
Kurkó Zsolt díjnyertes nimonovan-levese
Fotó: Kurkó Zsolt archívuma
„Neki köszönhető az újabb magyar világsiker” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a világhálón 2018 szeptemberében. A cikk szerzője a Magyarországon élő, erdélyi születésű Kurkó Zsoltra célzott, aki akkor ősszel Európa legjobb „külföldi japán” séfje lett a Washoku World Challenge versenyen, amely a japán gasztronómia egyik legfontosabb megmérettetésének számít. A Székelyhon napilap szerdai számának Erdélyi Gasztró mellékletében Kurkó Zsoltról olvashatnak.
2020. március 11., 10:552020. március 11., 10:55
Európa legjobb „külföldi japán” séfjét gyerekkora óta érdekli a főzés, és rengeteget tanult szakács édesanyjától, például azt, hogy egyes ételek milyen fűszerekkel ízesíthetők. „Már az első próbálkozásaim jól sikerültek, mert édesanyám tanácsait megfogadva készítettem el az ételeket” – mesél a kezdetekről. Azt is elárulja, hogy annak idején, amikor grillezni támadt kedvük, esetleg egy bográcsban készült ételre vágytak, mindig az édesapja vállalkozott erre a feladatra. Ennek tudatában nem meglepő, hogy ezt a mesterséget választotta.
Budapesten előbb egy arab étteremben kezdett dolgozni, majd 2002-ben új területre, a japán gasztronómia világába merészkedett:
Azóta a Sushi Sei étteremben dolgozik, ahol jelenleg séfhelyettes. Úgy véli, szerencsés helyzetben van, mert az oszakai származású séf, Seiichi Kusumoto – akitől az autentikus japán konyha ízvilágát tanulta – mindig segítette, hogy jó úton járjon.
Keressék a teljes cikket az Erdélyi Gasztró mellékletben.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!