Hirdetés
Hirdetés

Hatvan éve együtt. Szilágyiék a hosszú házasság titkáról

Hatvan év távlata a Szilágyi házaspár életében. A nehézségek összekovácsolták őket •  Fotó: Barabás Ákos

Hatvan év távlata a Szilágyi házaspár életében. A nehézségek összekovácsolták őket

Fotó: Barabás Ákos

A nehézségek összekovácsolják az egymást szerető párokat, de azért türelemre is jócskán szükség van – vallja a székelyudvarhelyi Szilágyi Irén és Ferenc, akik idén ünneplik egybekelésük hatvanadik évfordulóját. Kapcsolatuk szépségeiről, viharosabb időszakaikról és a mostani fiatalokról alkotott képükről faggattuk őket, annak reményében, hogy megtudjuk, mi a hosszú házasélet titka.

Fülöp-Székely Botond

2017. szeptember 08., 17:252017. szeptember 08., 17:25

1954 elején Kadicsfalván, szánkózás közben ismerte meg majdani jövendőbelijét, Irént az akkor húszéves Szilágyi Ferenc. Ezután három évig udvarolt neki, ám elmondása szerint nem volt könnyű dolga, mivel első találkozásuk után egy évvel elvitték katonának, ezt követően pedig többnyire csak levelezve tudták tartani a kapcsolatot. Miután leszerelt, még éji zenével is megpróbálta elcsavarni kedvese fejét – akinek „sok udvarlója volt” –, amíg végül '57 őszén összeházasodtak.

Jó is, rossz is

Szinte ragyogni kezdtek, amikor legkedvesebb közös emlékeikről kérdeztük őket. Ferenc elmondta, talán fiatal házasokként voltak a legboldogabbak, amikor két gyerekük is megszületett. Nagyon szerettek kirándulni, így kapóra jött, hogy ebben az időszakban vásároltak egy MZ 125 típusú motorbiciklit, amellyel kétszer is körbeutazták Magyarországot. Sok pénzük nem volt, így ilyenkor barátaiknál, rokonaiknál szálltak meg, sőt, egy alkalommal még ruhát is tőlük kértek, amikor színházba készültek. „Akkor jobban összetartott a rokonság, a barátok és segítettük egymást. Minket is sokan meglátogattak” – emlékezett vissza Irén.

Hirdetés

A házaspárnak talán az volt a legviharosabb időszaka, amit külön kellett tölteniük egymástól. Épült a családi ház, Ferenc pedig sokat utazott a munkája miatt – más vidéken dolgozott útépítésen, majd gabonát is szállított –, így az otthoni teendők feleségére hárultak. Volt, hogy hetekig nem látták egymást, ilyenkor pedig felmerült a féltékenység is.

A családjában leli legnagyobb örömét a Szilágyi házaspár. Szerintük érdemes fiatalon egybekelni •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

A családjában leli legnagyobb örömét a Szilágyi házaspár. Szerintük érdemes fiatalon egybekelni

Fotó: Barabás Ákos

Ezek mellett sokszor a pénzügyi problémák is vitát szültek, de végül mindent meg tudtak beszélni egymással. „A nehézségek sokszor inkább összekovácsoltak minket” – hangsúlyozta a férj. Irén is elmondta, hogy volt gond elég, de a hite és a gyerekek mindig összetartották a családot.

Mi a titkuk?

„A korai házasság a legnagyobb titka az együtt töltött éveknek. Ha össze is vesznek a házastársak, fiatalon könnyebb kibékülni, mint idősebb korban” – szögezte le Szilágyi Ferenc. Egyébként úgy képzeli el a házasságot, mint egy hajót, ahol lehet ő a kapitány, de a kormányt az asszony kezébe kell adni. A feleség ugyanis az, aki jórészt neveli a gyerekeket és megadja nekik a gondoskodást. Ő dönti el, hogy „milyen vizekre evez, ha pedig elhagyja a családot, akkor az szétesik”.

Idézet
„Egy férfi fogadjon szót a nőnek, mert a nő mindig jót akar”

– jelentette ki Irén. Szerinte a szeretet is nagyon fontos – főleg a kapcsolat elején –, de ez idővel átalakul, ezután pedig nagyon sokat kell tűrni a társunknak, és ki kell tartani mellette, akkor is, ha jönnek a problémák.

Szilágyi Irén: a szeretet átalakul, utána pedig sok türelem kell a társunkhoz •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Szilágyi Irén: a szeretet átalakul, utána pedig sok türelem kell a társunkhoz

Fotó: Barabás Ákos

Abban egyetértett a házaspár, hogy őszintének kell lenni egymáshoz, és minden döntést közösen kell meghozni. „Nálunk úgy volt, hogy az apróbb dolgokat Irén rendezte, a nagyobbakat pedig én. De sosem volt nagy dolog” – jegyezte meg viccelődve Ferenc. „Jó volt és szépen eltelt, kitartottunk egymás mellett. Van egy szép családunk: az unokák után most már a dédunokákat várjuk. A családunk számunkra a legnagyobb öröm” – összegzett Szilágyi Irén.

Tanács a fiataloknak

„Mindenképp házasodjanak meg a fiatalok, ne csak élettársi viszony folytassanak, és vállaljanak gyerekeket” – hangsúlyozta Ferenc. Úgy érzi, hogy a gyerekeknek sem jó, ha csak élettársakként nevelik őket szüleik, mivel így könnyebben elválhatnak, elköltözhetnek egymástól.

Szilágyi Ferenc: a nő kezébe kell adni a kormány, hogy ő döntsön, milyen vizekre evez •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Szilágyi Ferenc: a nő kezébe kell adni a kormány, hogy ő döntsön, milyen vizekre evez

Fotó: Barabás Ákos

„A nőkkel van a baj, hogy megelégszenek egy ilyen kapcsolattal. Ők kell a sarkukra álljanak. Meg kell mindent osztani egymással és közösen kell dolgozni, ami egy házasságban tud jól működni” – fogalmazott.

Vigyáznak egymásra

Noha megvannak az egymás közti a csipkelődések, már a lakásba toppanva érezni lehetett, hogy nagyon szereti egymást a házaspár. „Mindig kell halljam, hogy járkál a férjem, mert ha nem, jut eszembe, hogy eleshetett valahol, s már kiáltok is utána. Ő haragszik rám ezért, s mindig kérdi, hogy miért kiabálok, de ha elesett, akkor fel kell húzzam a földről” – mondta Irén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés