Kaktuszvárium a nappaliban, avagy hobbiból lett vállalkozás

Ágó lelkesen mesél a kezdetekről: „Négyéves koromig egy farmon éltünk, ahonnan megmaradtak színek, illatok, tehát egyfajta kötődés a földhöz. A szakmám eredetileg élelmiszermérnök, ahol alapkurzus volt a növénytermesztés, amúgy is mindig szerettem csíráztatni, palántázni. Még egy születésnapi kívánságom is az volt, hogy legyen saját botanikus kertem. Aztán amikor állapotos lettem, kezdtük rendezgetni a lakást, és vettem egy bonszait. Nem tudtam beazonosítani. Ráadásul hiába öntöztem lelkiismeretesen, két héten belül elpusztult. Dühített mindkét eset, kényszerpihenőn is voltam épp, elkezdtem hát utánaolvasgatni, majd kísérletezgetni. Aztán megszülettek az első terráriumok.” És előkerült egyik első munkája, egy kissé ormótlan darab, melynél még nem vette figyelembe a dőlésszöget, az átmérőt, az üveg vastagságát, és szilikonragasztóval illesztette össze az üveglapokat. Aztán egy piramis alakú terráriumot mutat, melynek oldalaira már rézfólia szalagcsík került, az üveget savval kezelte, hogy a szennyeződéseket eltávolítsa, majd miután a végleges vázat összeállította, megcinezte.

„Rengeteg metódus van. Például lehet magról kezdeni, csak a szaporítás hosszas folyamat. Ellenben nem kell vagdosni, visszametszeni, sebet eltüntetni, és olyan lesz, amilyennek előre eltervezted. Ha nem egészséges a gyökér, vagy nem jól nő, vízszintesen kell és sugárban drótozni. A terráriumaink általában tető nélküliek, hogy a növények igényeiknek megfelelően nyeljék a fényt és levegőt. Teljesen zárt térben kevesen bírnák, talán az orchidea. A táptalaj mindig az ültetésre váró növényzettől függ. Csak steril földkeveréket használok, ha beteg, kidobom, szenet mindig teszek bele, az beállítja a PH-értéket, elszívja a bűzt. Szívesen használok cseréptörmeléket is aljzatnak, a savas földet kimondottan szeretik a citrusfélék, azáleák" – árul el néhány szakmai titkot a házigazda. Kérdésemre, hogy melyik a leggyakoribb merénylet, amit az átlagpolgár elkövet dísznövények ellen, jön is a kézenfekvő válasz: a túlöntözés, miáltal megfullasztjuk őket.

Ágó egyedüli magyarként és nőként tagja az egyetlen hazai bonszaiplatformnak a Facebookon. A csoporttagok mind férfiak és értelmiségiek, professzorok, katonatisztek vannak közöttük. Az itt megismert Mircea Ruba és Florin Fluieraş bonszaiszakértőkkel oktatóvideót is forgattak: a dokumentumfilm-sorozat első része a mifelénk még ismeretlen világba vezet be. „Fontosnak tartom a népszerűsítést. Olyannyira új ez a terep, hogy idén tartották az első bonszaikiállítást az országban, Temesváron. Nem ismerik az emberek, nem tudják, milyen jó szórakozás, felér egy terápiával, saját lányomon tapasztalom, milyen jó hatással van a gyerekekre. Azóta nem megy el egy növény mellett sem, rácsodálkozik, és nem megkopasztja" – magyarázza Ágó, akinek eltökélt szándéka, hogy Romániát bejuttatja az Európai Bonszai Ligába, melynek kezdő lépcsőfoka egy hazai egyesület alapítása lenne.

Megörökölt kaktuszok

Közben a férj, Peti is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Az ő reszortja az üvegvágás és a bonszaibútorok készítése. Mutatja is az üveglapokat, egy szabályos kör alakút például kézzel vágott ki, persze vannak gépei is, és járni fog egy üveges bácsihoz, amíg van, kitől elsajátítani a szakmát. Érdemes megemlíteni, hogy kimondotan kidobásra ítélt ablaküvegeket hasznosítanak újra. Saját műhelyt rendezett be a pincében, ahol most rendetlenség van és még több kaktusz, köztük három és fél méteres is. A gyűjtemény alapja – több mint kétszáz példány – egy 86 éves, Szatmár megyei tájépítésztől szállt rájuk. Túl vannak már az első szüreten, néhány termés ugyanis kiváló csemege. Tavasszal egy fűtött üvegházat készülnek építeni, nyitott tetővel, hogy a méhek tehessék a dolgukat. Házigazdáim megajándékoznak néhány kaktuszmaggal, meg hozzá persze ültetési, nevelési tanácsokat is kapok.