
Török Csongor. Nem fogták vissza az akadályok
Gyermekkorunkban vonzódunk hozzá, felnőttkorunkban csodálattal és félelemmel közelítünk hozzá, elismerve a tűz pusztító erejét. Török Csongor – ha van ilyen – véletlenül találkozott a tűzzsonglőrködéssel, beleszeretett, s most majdnem szakmájának tekinti. Majdnem, mert este a tűzzel játszik és elkápráztat mindenkit, nappal pedig egy irodában kerteket tervez és épít. A 26 éves csíkszeredai tűzzsonglőrrel beszélgettünk.
2017. július 13., 18:252017. július 13., 18:25
2017. július 24., 14:252017. július 24., 14:25
2008-ben egy fotótáborban vett részt, amikor az egyik szervező mutatott néhány zsonglőrtrükköt, s ez annyira megtetszett neki, hogy aznap nem is vette kézbe a fényképezőgépet, hanem csak a poi labdákkal és botokkal játszadozott. Hazaérve az interneten keresett kisfilmeket erről, s mindent megtanult, ami akkor a neten forgott, persze akkor még nem volt akkora nagy a választék, mint most. Pár fellépése is volt, sepsiszentgyörgyi barátaival egy kis csapatot is létrehoztak, s közösen gyakoroltak, szórakoztatták a nézőket.
„Ahhoz, hogy nagyszerű tűzzsonglőr lehess, szükség van kézügyességre és sok, sok gyakorlásra. Addig kell gyakorolnod a gyakorlatokat, feladatokat, amíg nagyon-nagyon jól tudod. Hiszen amikor nemcsak labdákkal és botokkal, hanem a tűzzel is mutatványozol, akkor az sokkal nehezebb. A tűz felfokozott állapotot okoz, s ha nincs elég gyakorlat, meg is éget. Pontosabbak kell legyenek a feladatok a tűzzel, s jobban kell koncentrálni. Általában ha valaki zsonglőrködik, miután kipróbálja a mutatványokat tűzzel is, egyből rájön,
– fejtette ki Török Csongor.
Kézügyességre és sok gyakorlásra van szükség
2010-ben a Félsziget fesztiválon segédkezett egy budapesti tűzzsonglőr csapatnak, velük együtt tartott foglalkozást a fiataloknak. Sok mindent megtanult tőlük, hiszen ők igazán profik voltak, sok jó tanácsot adtak, megismertették a kontaktbotokkal, kontaktlabdákkal és olyan kellékekkel, amelyeket addig nem ismert. „Akkor jöttem rá, hogy szeretek másokkal foglalkozni, másokat tanítani, s arra is, hogy ezt lehet pénzért is végezni, nemcsak hobbiból. Nagy lelkesedéssel tanultam, fejlesztettem magam. Aztán készültem egyetemre, de nem sikerült egyből a felvételi, így egy évet otthon voltam. Elkezdtem workshopokat tartani, gyermekekkel is foglalkoztam, mindenfelé reklámoztam magam, sok fellépésem volt” – tudtuk meg.
Nagy fordulópont volt Török Csongor életében, amikor felkerült a bukaresti építészegyetem tájépítészi karára, hiszen ott kapcsolatba került az Incubator 107 nevű szervezettel, amelynek keretén belül tűzzsonglőr workshopokat tartott, s amelyen keresztül fellépési felkérések érkeztek hozzá.
A bukaresti évek alatt vált profi tűzzsonglőrré
„A bukaresti évek alatt indultam el a profi tűzzsonglőrré válás rögös útján, itt éreztem azt, hogy ez több lesz, mint hobbi. Abban a négy évben sok volt a fellépésem, pénzt kerestem, ez húzóerő volt. A workshopok is mindig segítenek, oda kell figyelni, magyarázni. Van, amikor a gyermekeknek ingyen tartok bemutatót és mutatom meg a trükköket. Bukarestben volt egy hét éves magántanítványom, aki igazi kihívás volt. Tehetséges kislány volt, aki szembeállt velem, s azt mondta, mutass valami vagány mutatványt. Nagyon kellett igyekezzek, mert őszinte volt és szemembe mondta, ha nem keltettem fel az érdeklődését” – mondta nevetve Csongor.
A fiatalembertől azt is megtudtuk, hogy Bukarestben és Budapesten is van zsonglőriskola, de szerinte az a legjobb módszer, ha valaki
Barátai és ismerősei között sokan hobbiszinten zsonglőrködnek, akadnak olyanok is, akik nemcsak eszközökkel, hanem tűzzel is. „Olyan ez is, mint a biciklizés. Bárki megtanulhatja, van, aki az alapokat elsajátítja egy nap alatt, van, aki egy hét alatt. Vannak falak, amibe bele lehet ütközni az úton.
– fejtette ki Török Csongor.
Újabb kihívás lesz a budapesti lét
A csíkszeredai tűzzsonglőr most újabb kihívás előtt állt, hiszen Budapesten mesterizik, s most ismerkedik, barátkozik az ottani profikkal. Bevallotta, hogy itthon nagyon jónak számított, Párizsban is volt egy ideig zsonglőrökkel, és ott is kiválóan teljesített, de Budapesten most csak a közepesek között van. Keresi a helyét, a kapcsolatokat, szeretné tánccal és színházzal is összekötni a fellépéseket. Megismerkedett egy koreográfussal Budapesten, aki nyitottnak mutatkozik az együttműködésre, és lehet, hogy közös produkcióik is lesznek. „Régebb én is fújtam tüzet, de ma már nem teszem, mert egészségtelen.
– vázolta a fiatalember.
A tervek között Európai fellépések is szerepelnek, de addig is Facebook-oldalán népszerűsíti ezt a munkáját, s szeretné, ha tornaórákon is lehetősége lenne megmutatni pár zsonglőrmutatványt a gyerekeknek. „Nagyon jó kézügyesség- és koordinációfejlesztő, olyan mozgásokat végez és tanul meg a gyermek, amit a hétköznapi életébe nem csinál, azért megy az elején nehezen. Ezáltal nagyon fejlődik az izommemória.
Hét éves kortól már lehetne tanulni. Sok tervem van, de kevés az időm. Tájépítészként is dolgozom, s jól be kell osszam az időm, hogy mindenre jusson” – osztotta meg velünk Török Csongor.
A tűzzsonglőr különleges eszközökkel dolgozik
Természetesen beszélgettünk vele ennek az érdekes szakmának az anyagi oldaláról is. Megtudtuk, hogy a profi eszközök elég drágák, de ő egy budapesti gyártónak a romániai forgalmazója, így előnyösebben hozzájut ezekhez. Kapott már támogatásként is eszközt, ami tulajdonképpen fogyóeszköz, és időnként cserélni kell.
Fellépett már országszerte középkori fesztiválokon, a Múzeumok éjszakáján, táborokban.
A fellépéskor tulajdonképpen nem azt a húsz perces műsort fizetik meg, hanem az egész majdnem tíz év alatt szerzett tudást. De részt veszek jótékonysági eseményeken is, árvaházakban, gyermektáborokban.” – árulta el.
Sok rendezvényen, megmozduláson fellép
Beszélgetésünk idején Csongor többször kihangsúlyozta, hogy mennyire szereti a tűzzsonglőrködést, kikapcsolja, motiválja. Most úgy gondolja, hogy még tíz évig fog ezzel foglalkozni, s később gyermekeinek, unokáinak fog erről sokat-sokat mesélni.
Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.
Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
szóljon hozzá!