
Élete folyamán többször is elmesélte, hogyan játszottak barátjával színházasdit a lakóházuk udvarán álló porolóra felakasztott szőnyeg mögé bújva
Fotó: Hunyadi József/Fortepan
A Nemzet Színészének pályája utolsó éveiben gyakorlatilag nem volt Nemzetije. Kesergett is ezen Sinkovits Imre, hiszen kevés embernek volt annyira fontos a nemzet, mint neki. Mire felépült a színház, a művész elhunyt. Az Erdélyi Napló legfrissebb számában Sinkovits Imre alakját, pályáját elevenítik fel.
2021. január 07., 10:582021. január 07., 10:58
2021. január 07., 12:352021. január 07., 12:35
Bár két évtizede nincs közöttünk a kiváló színművész, hangja, arca, megjelenése annyira jellegzetes volt, hogy vélhetően még generációkon át tudni fogják ki volt Sinkovits Imre.
Budapesten született 1928. szeptember 21-én, a Színművészeti Főiskolára 1947 és 1951 között járt. Elképzelni is nehéz, mekkora tehetségként vágott neki a pályának, alig négyévi színjátszás után már a Jászai Mari-díj birtokosa volt.
A színfalak mögött fáradtnak, betegnek látszott. A közönség mindebből semmit sem vett észre, annyira hitelesen, mély átéléssel játszott. Jelenései között – amit addig soha nem tett – leült pihenni. Kollégái aggódtak érte, de senki sem tudta, hogy mekkora a baj. Kegyes volt hozzá a sors – nem szenvedett.
Végakarata szerint az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra szeretett szülei mellé. A teljes cikket az Erdélyi Napló legfrissebb számában találják meg.
Sokak számára nosztalgikus fogás a kocsonya: disznótorok, nagyszülői konyhák és hideg esték jutnak róla eszünkbe. A jól elkészített kocsonya egyszerre laktató és meglepően egészséges.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!