
Csomafalvi Kossuth-szobor
Fotó: Jánosi Csaba
Gyaloglataink során az utóbbi időben mellőztük „Gyergyó regényes tájainak” bemutatását. Jóvátéve mulasztásunkat, ezúttal gyergyócsomafalvi „gyaloglatra” hívjuk kedves olvasóinkat.
2018. augusztus 14., 16:202018. augusztus 14., 16:20
A kis településekhez szokott csíki ember nehezen igazodik el a többezres gyergyói halmazfalvakban. Úti célunk könnyebb eléréséért a falu főterén, Köllő Miklós helyi születésű szobrász művész által megformált hatalmas Kossuth-szobor árnyékában érdeklődünk. Öreg nénike igazított útba, s kapaszkodott fel gépkocsinkra. Mivel buszjárat nincsen, jól jött, hogy velünk tarthat. Ő is, mi is hálálkodtunk. Mi azért, hogy helyes irányba terelt a több tucatnyi utcával rendelkező Gyergyócsomafalván, ő meg azért, hogy hamar hazaért.
Az egykori csomafalvi előljárók a Pesti Frigyes féle 1864-es határösszeírásban „harminckilenc dűlőkre” osztották településük határát. Ebben a felsorolásban a
A jó minőségű, nagyrészt aszfaltozott Veresvirág sípályához vezető „Akadán utyán” jó iramban haladunk, s közben azon gondolkozunk, Akadán a makadámút származéka-e? John Louden McAdam(1756-1836) skót mérnök a róla elnevezett „makadám” útburkolat feltalálója.
Balra, Akadán útja
Fotó: Jánosi Csaba
Ha igaz az állításunk, akkor a Székelyföldön is korán megjelent a zúzott köves, aszfalttal kevert, hengerelt, tömör burkolatú út.
Nagy havakról álmodó Veresvirág sípályánál lovat váltunk. Az apostolok lován indulunk tovább, de előbb itt is eligazítást kérünk. A Veresvirág panzió szakácsnője, Borsos Magdolna terel a Csatestán útjára. A kék háromszöggel kivert erdei úton haladva, a Tőke Máté nevezetű helyen léphetünk Jézus lábnyomába. A Dél-hegy keletre néző lejtőjén bevágódott mély gödrös úton araszolunk. A bő csapadék táplálta vízfolyások feltárták a Görgényi-havasokhoz tartozó hatalmas vulkáni építmény kőzeteit.
Gyergyói-medence
Fotó: Jánosi Csaba
A környező hegykeretre és a kék eget tarkító toronyszerű fehér gomolyfelhőkre csak az irtások széléről nyílik kilátás. Az egyhangú kapaszkodó során gombaismereteinket gyarapítjuk. Káposztalevesbe kívánkozó ökörnyelv „boszorkánykörök” gyakoriak a földet seprő fenyőfák alatt. Az ízletes rókagombát már leszüretelték, alig találunk belőle.
Az út sarából fejünket felemelve fehér útjelző táblába ütközünk. Balra Jézus lábnyoma. 1100 méter tengerszint feletti magasságban. Alig lépünk egy párat, amikor feltűnik a zöld mohaköntösben pompázó fekete bazaltos andezit tömb, amelynek felszínén sötétlik Jézus lábnyoma, szamara patájának és botjának nyoma. A lábnyom formájú mélyedésben összegyűlt a csapadék az erdei vadak, madarak szomját oltja. A zöld moha a kemény kőbe vésett családneveket is takar. Borsos Magdolna szerint székely betűk rovott jelei is fellelhetők a kövön, de mi nem találtuk. Alaposan megtisztított felszín tanulmányozása döntheti el a „rovásírás” létét vagy nemlétét.
Kicsinbükki kilátó
Fotó: Jánosi Csaba
A hegyről levezető sáros úton lábnyomainkat hátrahagyva a „Kicsin bük tartománya” felé vesszük az irányt. A Kicsi bükk tetején álló a 2008-as fürdőépítő kaláka idején ácsolt magas kilátóról vizsgálódva igazat adunk Szentiváni Mihálynak (1813-1842). 1837-ben Gyergyóban gyalogolva fogalmazta meg:
Legismertebb, bár nem legszebb –, mert mit ér föl a havasok szépségeivel tájképi tekintetben? – kerek tér. A havaselvei, úgymond gyergyói, al- és felcsíki, kézdi, orbai, sepsi, barcasági szép terek ismeretesek. Köztük legkisebb, de véleményem szerint – melyben azonban sokan nem fognak osztozni – éppen azért legszebb a gyergyói. Ez egy két és fél mérföldnyi átmérőjű róna; a közepén tükörsima, szélein felhajló tányérkerekség, változatos hegyektől s a gyönyörű fenyő millió sudaraitól és hangáitól szegélyezve, kellős közepén áthasítva Erdély reményétől, az itt még kis, de szemlátomást nőve, a hazafi kebelet merész álmokra s a gondolkozó fejet nagy gondolatokra felszólító Marostól, becsillagozva az egyszerre látszó kilenc, népes, csinos, élénk és szabad faluktól.”
Pontosan 205 éve Nyárádgálfalván született szerző Gyaloglatok Erdélyben című könyvben kiadott sorai rávilágítanak a Gyergyó helynév eredetére is. Kerek tér, írja. A ger, gör( Görgény-havasok) győr, gyűr, gyökök sorába talán beilleszthető a gyer is, ami kereket jelenthet, Gyergyó.
Kicsinbükk
Fotó: Jánosi Csaba
A kilátóról az alattunk elterülő „kerek téren” elterülő falvakat számolva látjuk, hogy , Gyergyóditró felől jön egy fekete felhő. Tovább dúdoljuk az egykori gyergyóvidéki katonanótát, forrongó világunkban, jó ha nem felejtjük:
Sietünk mi is, nehogy az Akadán makadám út elázzon.
Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!