Jánosi Matilda. Lány a Notting Hillből

Én vagyok a lány a Notting Hillből – mondja nevetve. Pörög, szenvedéllyel mesél, tele van tervekkel és álmokkal, ha akarná sem tudná elrejteni boldogságát. Ma már megteheti, hogy átadja magát a pillanatnak és élvezze azt, nem fél a nincstelenségtől, mert már tudja milyen, s azt is tudja, hogy kemény munkával minden áthidalható. Élettörténetével példát szeretne mutatni és reményt adni. Nemrégiben hazajárt, a fogadtatás pedig olyan volt, mint egy álom – érzékenyül el.

„Megnyitottam otthon egy ajtót, és a világ nyílt meg előttem”

„A szívem örül, hogy otthon ilyen nagy az érdeklődés irántam. Eddig mindig a nagyvilágban kilincselgettem, volt olyan ajtó, ami kinyílt, volt ami nem, de az a típus vagyok, aki visszamegy s ha nem nyílik az ajtó, akkor választom az ablakot. Otthon megnyitottam egy ajtót és a világ megnyílt előttem.

De nem tudunk úgy a jelenről beszélni, hogy ne elevenítsük fel az ide vezető utat. Így kerül szóba az a csekefalvi kislány, akit a székelyszenterzsébeti nagymamamája tanítgatott kötni, varrni, aki a babáinak varrt ruhát, és divattervező szeretett volna lenni, aki kamaszként lélegzet visszafojtva nézte a London luxusnegyedében, a Notting Hillben játszódó Sztárom a párom című filmet és a szereplők helyében képzelte magát.

Egy álom nyomában

Matilda 22 évesen döntött úgy, hogy elindul szerencsét próbálni, batyujában nagyon sok elszántsággal és székely makacssággal érkezett Budapestre, hogy divattervező legyen. Első perctől a fenntartható divat, az újrahasznosítás megszállottja, s ez is jelentette számára a névtelenségből való kiemelkedést. Kellemes emlékként éli át azt az estét, amikor egy divateseményen Vaspál Melinda a Fashiontime.hu szakújságíró, arról kérdezte, melyik divattervező ruháját viseli. A ruha saját tervezés volt, filmtekercsből és bakelitlemezből készült. Figyelemfelkeltő volt és extravagáns, pont elég indok, hogy újságcikk szülessen róla.

„Az első bemutatómra Góg-Kiss Gabriella adott lehetőséget. Két hetem volt, hogy kitaláljam a márkanevemet, elkészítsem és befotózzuk az új kollekciót, a barátok segítségével mind sikerült. Barkóczi Renáta volt a mesterfodrász, Bertralan László a koreográfus, volt sminkes, aki magas volt és vékony, az volt a modell, de aki nem volt magas és vékony, az is modellkedett. Ők már tudják, ha a barátom vagy előbb utóbb a kifutón találod magad. Ezek a darabok nagyon látványosak voltak, fesztiválokra, show-műsorokra hívtak. Így indult Budapesten a karrierem, és így született meg a TildArt márka” – meséli.

Elindulni az ismeretlenbe

28 éves volt, már számon tartották a divat világában, de még mindig többet akart. Hirtelen döntéstől vezérelve egy kis kézipoggyásszal, zsebében tíz fonttal Londonba költözött anélkül, hogy lett volna nyelv- és helyismerete, vagy kecsegtető jövőképe.

„Már a családi környezetből kiszakadni is keserves volt, de mindig arra biztattam a szüleimet, hogy bízzanak bennem, mert nekem van egy megvalósításra váró álmom. Hittek bennem. Nyilván nem meséltem senkinek sem a nehézségekről, sokszor szégyellettem is, de attól féltem, ha megtudják, hogyan élek, hazahívnak.

A brit fővárosba érkező ifjú hölgy barátnőjének, Máriának köszönhetően egy riksabázison kapott munkát, riksát bérelt, és évekig riksásként dolgozott. Volt, amikor az otthonát is ez a kis háromkerekű, akkor még lábbal hajtható jármű jelentette, esténként pedig sokszor kapott olyan éttermemből élelmet, amelyek a nap végén a rászorulóknak ajánlották fel a megmaradt ételeket.

Ez a vancouveri meghívás hozta el számára a régen vágyott ismertséget, és innen araszolgatott felfelé a divatvilág lépcsőfokain. A riksázásnak köszönheti egyébként azt is, hogy kapcsolatba léphetett a London központjában lévő Savile Row egyik világhírű szabójával, akit mentoraként emleget. Derűs vidámsággal meséli, hogy az újrahasznosítás úttörőjeként abba a szerencsés helyzetbe került, hogy egy alkalommal azzal keresték meg, dolgozhat a Spencer-ház lecserélt függönyeivel, nekiajándékozzák.

„Korábban a filmszalagból, bakelitlemezből, bicikligumiból 12 darabos kollekciókat készítettem, a függönyanyagból, amihez használtam olyan organikus anyagokat, mint a pamut vagy a bambuszselyem, kapszulakollekciót raktam össze, s ezzel született meg tulajdonképpen az új márkám, a Tilly Janosi London. Az ötdarabos kapszulakollekcióm már igazán luxuskategóriába került, hordható darabok voltak” – mondja, és mutat is egy inget. A fehér ingen a gallér, a mandzsetta és a mellrészen lévő zseben köszön vissza az angol arisztokrácia világát jelképező drapéria anyaga.

Ökodivat és fenntarthatóság 

Az ökodivat és a fenntarthatóság egyik fontos alapköve számára az anyagválasztás mellett az, hogy ne gyártsunk le olyan extra darabokat, amelyekre nincs szükség. Az első kollekciói különböző show-műsorokra születtek, de később a bicikligumit is sikerült luxuskategóriába fejlesztenie, miután azt kettéhasította, bélést rakott bele, és gyapjúval összefonta. És így ez már nem csak látványos volt, hanem meleg, hordható. És nem csak ruhadarabokat készített ebből, hanem táskát is. Akkoriban a Sütő Enikő modelliskolával dolgozott együtt – emeli ki –, amelynek vezetője biztosította számára e darabok bemutatásához a modelleket és a koreográfust.

A filmszalagból készült a kollekció darabjai jelmezszerűek voltak – fűzi hozzá –, és őt egyre jobban kezdte érdekelni ez a világ. Sőt abban a szerencsében van része, hogy egy ideje ő is dolgozhat a West Enden játszott, Az operaház fantomja című darab jelmezein az erdélyi származású Andrészek Istvánnak is köszönhetően, ő mutatta ugyanis be a darab készítőinek. „Érdekes volt az állásinterjú is, elmondták, hogy az anyagok az anyagraktárban vannak a pincében, kezembe adták a terveket, az anyagmintákat, kaptam egy varrógépet és egy szobát, ahol dolgozhatok, és az előadásra el kellett készüljenek a jelmezek. Ekkor szerettem bele ebbe a varázslatos világba. A Tilly Janosi London valahol a divat és a jelmezek világa között van” – magyarázza.

Tilly Janosi London. Egy következő fejezet

Így jutott el a kitartó munka révén Matilda karrierjének egy újabb fejezetéhez: megszületett és hivatalossá vált a Tilly Jánosi London divatmárka.

Matilda pedig itt mutatja be Az erdőn túl (Beyond the Forest) nevet viselő kollekciójának finálédarabját, amelyről túl sok részletet nem árul el. „Mivel sokáig virágkötő voltam, kombináltam a virágkötészetet a divattal. Használok például mohát, erdei bogyókat, a ruha organikus anyagból készült” – mondja, s nevetve meséli, többek között a leveleket, az erdei bogyókat, a mohát, de más anyagokat is Székelyföldről vitte magával, furcsállották is a reptéren kézipoggyásza tartalmát. Az esemény szervezésében nagyon sok segítséget kapott, de azt izgatottan emeli ki, hogy különösen hálás Oláh Ildikónak.

Vannak még álmai, szeretne jelmeztervezőként dolgozni a filmvilágban, de az is eltökélt szándéka, hogy bevigye a fenntarthatóságot ebbe az iparágba. „Én tudom, hogy küldetésem van, azért vagyok a világon, hogy valami olyant hozzak, ami jó lehet a jövő számára. Elértem egy olyan szintre, amikor már tényleg segíthetek, amikor olyant tehetek, ami a következő generáció életét is jobbá teheti.”

Honnan jövünk, és hová tartunk?

Nincs, ahogy ne vegyem észre a háta mögött a kis asztali díszt, egy faragott székelykaput, sőt a londoni kis lakásban házi áldás is függ a falon. Fontos, hogy tudja, merre tart – jegyzi meg –, de ugyanilyen fontos, hogy ne feledje, honnan érkezett, ezért hálával és tisztelettel tekint vissza a múltba, mondván,

Nagy örömmel mutatja, megvásárolta Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának angol nyelvű kiadását, hogy szigetországbeli barátainak mesélhessen szülőföldjéről, gyökereiről.

Matilda jelenleg egy nagy nevű divatcégnél dolgozik szabóként, mellette a saját márkájával foglalkozik, megrendelésekre készít különböző darabokat, jelmezeket tervez és felkérésre fellépőruhákat készít zenészeknek.

Hogy mire tanít annak a kicsi lánynak a története, aki a székelykeresztúri kötődében színes fonalakkal játszadozott, amíg édesanyja dolgozott? Például arra, hogy a sikernek kemény ára van, hogy fontos fölvállalni saját magunkat, és talán mindennél fontosabb túllépni félelmeinken. „Sokan csak azt látták, hogy sokfelé megfordultam, eseményekről posztoltam, és csak arra gondoltak, hogy nekem milyen jó. Mert régen tényleg csak azt mutattam meg, ami szép és jó volt, de rájöttem idővel, hogy az igazság a legfontosabb. Csak felvállalva önmagunkat, félretéve a félelmeinket tudunk hiteles, autentikus példák lenni” – búcsúzik.