Hegyimentőnek lenni nem munka, hanem életforma

– Kiből lehet hegyimentő? Mit kell tudnia?
– Igazából elég sok mindent kell tudnia, de szerintem akárkiből lehet hegyimentő, aki sokat járt a hegyre és szereti.

– Hányan dolgoznak egy akcióban?
– A létszám az minimum hat egy-egy bevetés során, de  annak függvényében, hogy milyen helyen történt a baleset, milyen gyorsan kell lehozni az illetőt, megduplázhatjuk a csapatot, de olyan is volt, hogy harmincan voltunk kint egy akción. Most ami megkönnyítette a munkánkat az utóbbi 2-3 évben, hogy a rohammentős pilótáknak is van hegyimentő kiképzésük, s Romániában három csörlővel felszerelt helikopter van, amit tudnak használni hegyen. Úgyhogy ha jó az idő és nincs éjszaka, akkor nekünk nagy segítség a helikopter.

– Sokrétű feladatuk van nyáron is, télen is.
– Elég komplex, mert nem csak arról szól, hogy amikor valaki bajban van, kimegyünk s megoldjuk. A baleset megelőzéssel is mi foglalkozunk, vagyis az összes turistaútvonal karbantartása, kijelölése a mi feladatunk, térképkészítés. 43 hitelesített turistaútvonal van a megyénkben, ami több mint hatszáz kilométer. A karbantartást nehezíti az a sajnálatos jelenség, hogy

– Milyen gyakran kell konkrétan életet menteni?
– Mondhatjuk úgyis, hogy az esetek 30-40 százalékában megtörténhet az, hogy ha mi nem vagyunk, akkor az illető személy ott ragadna a hegyen, s az számára életveszélyes lenne. A téli periódusra simán mondhatjuk azt, hogy öt bevetésből háromszor életet is mentünk, ugyanis azt a személyt, ha mi nem hozzuk le, nincs aki lehozza.

– Azt már tudjuk, mi a legjobb, de mi a legrosszabb ebben a munkában?
– A legrosszabb – annak ellenére, hogy nagyon szép is – az a búvármentő akció, mert százszázalékosan tudjuk, hogy holttestet kell kiemelnünk, ráadásul általában amire odaérünk, odaér a család is. Ott van 4-5 olyan ember, aki akkor veszítette el a hozzátartozóját, s borzasztó lelkiállapotban van. Ez az ami nehéz, hogy ezeket az embereket lássad, s lehet, hogy nem kapjuk meg: lemegyünk, kijövünk, azt kell mondjuk, hogy elfogyott a levegő, haza kell jönnünk, s majd vissza kell menni. Volt olyan, hogy hetekig kerestünk így holttestet. Ezek a feladatok nehezebbek.

– Vízbefulladás milyen gyakran történik amúgy?
– Most már csillapodott, de amikor elkezdtük a búvárkodást, volt olyan év is, hogy harminc embert vettünk ki a vízből. Most átlagosan öt-tíz eset van évente, legtöbb a Bözödi-tóból, Marosból kerül ki.

– S akkor 365 napból hányat van Ön készenlétben?
– Sokat. Nyári periódusban úgy kell elképzelni, hogy több mint 300, akár 320 órát is dolgozunk havonta. A baj az, hogy sürgősségi szolgálat vagyunk Romániában egy olyan rendszerben ami nem sürgősségi szolgálat. Mi nyolcan vagyunk alkalmazva, ráadásul a munkaleírásunkban az szerepel, hogy reggel nyolckor bejövünk, s délután négykor hazamegyünk, de nekünk hétvégén is szolgálatunk van, és a bevetések hétköznap mindig négy óra után vannak, meg hétvégén.

– Hány ember kellene ahhoz, hogy megfelelően működhessen a szolgálat?
– Ahhoz hogy Maros megyében normálisan meg tudjuk oldani, 14 ember kellene, és azonfelül az önkéntesek. A nagy szerencsénk az, hogy vagyunk negyvenen az önkéntesekkel, s ezek olyan emberek, akik szeretik ezt csinálni, s nem csak úgy jöttek ide, hogy néha bejövök. Ezért van az, hogy egy gyakorlatra a Sürgősségi és Vészhelyzeti Felügyelősséggel (ISU), akkor nekünk 15 emberünk kell legyen minimum. Nekik van 250 alkalmazottjuk és kiküldenek 30 embert, nekünk van 8 alkalmazottunk és kiküldünk 15 embert.