
Élete folyamán többször is elmesélte, hogyan játszottak barátjával színházasdit a lakóházuk udvarán álló porolóra felakasztott szőnyeg mögé bújva
Fotó: Hunyadi József/Fortepan
A Nemzet Színészének pályája utolsó éveiben gyakorlatilag nem volt Nemzetije. Kesergett is ezen Sinkovits Imre, hiszen kevés embernek volt annyira fontos a nemzet, mint neki. Mire felépült a színház, a művész elhunyt. Az Erdélyi Napló legfrissebb számában Sinkovits Imre alakját, pályáját elevenítik fel.
2021. január 07., 10:582021. január 07., 10:58
2021. január 07., 12:352021. január 07., 12:35
Bár két évtizede nincs közöttünk a kiváló színművész, hangja, arca, megjelenése annyira jellegzetes volt, hogy vélhetően még generációkon át tudni fogják ki volt Sinkovits Imre.
Budapesten született 1928. szeptember 21-én, a Színművészeti Főiskolára 1947 és 1951 között járt. Elképzelni is nehéz, mekkora tehetségként vágott neki a pályának, alig négyévi színjátszás után már a Jászai Mari-díj birtokosa volt.
A színfalak mögött fáradtnak, betegnek látszott. A közönség mindebből semmit sem vett észre, annyira hitelesen, mély átéléssel játszott. Jelenései között – amit addig soha nem tett – leült pihenni. Kollégái aggódtak érte, de senki sem tudta, hogy mekkora a baj. Kegyes volt hozzá a sors – nem szenvedett.
Végakarata szerint az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra szeretett szülei mellé. A teljes cikket az Erdélyi Napló legfrissebb számában találják meg.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!