Két pont között a leglátványosabban: a köztünk lévő pókemberek, nindzsák

„Szeretem a kihívásokat. Amíg 1987-ben a testépítést, 1990-ben a tekvandót hiányoltam a városban, idén a parkourt láttam egy olyan lehetőségnek, amit érdemes lenne kipróbálni idehaza is és szervezett, biztonságosa körülmények között gyakorolni” – mondja, miközben szétnézünk az általa vezetett Phoenix Sportklub edzőtermébe. Mennyezetre erősített gyűrűk, átugrandó alacsonyabb és magasabb akadályok, kapaszkodásra alkalmas rudak – csak néhány a segédeszközök közül, amelyek segítségével lendülnek, ugranak, bukfenceznek és újra lendülnek a kis sportolók.

A pontból B pontba a lehető leglátványosabban

Lányok és fiúk körében egyaránt népszerű ez a sportág, amely gyakorlásához komoly erőnlét, energia szükséges, hiszen ez fizikai edzés a javából. A parkour tulajdonképpen egy olyan extrémsport, amelyben akadályokon keresztül, kevés energiabefektetéssel, de minél gyorsabban és minél látványosabban kell eljutni egyik helyről a másikra.

„Sem egészségügyi, sem gyorsasági szempontból nem mindegy az érkezés vagy egy akadályon való átugrás. Nagyon komoly koncentrációt igényel, megköveteli a sportolóktól a figyelmet, de ugyanakkor pontosságra, határozottságra és kitartásra is nagy szükség van. A sérülés gyakorisága miatt az embernek tudni kell, hol vannak a határai. Nagyon fontos, hogy amikor egy technikát végrehajtunk, például a magasból érkezünk egy keményebb talajra, a tompítások segítségével óvjuk a testünket, ízületeinket.

„Nálam nagyon fontos a fegyelem. Ahhoz, hogy fegyelmet tudjak tartani, és a szervezettség is működjön, a teremben tudunk parkour edzéseket tartani. Nem veszélyes, hiszen tatami van a földön, itt az a cél, hogy tanuljanak, nem az, hogy kitegyem a gyerekeket veszélyeknek. Aztán menet közben versenyeket is szervezünk, akadálypályát építek kin amit időre kell teljesítenin és így a gyerekek átélhetik azokat az emocionális pillanatokat is, amelyeket egy edzésen nem. Megmérettetnek, sikerélményük van” – magyarázza.

Mint megjegyzi, hajlékonyságot igényel a parkour, és rengeteg trükkös mozdulatra tanít. Simó Mihály elsősorban azoknak a lányoknak, fiúknak ajánlja, akiktől nem idegen az ilyen jellegű mozgáskultúra, illetve akik számára nem idegen a megerőltető mozgás, hiszen az edzést teljes mértékben önerőből végzik. Itt nincsenek szigorúan meghatározott, kötött mozdulatsorok, az akadályon való átkelés egyedi és egyéntől függő. „Lényege, hogy a test izomzatát fejlesszük, valamint a megfelelő technikával minél hatékonyabban keljünk át egy-egy akadályon” – magyarázza.

A benszülöttektől napjainkig

A parkour kialakulásának időszakát szinte lehetetlen meghatározni, hiszen alapjában véve mióta felegyenesedett az ember és két lábon jár, szüksége van futásra, bizonyos, a parkourban is felfedezhető mozgáskultúrai elemekre.

Lényegében az embernek ismernie kell a saját határait, hajlékonynak, fürgének, kellően bátornak, józan ésszel gondolkodónak és kitartónak kell lennie, valamint jeleskednie kell futásban, úszásban, jónak kell lennie az egyensúlyérzékének, és mindemellett fontos a bizonyos szintű fizikai adottság és a felkészültség. Ezeket az eszméket egy bizonyos David Belle fejlesztette tovább, akiről már középiskolás korában kiderült, hogy nagyon jól és kitartóan fut és mászik, valamint jeleskedik a harcművészetekben is. 17 évesen otthagyta az iskolát, és 1997-ben pár barátjával csapatba verődtek Yamakasi néven, ami egy afrikai törzsi nyelven kitartást jelent. Lényegben akkor alakult ki a parkour mai arca a legtöbb trükkel együtt. A Yamakasi című francia film ma már kultuszfilmnek számít a sportágat űzők körében – olvasható a Wikipédián.