Lápi nyír – a védett „száraz kóró”, amely a jégkorszakból maradt itt

Az összeverődött társaság aztán a Csíkszereda és Csicsó közötti tapolcai terület, a tőzegláp felé veszi az irányt, a földúton nehezen haladunk, szerencse, hogy nincs esős idő. Ezen a részen volt valamikor az ország legnagyobb kiterjedésű tőzeglápja, amelyet a hetvenes-nyolcvanas években lecsapoltak. Volt olyan terv, hogy zsilipes rendszerrel visszavezetik a vizet, de nem valósult meg, és maradt a kiszáradás. Sok csomortáni embernek volt itt kaszálója. Mesélik, hogy felmentek a dombra, és ha azt látták, hogy fényes a terület, akkor tudták, hogy nem érdemes bemenni, mert kiöntött az Olt, amikor pedig nem volt fényes, akkor lehetett kaszálni. A másik érdekesség, hogy azért van itt tőzeg, mert süllyed a terület. A Csíki-, Gyergyói- és Háromszéki-medence is süllyedéssel jött létre, és azokon a részeken, ahol van süllyedés, ha nem is alakul ki tó, nagyon lassú a lefolyás. Ez jellemző Alcsíkra és Csíkszereda környékére. Minden patak erre kanyarodik, a borzsovai, a szépvízi is egészen bejön ide – magyarázza Demeter László, miközben megállunk az autókkal bevárni valakit. Azt, hogy miért nem gyalog tettük meg a távot a főúttól a bokrokig, akkor értettem meg, amikor egy kisebb esztena mellett haladtunk el. A juhász barátságosan integetett. Jó őrzői vannak a lápi nyírnek – jutott eszembe – , hisz nem csak a természet iránt elkötelezett emberek védik, de aki el szeretne jutni hozzájuk, előbb néhány jól megtermett pásztorkutya mellett is el kell haladjon.

Kis zötykölődés után megérkezünk a helyszínre, itt néhány, dróthálóval elkerített területecskén szemlélhetjük meg kirándulásunk főszereplőjét: a – most már híres – lápi nyírt. Demeter László pedig vázolja az előzményeket. A 20. század elején a húszas, harmincas években román és magyar kutatók, botanikusok – Nyárádi Gyula, Emil Pop és mások – felfedezték, hogy a székelyföldi medencék egy sor olyan érdekes, különleges növényfajnak az élőhelyei, amelyek többnyire északon, a tundrán figyelhetők meg. Akkoriban ez egy nagy szenzáció volt, mert

Demeter László természetjárás közben talált rá a bokrokra, diákokkal fel is mérték, bejelölték térképeken, nyolc évvel ezelőtt húszat számoltak össze. Tavaly vették észre, hogy erre jár egy juhnyáj, amely legeli a leveleket, és a bokrok elég rossz állapotban vannak. A felső részük ki volt száradva, ezért arra gondoltak, hogy sürgősen kellene valamit kezdjenek ezzel a természeti értékkel. „Tavaly észleltük, hogy probléma van, felvettük a kapcsolatot a terület tulajdonosával, hogy mit tudnánk tenni. A tulajdonos közben kiadta a területet egy csibai gazdának. Szerencsére nem vágták ki a bokrokat, meghagyták őket, mert nyáron árnyékot tartanak az állatoknak.

Maga a bokor nem egy feltűnő jelenség – mint elhangzott, a terület tulajdonosai és a pásztorok is csodálkoztak, hogy mihez akar kezdeni a száraz bokrokkal a Pogány-havas Kistérségi Társulás Natura 2000 gondnoksága –, a levele hasonlít a nyírfa leveléhez, csak kisebb méretű, két-három méteres magasságot ér el.

„A tulajdonos és a terület használója együttműködik, figyelik is a területet, az állatokat sem engedik rá. Főleg nyár végén van a probléma, amikor kezd kevesebb lenni a fű és a megmaradt zöldre szívesen ráharapnának az állatok.