
A fiatalok inkább az online térben töltik az idejük nagy részét, ez bizonyos fokú elzárkózást jelent a tényleges közösségi élettől
Fotó: Pixabay.com
Az Y generáció tagjai (1980-1995) között születettek individualisták, legtöbbjüket hidegen hagyja a politika és a közélet – erre mutat rá több a témával foglakozó kutatás is. Az általunk megkérdezett szakember szerint noha a mi térségünkben is érződik ez a generációk közötti különbség, itt inkább az 1990 után születettek az érintettek.
2017. augusztus 10., 16:352017. augusztus 10., 16:35
Egy korábbi tanulmányból, amely a Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban jelent meg, kitűnik, hogy az Y generáció anyagiasabb, lustább, önzőbb, hidegen hagyja őket a politika és a közélet. A tanulmány, amely mai középiskolásokat és egyetemistákat hasonlít össze a Baby Boomer generáció (1946-1964 között születettek) és az X generáció (1965-1982 között születettek) tagjaival, azt mutatta ki, hogy
Az eredmények igazolják azt, hogy ez a generáció az ’én’-re helyezi a hangsúlyt a ’mi’-vel szemben.
A magyarországi Mindset pszichológiai szaklap egy 2015-ben végzett felmérést közöl, amely szerint noha az Y generáció képviselői magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint elődeik, ennek ellenére kevésbé találják a helyüket a munkaerőpiacon. Azaz, 25-30 éves felnőttként, állás nélkül diplomát diplomára halmoznak, de ezzel együtt a szülői ház komfortzónájában maradnak, nem törekszenek a felnőtt léttel járó sajátosságokra, mint a házasság vagy az önálló egzisztencia.
Bár képzettebbek, mint szüleik, keresik a helyüket a világban
Fotó: Pixabay.com
Dósa Zoltán, csíkszeredai pszichológus szerint a térségünkben inkább az 1990 után születettekre jellemzők bizonyos mértékben a fentebb említett tulajdonságok. Mint mondta, ez az a generáció, akiknek tinédzser korában „berobbant az internet és a túlfejlett közösségi média”. Ez bizonyos fokú elzárkózást jelent a tényleges közösségi élettől, a fiatalok inkább az online térben töltik az idejük nagy részét – fogalmazott Dósa. A szakember továbbá megemlítette, hogy tapasztalatai szerint a mostani fiatalok nagy részének nincsenek konkrét céljai az életben, ezért nem csoda, ha hidegen hagyja őket az a közösség, politikai közeg sorsa, ahol élnek.
– húzta alá a pszichológus.
A szakember is úgy látja, a szóban forgó fiatalok nagy része individualista, az önös érdekeiket helyezik előtérbe. Ehhez nagyban hozzájárul az a közoktatási rendszer, amelyben tulajdonképpen nevelkedtek. „Ahelyett, hogy kreativitásra és a csoportos érdekek előtérbe helyezésére tanítanák meg a fiatalabbakat,
Előítélet lenne?
Az előbbiekkel ellentétben vannak kutatások, amelyek azt bizonyítják, hogy a fiatalabbak másnak bélyegzése legtöbbször csak előítélet, évszázadok óta tartó szokás, hogy az idősebbek másnak látják a utódaikat – mutat rá a www.livescience.com honlapon elérhető 2010-es tanulmány.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!