Hétköznapi töltőtollak, újratöltve. Penna-szeretet és nosztalgia

A töltőtoll egyik ősatyjaként egy román embert tisztelhetünk: a Párizsban tanuló Petrache Poenaru még diákként (Tudor Vladimirescu titkára volt, életrajza szerint az első román volt, aki vonatra ült Angliában, Liverpool és Manchester között), 1827-ben szabadalmaztatta találmányát. Ez még nem volt a maiakhoz hasonlatos, de tintatartója volt, a fémszerkezetű tölthető írószerek a 19. század második felében készültek el (Lewis Edson Waterman tett hozzá nagyon sokat), és a 20. század első felében uralták a papírt.   

Oroszok és kínaiak

A nyolcvanas évek elején még kötelezően töltőtollal tanultunk meg írni. Nem tudom, más hogy van vele, de én megtartottam szinte az összes gyermekkori töltőtollamat – a legelsőt azt pont nem, de a másodikat már igen. Az első egy orosz gyártmány volt, a nevére nem emlékszem, de többen használtunk ilyet: picit vastagon engedte a tintát, de ha megnyomta a gyermek keze, akkor kissé hersegett apapír, mint egy mai kalligráfiai tanfolyamon, de nagyon praktikus volt. Nem buggyant ki belőle a tinta a füzetre, valahogy egyben volt az egész.

Aztán jöttek a szolidabb, könnyebb és szebb írással kecsegtető kínai tollak, ezek közül kettőt még ma is használok, egy fehérarany-színű White Feather 608-ast (ez a maga nemében a késő hetvenes évek „sztárja” volt tollfronton), illetve egy  zöld-ezüst Rainbow 201-est, utóbbi már a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik hétköznapi kínai tolla volt.

Az egyik a Parker Vector Standard, amely a Parkernek talán a legegyszerűbb változata: sokkal könnyebb, mint az átlag toll súlya, szinte mint egy olcsó golyóstollé, a fogórész fémből van, nagyon könnyű vele írni.

A másik alaptoll a német Pelikan Jazz: ez már jóval nehezebb, de finomabb kidolgozású is, gömbölyített végű. Mindkettővel élmény az írás, de hangsúlyozom, alaptollakról van szó, és nem is drágákról: külön-külön száz lejnél kevesebbe kerülnek, együtt már jóval többe.  

Luxus és szenvedély

A töltőtollakon kívül léteznek az ún. szépíró-készletek, aki szereti, ezekkel kiválóan el tud szórakozni, akár az elsőre dísztárgynak tűnő üvegtollal is: szinte hihetetlen, de az üveg úgy van kialakítva, hogy a mártott tintát a barázdák a tollhegyre vezetik – egyszer kaptam egy ilyent a csajomtól, aki ma már a feleségem, szóval nagyon el lehet találni a szívet egy jó tollal.   

Az alacsonyabb, de már luxusnak számító kategóriában rápillanthatunk mondjuk a Parker Senator-, illetve Sonnet-családjára vagy a Duofold-ra is, de beleáshatjuk magunkat a Montblanc termékeibe vagy a klasszikus, amerikai Sheafferekbe is. Kinek mire van szüksége. Ha havonta sok-sok ember életét érintő szerződéseket írunk alá rendszeresen, vagy politikusként igen fontos rendeletek, jogszabályok, megegyezések alá kerül a kézjegyünk, az bizony legyen egy olyan toll, amit később múzeumban őriznek majd, esetleg az utódaink vitrinbe tesznek. A német politikusok jellegzetesen Pelikan tollakat használnak, az amerikaiak  Montblancot, de a protokoll-tanácsadók ezt jobban tudják. Orbán Viktor miniszterelnök például Parker Sonnet Flighter CT-t, legalábbis a hivatalos fotókon, videókon sok helyen ez látszik. Ez egy fémszínű, rozsdamentes acélborítású, igen finom fogású töltőtoll: nem is olcsó, de nem is nagyon drága, amolyan középkategória, de pont az ilyenre való.

De figyelem! Ha nem mindennapi használatra kell a töltőtoll, és elkapjuk a fonalat, bizony vigyázni kell! Akárcsak a karóra- vagy mondjuk a pipaőrület, a szenvedélyes férfit bizony nagyon el tud kapni a töltőtollmánia is. Beleássa magát, estéket tölt az interneten a különböző márkák és típusok között, képeket, videókat néz, fórumozik a témában – de ha a zsebe megengedi, ám legyen. A gyűjtőszenvedély egy ismert jelenség, a tollaknál is bele lehet merülni. De hangsúlyozom: egy töltőtoll nem attól jobb és nem attól ír szebben, hogy minél drágább. A tollnak az emberrel és – ha nagyon romantikus vagyok – annak gondolataival kell összenőnie, mert azokat viszi rá a papírra. Picit sarkítva fogalmazok: olyan, mint egy jó autó vagy egy hűséges, okos ló: valahogy összenő a használójával.

korábban írtuk

Nem csupán toll, életérzés

Sokan ugyan már temetik a kézírást, ám ennek dacára van, aki nem adja fel. Na, nem a kézírást, hanem az írószer készítését. Egy olyan székelyföldi kis családi manufaktúrában jártunk, ahol ékszerszámba menő íróeszközök készülnek egzotikus fából, nemesfémborítással.

És igen, karácsonyra is lehet venni töltőtollat ajándékba a férfiaknak. Egy a lényeg: még ha nem túl gyakran is, az a bizonyos férfiember, aki kapja, szeressen vele írni. Naplót, képeslapot, levelet, jóságot, szeretetet, egyszerűen csak gondolatokat.