Hirdetés
Hirdetés

Gyerekkortól harcos: gyergyóinak vallja magát a brit vetélkedőgyőztes

Gyergyóban edzett évekig a Ninja Warrior bajnoka •  Fotó: Tamás Gyopár

Gyergyóban edzett évekig a Ninja Warrior bajnoka

Fotó: Tamás Gyopár

Aki követi a magyar bulvársajtót, tudja, Urszuly János nyerte a brit Ninja Warrior című tévévetélkedőt. Azonban az kevesek számára ismert, hogy a fiatalember székelyföldinek, pontosabban gyergyóinak vallja magát. Nemrég ismét itt járt, elbeszélgettünk vele.

Tamás Gyopár

2017. november 28., 15:302017. november 28., 15:30

Meseszerű a fiatalember története, csakhogy nem a harmadik fiú a testvérek között, hanem a negyedik. Nehéz sorsú gyerekként került Gyergyóba, ahol négy évig tornászott, példakép-edzők támogatták útján, és családot is kapott. Gyergyóinak vallja magát tehát. Nemrég ismét hazajárt.

Anyukát, családot választott Gyergyóban

Urszuly János a háromszéki Csernátonban született, ötéves kora óta tornászik. A harmadik osztályt már Gyergyóban kezdte, ahová a néhai Hoffmann Ferenc vitte, és ahol nyolcadikos koráig edzett. Hoffmann Ferenc halála után nem nagyon maradt itt támasza, de aztán Zerkula Attila edző pártfogásába vette. Közben ott tanított Szilágyi Rozália is az iskolában, akit János kisfiúként kinézett magának.

Hirdetés

„Fogta meg a lábam, és nem engedte, hogy lépjek, egyszer aztán arra kért, hogy engedjem, hogy anyukámnak szólítson.

Idézet
Kotorásztam az életében, kiderült, hogy szomorú sorsú gyerek,

és pátyolgattuk Zerkula Attilával, majd úgy döntöttem, hivatalos mederbe tereljük az utat, és néhai édesapja is beleegyezett, így gyámság alá helyezték. Én lettem a gyámja” – mesélte az akkor Gyergyócsomafalván lakó Szilágyi Rozália, akinek lánya Jánossal egyidős. Nem csak anyát, családot is kapott egyben, hiszen Szilágyi Levente, Rozália férje is társ volt János segítésében.

„Gyergyóban megszűnt a torna, nem hagyhattuk, hogy János feladja az edzéseket, így kivittük a Fradiba. Mondták, János maradjon, én mehetek haza. Nem hagyhattam, bár vér szerinti édesanyja is Magyarországon élt. Egy ideig hozzá járt haza hétvégenként, de hamarosan mi követtük Jánost. Néhány hónap múlva Budapestre költöztünk, újra együtt lehetett velünk” – mesélte gyámja.

Bajnok tornászból színházi akrobata

Tizenöt évesen került Magyarországra, ott a ferencvárosi klubban folytatta a tornát négy éven át.

A magyar válogatottban szertornázott, többszörös magyar bajnok korláton és lólengésben.

Diákolimpiákat is nyert. Aztán abbahagyta a szertornát és váltott, összeállt egy csapat, színházi akrobataként tevékenykedtek, és adódott is az első angliai út. Ott egy londoni színházban a Peter Pan előadásban színpadi show-t mutattak be.

Gyámanyja így vall erről az időszakról „Nyilván aggódtam érte, mert ugye a gyerek nem azé, aki megszüli, hanem azé, aki felneveli. Kaszkadőr volt, persze hogy aggódtam. De ha ezt az utat választotta, nem volt más választásom, csak az, hogy maximálisan tiszteletben tartottam a döntését, és támogattam” – fűzte hozzá.

Bár nyertes, az álmáért tovább küzd

A Ninja Warrior tévévetélkedő brit győzteseként került fókuszba legutóbb, erről is faggattuk Jánost:

„Ez a verseny, mely során akadálypályákon kell bizonyítani, Amerikából jön. Nézegettem ezt a műsort, aztán kedvem támadt, hogy részt vegyek benne, hiszen sokat tornásztam, és kíváncsi voltam, meg tudnám-e állni a helyem ebben a versenyben. Két évvel ezelőtt kezdődött ez a küzdelem Angliában, bejelentkeztem, de hogy hogyan kell edzeni erre, nem tudtam, sodródtam az árral. Az első szériában a második helyezést értem el. Megdöbbentem az eredményen, mert olyan emberekkel vettem részt, akik már Amerikában többször versenyeztek. Elégedett voltam. Utána kihagytam egy szériát, a testvérem esküvője fontosabb volt.

Idézet
A harmadikra már tudtam, hogyan kell edzeni, több energiát fektettem be, és megnyertem.

Én vagyok a legjobb jelenleg Angliában, mert én mentem a legmesszebb. Az angol Ninja Warrior történetében enyém a legjobb idő” – fejtette ki Urszuly János.

Ezen a verseny a világon ezidáig csak hat ember teljesítette az összes pályát, még két akadályt kell legyőzzön, hogy ő is közöttük lehessen.

„Nagyon kemény, emberpróbáló. De a következőre is jelentkezem, hogy én is a pályák teljesítői között lehessek, ez az álmom. Ha lesz Magyarországon is folytatása, akkor majd ott is jelentkezem, már idén beneveztem volna, de mint mondták, úgy kívánta a fair play, hogy ne fogadják el jelentkezésem” – mesélte János.

A harmincéves Ursuly János, mint mondja, amíg bírja magát, addig folytatja a versenyzést, amúgy nincs korhatár szabva.

 „Szeretném sokszor elhozni ide a gyerekeimet”

Jelenleg személyi edző Angliában, de közben készül a viadalra. A tornára alapozza az edzéseit. Sérüléseket is szenvedett, kisebb zúzódás, bokaficam előfordult, de hát ehhez már úgymond tornász korából hozzászokott. Családjáról is szólt, háromgyerekes édesapa: a hétéves Oliver a legnagyobb, aki már négy hónaposan Csomafalván üdült, és az ikrek négyévesek: Alice és Sebastian.

Ha csak teheti, feleségével és három gyermekével Székelyföldön üdül Galéria

Ha csak teheti, feleségével és három gyermekével Székelyföldön üdül

„A család bővül, Oliver büszke rám. S tolják össze otthon a székeket, és utánoznak. Alice lányom örökölte az ugrabugrálásom, egyelőre úgy tűnik. Feleségem, Becky Maclean színész-énekes-koreográfus, színész-balerina dinasztiából származik. Ő Angliában született” – árulta el a családjáról a volt sportoló. Az esetleges hazaköltözéséről is kérdeztük.

Mindenkire felnéz, aki eredményt ért el a gyergyói sportban •  Fotó: Tamás Gyopár Galéria

Mindenkire felnéz, aki eredményt ért el a gyergyói sportban

Fotó: Tamás Gyopár

„Angliában kialakult az életünk, ott van a munkahelyünk, a gyerekeknek iskola, nem tervezzük, hogy hazaköltözünk, azonban, ha csak tehetjük, jövünk Gyergyóba, az angliai rokonokat is elhoztam ide, hogy lássák, honnan indultam, mert engem idekötnek gyerekkori élményeim, barátaim, az iskola, a torna.

Idézet
Gyergyóinak vallom magam, mert itt kezdtem el az életem, a szívemhez nőtt ez a város.

Mindenkire felnézek, aki a gyergyói sportban megállta a helyét, aki eredményeket ért el nehéz munkával, mert nehéz munka van mögötte, csak az tudja, aki benne van. Szeretném még sokszor elhozni ide a gyerekeimet is, hogy ők is megismerjék a környéket, ahonnan én elindultam” – fogalmazott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés