
Babgulyás marhahússal – inkább pörkölt, mint leves
Fotó: Kisréti Zsombor
Új sorozattal jelentkezik az Erdélyi Gasztró: étterem-mustrára indulnak, hogy feltérképezzék és bemutassák az erdélyi éttermeket. Olyan helyeken vadásznak gasztronómiai élményekre, amelyek nem feltétlenül szerepelnek a hivatalosan elismert gasztronómiai fórumokon. Azt, hogy hová tértek be elsőként, megtudhatják a Székelyhon napilap szerdai gasztronómiai kiadványában.
2020. február 19., 11:532020. február 19., 11:53
Ha van jellegzetesen erdélyi magyar étterem Kolozsváron, az egyértelműen az Unitárius Püspökség több évszázados, felújított épületében üzemelő bisztró, az 1568.
Neve a 452 évvel ezelőtt Tordán kihirdetett vallásbékére emlékeztet – olvasható a lapban. A bisztró megnevezésnek is szerepe van a gasztronómiai „műfaj” megválasztásában, hiszen a 19. századra visszanyúló éttermi kínálat a korabeli „gyorséttermeket” igyekezett megkülönböztetni a hagyományosan elegáns és tágas vendéglőktől.
Sajtszószos édesburgonya
Fotó: Kisréti Zsombor
A bárányburger a bárányhús újszerű kínálata
Fotó: Kisréti Zsombor
Persze az 1568 nem a szó rossz értelmében vett gyorsétterem – amelyekből ma már Kolozsváron is Szamost lehetne rekeszteni –, hanem olyan vendéglő, amely jó minőségű alapanyagokból kínál az átlagos éttermi időnél rövidebb idő alatt felszolgált ételeket. Tény, hogy a bisztró műfajában megszokott vendéglőkhöz képest a kolozsvári magyar étterem elegánsabb lokál, ugyanakkor a viszonylag kis helyen elhelyezett asztalok szűkössége a gyorséttermekkel rokonítja.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!