
„A gyümölcsöknek lelke van, és párlatainkban igyekszünk minden ízt és illatot tömbösítve igazi élményt biztosítani fogyasztóinknak”
Fotó: Jamy Pálinkafőzde
Marcipános, csokoládés illat, lekváros lecsengés. Nem, nem egy cukrászdában jártunk, hanem a székelyudvarhelyi Jamy Pálinkafőzdében, ahol a tulajdonoscsaláddal, Szőcs Melindával és férjével, Rezsővel beszélgettünk érzékenyítésről, mértékletes alkoholfogyasztásról és szülőföldszeretetről. Ismerjék meg egy családi vállalkozás történetét, akik hisznek abban, hogy itthon is lehet boldogulni.
2023. június 30., 09:002023. június 30., 09:00
– Hogyan csöppentek bele a pálinkafőzés világába? Honnan indul a vállalkozás története?
Szőcs Rezső: A feleségemmel mindketten multinacionális cégek alkalmazottjaiként dolgoztunk sok éven át, amely egy idő után kizsigerelt bennünket.
Igazából az, hogy pálinkafőzéssel kezdtünk el foglalkozni visszavezethető az én gyermekkoromhoz. Kisgyerekként, majd serdülőként is mindig be voltam vonva a falusi munkálatokba. Akkoriban az abásfalvi főzdébe szállította nagymamám az általa termesztett szilvát, így életerős legényként kötelességem volt mindenben segíteni. Bevallom, hogy akkor még városban cseperedőként nehezemre esett a nyári vakációt végig dolgozni, viszont ma már látom minden előnyét ennek.
Akkor még nem fogtam fel, hogy milyen rengeteg dolgot hordoz magában ez az egy mondat. Ma már átérzem, hogy az őseim milyen szeretettel gondozták a gyümölcsöseiket, milyen ragaszkodás övezte a termőföldet, és milyen fáradtságot nem ismerő munkát fektettek a megélhetésükbe. A helyi hagyományok tisztelete, a gyümölcsök iránti kitartó szeretet és a szakma iránti alázat indított el bennünket a pálinkafőzés irányába, amely út néhol rögös, de örökösen a célok lebegnek a szemünk előtt.
– Melyek ezek a célok?
Szőcs Melinda: Nem titkolt szándékunk az érzékenyítés.
Nem is vitatjuk el ennek komolyságát, és minden lehetőséget megragadunk arra, hogy előadások, workshopok, kóstoltatások alkalmával felhívjuk a résztvevők figyelmét a felelős fogyasztásra, a mértéktartásra. Mi soha nem az italt szeretnénk reklámozni, hanem az eszmeiséget, amelyet magában hordoz.
Szőcs Rezső: Számomra nagyon megerősítő a feleségem szerepe a vállalkozásban, mert azon túl, hogy az adminisztrációt teljes egészében ő viszi, olyan meglátásokat, csak nőkre jellemző érzékenységet tud becsempészni a cég életébe, amely nélkül nem lennénk ennyire színesek.
Arra törekszünk, hogy termékeink magukba hordozzák mindazt a fajtajelleget, karaktereket és íztónusokat, amelyeket csak a helyi alapanyagok nyújthatnak.
A székelyudvarhelyi Jamy Pálinkafőzde tulajdonosai, Szőcs Rezső és felesége, Melinda
Fotó: Jamy Pálinkafőzde
– Melyek azok a termékeik, amelyek különlegességnek számítanak? Esetleg melyek az Önök kedvencei?
Szőcs Rezső: Nem hiszem, hogy meglepetést okozom, ha elárulom, hogy a szilvapálinka a zászlóvivő termékünk.
Összesen harminckét féle szilvával rendelkezünk, amely igazán megfelelő alapot biztosít annak, hogy világviszonylatban is híres legyen ez a termék. Méltán lehetünk büszkék az oroszhegyi szilvapálinkára is, hiszen annak ellenére, hogy akár konkurenciának is tarthatnánk, számunkra pozitív értelemben vett kihívás egy ilyen jó minőségű itallal felvenni a versenyt.
Szőcs Melinda: Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az erdeigyümölcsös, som-, vadáfonya- és málnapálinkák vívták ki a legegyedibb jelzőt. A vásárlóink is előszeretettel választják ezeket a készítményeinket. A gyümölcsöknek lelke van, és párlatainkban igyekszünk minden ízt és illatot tömbösítve igazi élményt biztosítani fogyasztóinknak. Számomra ezt az élményt leginkább a bodzabogyóból készült italunk biztosítja.
– A Jamy Pálinka egy családi vállalkozás. Hogyan oszlanak fel a különböző szerepek?
Szőcs Rezső: Gyakorlatilag minden munkát mi magunk végzünk el. A fiúnk, József már olyan életkorban van, hogy a fizikai munkában számíthatunk a segítségére. Ugyanakkor lányunk, Andrea is kiveszi a részét a munkából a nyári szünetekben. Természetesen a szezonalitás megkívánja, hogy olykor napszámosokkal is kiegészüljön a kis csapatunk.
Évente körülbelül tízezer palack fordul meg a manufaktúránkban, így el lehet képzelni a munka volumenét.
Szőcs Melinda: Elsősorban az én feladatom az adminisztráció elvégzése, viszont szervesen kiveszem a részem minden más feladatból is. Úgy vélem, hogy a vállalkozásban betöltött szerepem az ízekre és az illatokra való érzékenységemben is megmutatkozik.
Visszakapcsolódva az előbbi gondolathoz, mely szerint az italfogyasztás mértékletességét kívánjuk hirdetni, hozzákapcsolnám, hogy saját gyermekeink előtt is igyekszünk jó példával elől járni. Nem csak szóval, hanem tettel is mutatjuk az utat nekik, hogy felnőve olyan tagjai legyenek a társadalomnak, akik a pálinkában nem a mértéktelen italozást látják, hanem a szülőföldhöz való kapcsolódás lehetőségét.
A helyi hagyományok tisztelete, a gyümölcsök iránti kitartó szeretet és a szakma iránti alázat indított el Szőcséket a pálinkafőzés irányába
Fotó: Jamy Pálinkafőzde
– A termékforgalmazáson túlmenően pálinkakóstoló workshop szervezésében is jeleskednek. Milyen ismeretekkel gazdagodik az a személy, aki ellátogat egy ilyen rendezvényre?
Szőcs Melinda: Köszönhetően annak, hogy számos képzésen és versenyen volt szerencsénk részt venni, sok ismeretre is szert tehettünk, amelyeket mind-mind beépítettünk a workshopjainkba. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis az elmúlt években úgy a környékünkről, mint az anyaországból, de akár még belföldi desztinációkról is érkeztek hozzánk csoportok.
Ezeken az alkalmakon bemutatjuk a pálinkakészítés teljes folyamatát, ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk magára a kóstoltatás részére is. A csoport igényei szerint alakítjuk a kínálatot, de általában hat féle italt kínálunk fel: először az alacsonyabb intenzitású termékeket, mint a szilva-, cseresznye-, kajszibarack-pálinka, majd folytatjuk a sort birs-, vilmoskörte- és málnapárlatokkal.
Szőcs Rezső: A workshopjaink célja, hogy a társaságokat arra az útra tereljük, hogy ez egy olyan alkalom, amikor az ital fenségességét ismerhetik meg. Nem az a cél, hogy hatalmas mennyiségek elfogyasztására engedjünk teret, hiszen minden nedűből csak néhány centet biztosítunk, viszont
Amennyiben felkeltette érdeklődését a workshopon való részvétel, keresse a Jamy Pálinkafőzdét Székelyudvarhelyen a Rákóczi Ferenc utca 44. szám alatt, vagy jelentkezzen a 0744-795 162-es telefonszámon. Termékkínálatukat elérik az alábbi weboldalon: www.palincajamy.ro
(X – fizetett hirdetés)
Kijött az első előzetes kedd este a Netflixnél készülő új, Narnia filmhez, amit Greta Gerwig, a Barbie, a Kisasszonyok és a Lady Bird rendezője írt és rendezett.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
szóljon hozzá!