipari epoxi volt, de nagyon büdös, nem volt kellemes vele dolgozni. Majd rátaláltam a művészi gyantára. Általában a fát festem meg, és utána jön rá a gyantaréteg, de kísérleteztem már azzal is, hogy a gyantát festettem meg, ezt is ki lehet önteni. De mivel a festés a nagy szerelmem, én ezeken a kicsi fadarabokon élem ki a festés iránti szeretetemet, számomra mindenik darab egy kicsi műalkotás, és emiatt is egyediek.”
Egyenként festi meg a darabokat
Fotó: Veres Nándor
Mint mondta, nem szeret egyéni megrendelésre dolgozni, hiszen ilyenkor rágörcsöl, hogy vajon a megrendelő tényleg olyan formát és olyan színárnyalatot szeretett volna, amilyen elkészült? De el szokta vállalni, mert kihívás is. Van, hogy egy-egy kérés elindít egy alkotói folyamatot benne, ugyanakkor teher is tud lenni.
A darabok formáját, méretét ő maga tervezi meg a falemezen, majd egy barátja lézervágó géppel kivágja. Ezt követően egyenként festi meg a darabokat. „A festési része meditációs, pár órás folyamat. Egy másik alkalommal jön a gyantázás. Már kitapasztaltam, hogy mennyi gyantát tudok felhasználni. Van az a húsz perc, amikor a gyanta elkezd megkötni, ezután már kezelhetetlen. Addig, amíg lehet vele dolgozni, minél gyorsabban fel kell rakni a formákra. Sok apró részlet van, amit a hosszú folyamat során meg kellett tapasztalni. Szárad 48 órát, amíg ki tudom fúrni. Ha hamarabb fúrom, akkor már nem lesznek szépek. Utána jön az összerakás, az, hogy lefessem a hátát, feltegyem a kicsi hátakat, tehát az utómunka” – avatott be az alkotás folyamatába.
Szép időben a csíkszépvízi otthonuk udvarán alkot
Fotó: Veres Nándor
A RebekArts jellegzetességei közé tartoznak a nagy formák, az extravagancia. Már a kezdetekkor nagy formákkal indított Réka, és nem feltétlenül a hétköznapiságra törekedett velük. „Ez egyrészt onnan adódik, hogy én milyen ékszereket szeretek hordani, másrészt pedig a divat felé is kacsintgatok olyan szempontból, hogy érvényesüljenek a színek, a formák.
A színekkel kapcsolatban kiemelte, évszakonként új kollekciót készít, és noha eleinte csak kékekkel dolgozott, egy idő után, épp a megrendelők kérésére reagálva más színekkel is elkezdett kísérletezni.
Azt is elmesélte, hogy míg a festményeitől nehezen tud megválni, az ékszerekkel épp fordítva van, és még ha nagyon megszeret egy darabot, és valaki megvásárolja, akkor sem készít magának egy ugyanolyant később. Legfeljebb, ha úgy kavarodnak a színek a palettáján, akkor készül egy hasonló színkombinációjú.
Boldog vagyok, ha valaki elviszi, és ha látom az utcán a fülében, vagy hogy hogyan építi be az öltözékébe. Érdekes, mert amióta ékszerekkel dolgozom, egyfolytában a füleket nézem” – mondja kacagva.
Fotó: Veres Nándor
Réka ékszerei vásárokon, a közösségi oldalakon, csíkszeredai, vásárhelyi, temesvári és budapesti dizájnerboltokban is megtalálhatók. „Most már elég rég foglalkozom ezzel, mégis egy hosszabb folyamat az, amíg eljutottam odáig, hogy meg is tudjak élni belőle. És ez a járvány nem segített rá annyira, főleg a vásárok elmaradása miatt. Mert az ékszerek esetében a vásárok a legjobbak az értékesítésre. Nagyon fontos számomra, hogy személyesen találkozzak a vásárlókkal. Igaz, hogy elég sok helyen megtalálhatók a RebekArts darabjai, de nem szeretnék tömeggyártásra átállni, csak annyit készítek, amennyi jól esik, ami szívből jön.”
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!