Hirdetés
Hirdetés

Hosszú úton hazafelé: túl az út kétharmadán a kocsárdi fiatal

Túra békaperspektívából. Szó szerint •  Fotó: Albert Nándor

Túra békaperspektívából. Szó szerint

Fotó: Albert Nándor

Ezen a héten már Lengyelországban jár Albert Nándor székelykocsárdi fiatal, aki londoni munkahelyéről kerékpárral, egy jó nagy vargabetűt téve teker haza. Eredetileg 17 országot szándékozott felkeresni a hatezer kilométeres túrán, most úgy döntött, két országot még bevesz a projektbe, amely folyamán Böjte Csaba árváinak is gyűjt.

Rédai Attila

2017. augusztus 21., 16:362017. augusztus 21., 16:36

2017. augusztus 21., 16:412017. augusztus 21., 16:41

Június elején indult útnak a londoni séf, s amikor először beszámoltunk vállalkozásáról, már Dániában járt. Azóta túl van már Skandinávián és a balti országok nagyján, ezen a héten érkezik meg Lengyelországba. „Az út még mindig nagyon jól telik, ez nem is lehetne másként, hiszen épp egy nagy álmomat valósítom meg. Minden nap történik valami, látok valami érdekeset, tapasztalok különböző dolgokat” – mesélte a Liget olvasói számára a 23 éves fiatal.

Hirdetés

A séf derűje annak ellenére megmaradt az utazás harmadik hónapjának vége felé járva is, hogy nem minden volt fenékig tejfel. Megtudjuk: érték balesetek is, de szerencsére nem olyanok, amelyek veszélyeztették volna testi épségét. Technikai jellegű problémák adódtak, az egyik fényképezőgépe leesett, s a lencséje eltörött. Ugyanazon peches nap a bicikli belefutott egy tóba, rajta minden cuccával, elázott minden ruhája, a sátra és a felszerelése is, szerencsére a laptopja néhány vízcseppel megúszta, így működőképes maradt, a fényképezőgépről viszont már nem lehet ezt elmondani, de fotózásra rendelkezésre áll még egy kisebb kamera s a telefonja is.

Idézet
„Ebből is tanultam. Egy kicsit persze bosszús voltam, de hát másnap ismét felkelt a nap, s indulni kellett tovább”

– mondta Albert Nándor.

korábban írtuk

Hosszú úton hazafelé: Kocsárdra teker a londoni séf
Hosszú úton hazafelé: Kocsárdra teker a londoni séf

Londonból haza repülővel? Á, uncsi. Mit szólnál a kerékpárhoz? De azt sem akárhogy: nem a legrövidebb úton, hanem inkább Skandinávián és Oroszországon keresztül. A székelykocsárdi, az angol fővárosban séfként dolgozó Albert Nándor ezt a célt tűzte ki maga elé.

A fiatal dolgát könnyíti viszont, hogy egyre könnyebben kap szállást couchsurfingen (a tagság számára ingyenes szálláslehetőségeket felajánló internetes közösség – szerk. megj), mivel korábbi házigazdái egytől egyig kedvező jellemzést adtak róla, így a többiek jobban megbíznak benne.

Kevésnek bizonyult az idő Szentpétervárra •  Fotó: Albert Nándor Galéria

Kevésnek bizonyult az idő Szentpétervárra

Fotó: Albert Nándor

„Ezáltal rengeteg embert ismertem meg, hisz olyan is van, aki nem tud elszállásolni, de elvisz városnézőbe vagy kimegyünk egy italra. Sokan megállítanak, érdeklődnek az utam felől, hogy mit és mért csinálom. Egy nagyon kedves kanadai úr Dániában szólított le, elmeséltem neki mindent, és elismerése jeléül a kezembe nyomott 20 eurót, hogy azt az adományokhoz adjam, amiből ugye Böjte atya által nevelt gyerekeknek vásárolok bicikliket” – fejtette ki Nándor, akivel ezúttal is az interneten vettük fel a kapcsolatot.

Vízre szerencsére nem kell pénzt költeni •  Fotó: Albert Nándor Galéria

Vízre szerencsére nem kell pénzt költeni

Fotó: Albert Nándor

A fiatal hozzátette: a meghirdetett adománygyűjtés kissé lassabban halad, mint szeretné, de ezt megérti, hisz „mindenkinek nehéz”. Egyelőre 260 font gyűlt össze a számlára, de ebből már meg lehet vásárolni egy pár biciklit. Nemsokára hivatalosan is meghirdeti azon elképzelését Albert Nándor, amiről korábbi írásunkban is ejtett szót: használt kerékpárok felajánlására számít, amelyeket ő kijavítana, s így juttatná el Szent Ferenc Alapítvány létesítményeiben élő rászorultaknak.

A legmélyebb benyomást eddig Norvégia tette •  Fotó: Albert Nándor Galéria

A legmélyebb benyomást eddig Norvégia tette

Fotó: Albert Nándor

Az eddig felkeresett úti célok közül Skandinávia csodálatos tájaival nyűgözte le Albert Nándort. „Főleg Norvégia hagyott mély nyomot bennem. Félelmetes hegyei, sziklái, a győnyőrű tavak, fjordok, a zöld erdők, mind magukkal ragadtak. Itt találkoztam egy másik biciklissel, akivel négy napig együtt tekertünk Stavenger-ig. ez nagyon jó volt, végre volt egy kis társaságom, akivel nagyon egyhúron pendültünk” – fogalmazott a fiatal. Felvette a kapcsolatot Keresszegi Petrás Előddel, aki másodmagával tekerte körbe Európát immár több mit hat éve. Ő párjával most Norvégiában él, és egy bicikliműhelyben dolgozik. Felajánlotta, hogy ránéz Nándor kerékpárjára, nagyobb problémát szerencsére nem fedezett fel, de kapott az eszköz egy alapos tisztítást és egy támasztót is, hogy a tóba esős balesetek többé ne fordulhassanak elő. „Jó volt egy olyan valakivel beszélgetni, aki már átment azon, amin én most” – jegyezte meg Nándor. Norvégiában még egy négy napos kirándulás is belefért, amit egy luxembourgi couchsurfing vendéglátójával közösen tett meg.

Ideig-óráig társaság is akad •  Fotó: Albert Nándor Galéria

Ideig-óráig társaság is akad

Fotó: Albert Nándor

Svédország biciklizés szempontjából könnyebb terepnek bizonyult, mert nincs ott annyi emelkedő, egy éjjel viszont sátrazás közben egy rénszarvas alaposan ráijesztett. Stockholmban találkozott nővérével, aki Londonból repült oda, hogy egy pár napot együtt töltsenek el. Finnországban a fjordok, a tavak nyűgözték le, s egy kompra is felült, hogy meglátogassa az Åland-szigeteket. Szentpétervár következett, ahová hajóval ment egy két napos körútra, így elkerülhette a vízumintézés nehézségeit. Pár nap azonban kevésnek bizonyult erre a különleges városra, amit egy klasszikus európai városnak értékelt a kocsárdi fiatal, de ahol visszaköszönnek az épületekről a szláv motívumok és a szláv színvilág. A balti országokban a tengerparton tekert végig Albert Nándor az elmúlt hetekben, s mivel nagyon kellemes időjárásban volt része, így élvezhette a nyári tengerpartok klasszikus élvezeteit.

A biciklivel túrázó élete nem éppen luxuskategória •  Fotó: Albert Nándor Galéria

A biciklivel túrázó élete nem éppen luxuskategória

Fotó: Albert Nándor

Ezen a héten már Lengyelországba érkezik a bringás, mégpedig azzal az elhatározással, hogy ha már a „környéken” jár, két további országot, Csehországot és Ukrajnát is beveszi az eredetileg 17 országra és hatezer kilométer tekerésre „szorítkozó” túrába. „Így persze kicsit később fogok hazaérni, de megtehetem, hisz nem vár semmiféle kötelezettség, kivéve persze a család és a barátok” – zárta beszámolóját Nándor. Útjáról a kezdeményezés Facebook-oldalán rendszeresen tájékoztat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés