
Krecska János hosszú távra tervez a Sepsi OSK-nál
Fotó: Sánta Imre
Nem bízza a véletlenre a klub jövőjét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vezetősége, hiszen a háromszéki egyesületnél kiemelt célként szerepel olyan labdarúgók felnevelése, akik néhány év múlva a felnőtt csapat sorait erősíthetik. A Székelyhon napilap keddi számában, az Erdélyi Sportban Krecska Jánossal, a Sepsi OSK utánpótlás-nevelő központjának szakmai igazgatójával közölnek interjút.
2019. november 26., 15:552019. november 26., 15:55
Krecska János korábban már beszámolt arról, hogy stábjával együtt egy sajátosan szentgyörgyi modell kialakításán dolgoznak. A vele készült interjúból a magyarországi szakembertől azt is megtudhatja az olvasó, hogy tehetséggondozó munkájukhoz hozzátartozik annak felelőssége, hogy a rájuk bízott fiatalokat az életre is felkészítsék, de szót ejtett jövőbeli terveiről, és kitért a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetére is. A beszélgetésből kiderül, a magyarországi szakember egy tizenkilenc edzőből álló fiatal stábbal dolgozik, amely egy szintén tizenkilenc korosztályos csapattal rendelkező utánpótlás-központot irányít. „Ez csak egy véletlen egybeesés, mert nem jelenti azt, hogy minden edző egy-egy korosztály nevelésével lenne megbízva. Van olyan főállású edzőnk, aki két csapattal is foglalkozik, míg mások csak eggyel, a célunk pedig hosszabb távon az, hogy minden korosztályra jusson két-két szakember. Én magamat is edzőként tartom számon, úgyhogy ilyen szempontból én vagyok a huszadik. Mert nemcsak segítem az edzők munkáját, hanem edzéseket is vezetek, szükség esetén pedig meccseken is a pálya széléről irányítom a gyerekeket. Tehát velük együtt lélegzem, mint ahogyan az egy szakmai igazgatónak kötelessége is” – nyilatkozta Krecska János.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy meddig kíván Sepsiszentgyörgyön dolgozni,
„Az utánpótlás-nevelésben soha nem lehet rövid távon tervezni. Mert időre van szükség ahhoz, hogy beérjen a munkánk gyümölcse. A jó kertész is előbb elülteti a fát, majd gondozza, metszegeti, hogy aztán később termést is hozzon. Ehhez hasonlítható az a tevékenység is, amit mi végzünk. Tehát aki vezetőként csak két évre tervez, az rosszul teszi, mert már ahhoz is idő kell, hogy beilleszkedjen egy számára új közegbe. Ugyanakkor ki kell kristályosodnia annak is, hogy milyen mentalitást, viselkedési formát, illetve milyen életkori sajátosságoknak megfelelő edzési módszert vár el a stáb tagjaitól. Ez pontosan meg van határozva, mert a gyerekek képzése egy folyamat, és ennek lépéseit nagyon fontos betartani. A kicsiknél előbb a helyes mozgáskoordinációt kell kialakítani, később pedig következhet a labdaérzékenység fejlesztése. Ezek elemei egymásra épülnek, és ha egy fázis kimarad, akkor a gyerek már hiányossággal fog odaérni a felnőtt csapat kapujához. Ezt figyelembe véve én hat-nyolc évben gondolkodom, mert az utánpótlás-nevelésben szükség van az állandóságra. A Sepsi OSK ilyen szempontból is jó kezekben van, mert olyan hiteles vezetői vannak, akik ezt átlátják” – válaszolta a Sepsi OSK utánpótlás-nevelő központjának szakmai igazgatója.
A teljes interjúért keressék a Székelyhon napilapot s benne az Erdélyi Sport mellékletet.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!