Kihalt étterem. A Tamás Bisztró is meghatározatlan időre bezárt
Fotó: Makkay József
A koronavírus-járványt első körben legjobban a vendéglátóipar és a turizmus szenvedte meg: a vendéglátóipari egységek működését felfüggesztő kormányintézkedést megelőzően már sok étterem kiürült, a legtöbb vendéglő bezárt, az alkalmazottakat kényszerszabadságra küldték. A Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró kiadványában a korábban már bemutatott, Kolozsváron és környékén működő sikeres gasztronómiai vállalkozások vezetőit kérdezték az előttük álló kihívásokról.
2020. március 25., 12:132020. március 25., 12:13
Vendéglők, iskolai menzákat működtető cégek és rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozások vezetői is egyetértenek abban, hogy nem csak a piac, hanem a fogyasztói szokások is átalakulnak a mindenkit megviselő világválság után.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium alagsorában működő és a Magyar Unitárius Egyház püspökségének tulajdonában lévő Culina Nostra cég hetven százalékban iskolai étkeztetéssel és harminc százalékban rendezvényszervezéssel foglalkozott a március 12-i kényszerleállás előtt.
A válság előtt. Iskolások ebédelnek a unitárius kollégium menzáján
Fotó: Makkay József
A naponta 1300 adag ebédet főző konyha Kolozsvár felkapott iskolai menzája volt, amely saját kollégiuma mellett több helyi iskolába és óvodába is szállított ételt. Balázs András menedzser elmondta, jelenleg a cég minden tevékenysége szünetel, a harminc alkalmazottat kényszerszabadságra küldték.
A cégvezető szerint sok vállalat nem lesz képes ekkora teherviselésre.
A kolozsvári Mikó étterem tulajdonosa és vezetője, Kovács Zsolt, a Kolozs megyében működő tordaszentlászlói Tamás Bisztró tulajdonosa, Tamás Balha István is megosztja gondolatait a kialakult helyzettel kapcsolatban.
Lapozzák fel tehát az Erdélyi Gasztró március 25-i lapszámát.
A lecsónál egyszerűbb és jobb magyaros étel talán nem is létezik. A napérlelte paradicsom és paprika tele van vitaminnal és tápanyaggal.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
szóljon hozzá!