Hirdetés
Hirdetés

Masszőrkézben ellazult test és elme

Minden testi bajunk, nyavalyánk mögött bizony ott van egy lelki háttér

Minden testi bajunk, nyavalyánk mögött bizony ott van egy lelki háttér

Betegségeink, testi panaszaink mögött legtöbbször lelki okok rejlenek. Ezért nem elég csak a tüneteket kezelni, a betegség forrását kell keresni.

Hajnal Csilla

2017. április 13., 10:552017. április 13., 10:55

Tőkés Lajos gyógymasszőrrel beszélgettünk arról, hogy hogyan lazítja ki a testi befeszüléseket, és ezzel együtt hogyan oldódik fel a beteg elméje is. A gyógyuláshoz azonban ez még nem elég: be kell vallanunk magunknak, hogy mi magunk vagyunk a felelősek saját egészségünkért, és tennünk is kell azért, hogy meggyógyuljunk – véli a gyógymasszőr, aki a klasszikusnak számító svéd masszázst, a tibeti masszázst, és a régi falusi „gyúrás” módszereit ötvözi az energiával történő kezeléssel.

– Mióta foglalkozol gyógymasszázzsal, és mi késztetett arra, hogy elkezdjed?

Hirdetés

– Ha emlékezetem nem csal, akkor úgy tizenöt évvel ezelőtt kezdődött, amikor egyik előző munkahelyemen a szükség és az adott helyzet úgy hozta, hogy egyik munkatársam fájó fejét megmasszíroztam. Elmondása szerint migrénje volt, ami sokak keserű tapasztalata szerint nem egy kellemes délutáni szieszta.

Idézet
Tíz percre rá miután megmasszíroztam a fejét és a nyakát, az addigi hasogató fájdalom megszűnt.

Nagyon örvendett az illető, de mondanom sem kell, hogy én még jobban, ugyanis ott és akkor próbáltam ki először egy általam elképzelt technikát, amelynek a lényege abban állt, hogy kombináltam a közönséges fej- és nyakmasszírozást egy mentális gyakorlattal. Mondhatjuk úgy is, hogy egy dinamikus meditációval. Most persze sokan kérdezhetnék, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra, merthogy a masszírozás az egy dolog, a meditáció vagy mentális gyakorlat meg egy másik szegmense az életünknek.

Masszírozáskor fizikailag hatunk egy másik személyre, meditáció alatt pedig saját belső világunkban vagy világunkon dolgozunk.

Ezt akkor azért próbáltam ki, mert éppen akkoriban került a kezembe egy olvasmány, amelyben nem volt ugyan szó masszírozásról, csak egy mentális energiát fokozó technikáról. A munkahelyemen pedig egyre sűrűbben vették igénybe a szolgálataimat, és mivel hála Istennek hatásosnak bizonyult, nem akartak lemondani róla. Akkoriban került hozzánk egy kolléganő, aki pránanadival is foglalkozott szabadidejében. Az ő biztatására én is elkezdtem járni, és a technikákat elsajátítani.

Tulajdonképpen a pránanadi energiával való gyógyítással is foglalkozik. Az ott szerzett tudást is beépítettem a technikámba. Akkoriban lettek az első klienseim, habár igazából nem szeretem ebben az esetben használni ezt a szót. Rá egy évre végeztem el egy tibeti meridián masszázs kurzust, amelynek egyes elemeit szükség esetén szintén alkalmazom.

Idézet
Ami masszőrként mindig is motivált, az a partnereim hálája, és az, hogy gyógyítani tudok, hogy megadta a sors – vagy nevezzük Istennek – ezt a lehetőséget.

Szerintem beteg a világ, betegek az emberek, beteg a társadalom, és ezt nem lehet véka alá rejteni. Alig találkozok olyan emberrel, legyen az akár húszéves, akinek ne lenne valamilyen baja, és jó érzés segíteni, nem csak a masszírozással, mert az az éremnek csak az egyik oldala, hanem a beszélgetéssel is. Mert ahogy lassan ellazul a test, úgy ellazul az elme is, és megnyílnak az emberek.

Nem csak hiszem, de tudom, hogy egy jó masszőr jó pszichológus is kell legyen.

Mert minden testi bajunk, nyavalyánk mögött bizony ott van egy lelki háttér, ami kilencven százalékban felelős a testi fájdalmakért. Én hiába lazítom ki a vállát, és veszem le róla a feszültséget, ha miután leszállt a masszírozó asztalról másnap újra fél, hogy vajon elég jó-e a munkahelyén, a családban, a barátoknál? Enyhén felhúzott vállakkal jár, finoman befeszülve, és mikor újra az asztalomra kerül, pont olyan mint azelőtt, én meg kezdhetem elölről.

Tőkés Lajos tizenöt éve foglalkozik gyógymasszázzsal Galéria

Tőkés Lajos tizenöt éve foglalkozik gyógymasszázzsal

Ehhez vagyunk szokva, ezt sulykolja belénk az élet, mindenki tegye a dolgát. A tanár tanítson, az orvos gyógyítson, a masszőr meg lazítsa ki az izmokat, mert hát ugye azért van. Valóban, de az egészség nem árucikk. Tudom, ahhoz vagyunk szokva, hogy ami kell, azt megvesszük, ezt sugallják a reklámok is. Fáj a fejed? Vedd meg ezt a csodaszert, és elmúlhat a fejfájásod! Nem elmúlik, hanem elmúlhat! Feltételes módban használják, ugyanis senki nem garantálja, hogy valóban elmúlik a fejfájásod. Ki látott már olyan árucikket, amely nem látja el a neki szánt szerepet? Ha én autót veszek, akkor teljesíti azt, amire rendeltetett. Ha egy televíziót veszek, és nem működik, akkor azt azon nyomban visszavihetem, és kicserélik egy olyanra, amely tökéletesen működik. Az orvosságokkal ez nem megy, senki nem garantál. Csak lehetőségeket vásárolunk jó pénzért.

 – Akkor mégis mit javasolsz, mit lehet tenni?

– Szerintem a helyes hozzáállás az, hogy belátjuk, és töredelmesen bevalljuk magunknak, hogy igenis mi magunk vagyunk a felelősek saját egészségünkért. Ahogy fel tudtuk borítani, úgy helyre is tudjuk állítani, ha nem is teljesen egyedül, de egy kis segítséggel.

Mi magunk kell a legnagyobb erőfeszítést kifejtsük. Nem az a helyes álláspont, hogy én megfizetem az orvost, és ő gyógyítson meg.

Csak sajnos lusták az emberek, tapasztalatból tudom. Majd minden partneremnek felajánlok egy gyakorlatsorozatot, amit ha napi rendszerességgel végez, akkor a legjobb egészségi állapotba kerül negyven napon belül, és úgy is marad. De sajnálják azt a napi fél órát, túl nagy ár.

– Milyen problémákkal, betegségekkel fordulnak hozzád? Kik?

– Leginkább gerincproblémákkal, de sok a váll meg a nyaki panasz is. Persze mozgásszervi nehézségekkel küzdők is vannak. Még daganatos betegségben szenvedők is kértek segítséget.

– Hogyan hat a masszázs a hátfájással küzdőkre például?

– Rájuk hat a leglátványosabban. Egy kellő alapossággal ellazított és felmelegített gerincet, ha kiropogtatok, akkor minden esetben azonnali fájdalom enyhülés és megkönnyebbülés tapasztalható.

 – Milyen típusú masszázs létezik, és te milyen technikákat alkalmazol?

– A masszírozó technikáknak se szeri, se száma, olyan sok van. Én egy saját magam által kifejlesztett és tesztelt technikát alkalmazok, amelyben megtalálhatók a klasszikusnak számító svéd masszázs, tibeti masszázs, az úgynevezett régi falusi „gyúrás” és az energiával történő kezelés is.

Rengeteg masszázstechnika létezik, sokan kombinálnak többféle módszert Galéria

Rengeteg masszázstechnika létezik, sokan kombinálnak többféle módszert

– Kiknek ajánlod és milyen rendszerességgel a masszázst?

– A masszírozást én igazából mindenkinek csak ajánlani tudom. Persze vannak emberek, akik nem viselik el, mert valamilyen oknál fogva viszolyognak tőle. Igazából csak azt tudom mondani, hogy a puding próbája az evés. Szóval ki kell próbálni, és figyelni a hatását. Az ember utána meg eldönti, hogy hogyan tovább, mert már egy ismeret birtokában van.

– Mi a különbség a relaxáló masszázs és a gyógymasszázs között?

– Míg az elsőben a hangsúly a test és lélek ellazításán és harmonizálásán van, addig a másodikban célzottan valamilyen testi panaszra adunk kezelést különböző technikák segítségével.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Mindennek mestere: Gazda József

Kilencven évvel ezelőtt, 1936. április 8-án született Gazda József Kézdivásárhelyen. Egyik fontos munkájának a címére utalva: ő, akit ma köszönthetünk, mindennek mestere, legalábbis ami írásbeli kultúránkkal, szellemi életünkkel kapcsolatos.

Mindennek mestere: Gazda József
Mindennek mestere: Gazda József
2026. április 08., szerda

Mindennek mestere: Gazda József

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Sertésszűz fokhagymás mártással – videó

A sertésszűz a sertés egyik legértékesebb, legpuhább húsa, amelyhez a fokhagymás mártás kiváló választás. Mivel rendkívül sovány, érdemes gyorsan sütni, hogy megőrizze szaftosságát és omlós állagát.

Sertésszűz fokhagymás mártással – videó
2026. április 07., kedd

Tojásbőség idején: hagyomány, tápérték és konyhai lehetőségek

Húsvét környékén a tojás nemcsak ünnepi szimbólum, hanem gyakorlati kihívás is: mit kezdjünk a felhalmozódó mennyiséggel? A válasz a tojás kulturális jelentésében és sokoldalú felhasználásában rejlik.

Tojásbőség idején: hagyomány, tápérték és konyhai lehetőségek
2026. április 06., hétfő

Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő előadóestje

Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész Ez már feltámadás című előadóestjére és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket április 7-én Székelyudvarhelyen és április 8-án Csíkszeredában.

Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő előadóestje
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Frissesség és egyensúly – egész napra

A reggelt tejbegrízzel kezdjük, tízóraira avokádós mártogatós kerül az asztalra friss zöldségekkel. Ebédre egy jól fűszerezett, friss zöldségekkel készült tésztasaláta következik, a napot grillezett sajttal és roppanós, sült zöldségekkel zárjuk.

Frissesség és egyensúly – egész napra
Frissesség és egyensúly – egész napra
2026. április 06., hétfő

Frissesség és egyensúly – egész napra

2026. április 05., vasárnap

Húsvét rétegei: rítus, közösség és emlékezet az erdélyi hagyományban

A húsvéti ünnepkör a Székelyföldön nem pusztán vallási esemény, hanem összetett kulturális rendszer. Pozsony Ferenc előadása azt mutatta meg, miként élnek tovább a keresztény liturgia mellett az archaikus, közösségi és termékenységi rítusok is.

Húsvét rétegei: rítus, közösség és emlékezet az erdélyi hagyományban
2026. április 05., vasárnap

A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai

A medvehagyma nemcsak a tavasz hírnöke, hanem sokoldalú alapanyag és ősi gyógynövény is – gyűjtése azonban odafigyelést igényel, mert könnyen összetéveszthető mérgező növényekkel.

A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai
A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai
2026. április 05., vasárnap

A tavasz zöld ereje: a medvehagyma titkai

Hirdetés
2026. április 04., szombat

Húsvéti dekorációk: egyszerű, kreatív megoldások

A húsvéti készülődés az ünnep fontos része, de nem kell napokig készülni ahhoz, hogy otthonunkat ünnepi díszbe öltöztessük. Néhány egyszerű és kreatív dekorációval rövid idő alatt becsempészhetjük a tavaszi, húsvéti hangulatot.

Húsvéti dekorációk: egyszerű, kreatív megoldások
2026. április 04., szombat

„Nyuszis” szendvics – videó

Az ünnepi asztalra egy játékos kis előétel lehet ez az egyszerű szendvics.

„Nyuszis” szendvics – videó
„Nyuszis” szendvics – videó
2026. április 04., szombat

„Nyuszis” szendvics – videó

2026. április 03., péntek

Péter Beáta: Név nélküli tag

Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.

Péter Beáta: Név nélküli tag
Péter Beáta: Név nélküli tag
2026. április 03., péntek

Péter Beáta: Név nélküli tag

Hirdetés