Gyerekkori fellángolásból hivatás: lenyűgözi Nagy Istvánt a meteorológia

Nagy István a többi műszert, berendezést is mutatja. A mélységi talajhőmérők például 20, 40 és 60 cm mélyről tudósítanak a talaj hőmérsékletéről. Van ezeknek egy digitális verziójuk is, amelyekről könnyebb leolvasni, hogy tíz centi mélyen 8,1 Celsius-fokra lehűlt a talaj hőmérséklete – elég hidegek már az éjszakák.

Itt vannak aztán a „digitális szekció” egyéb műszerei az árbocon: a tetején a már említett szélszenzorok, a kanalas szélsebességmérő, mellette az iránymutató lapát. Felettük ezeknek az „analóg” változata: a Wild-féle nyomólapos szélzászló. Ez egy olyan műszer, amely már nagyon régóta segíti az időjósokat: szélrózsája mutatja a szél irányát, felette pedig egy felülről rögzített lemez lengedezik a légmozgás erősségének megfelelően. A mellette levő felfele görbülő rúdból cövekek állnak ki, ez a skála, amelynek segítségével a szélerősség könnyen leolvasható.

A digitális páraérzékelő és hőszenzor is itt az árbocon egy árnyékolóernyőben, az adatok innen egy elektronikus agyba kerülnek, amely a jelt egy antennára küldi, s onnan haza, Nagy Istvánék tömbházába. Az elektromos berendezésekhez az elektromos energiát egy napelem fogja fel, és egy akkumulátor raktározza. A „klasszikus” szekcióban található kétfajta csapadékmérő: barkácsolt műszerek, egyik száz, másik kétszáz négyzetcentiméteren fogja fel a csapadékmennyiséget. Ez ugyanaz a Hellmann-rendszerű csapadékmérő, amit az állami meteorológiai állomások is használtak régen: a felfogó hengerben egy tölcsérszájú tárolóedény található. Ebből egy mérőhengerbe tölti ki a vizet a meteorológus, így méri meg, mennyi csapadék hullott.

Nem hiányoznak a klasszikus műszerek sorából azok sem, amelyek a nagyközönség által talán a meteorológiai állomásokkal leginkább asszociált műszervédő házikóban találhatók. Ennek bordázott-zsaluzott, fehérre festett falai vannak, ettől szellős, de a közvetlen napfénytől védett. Ebben található a hőmérőház, benne a pszichrométernek nevezett hőmérővel, illetve egy hőmérséklet- és páratartalom íróval: ez egy forgó henger, amelyre skálázott papírt rögzítenek, amire egy felfele és lefele mozgó tű húz egy csíkot, a végeredmény pedig egy grafikon lesz egy adott periódus hőmérsékleti adataival.

Ezek akkor is hasznosak, amikor működnek a digitális eszközök, ugyanis sokkal megbízhatóbbak, mondja Nagy István. Nem mintha nem volnának megbízható digitális eszközök is, de a hitelesített digitális mérőállomások sokkal drágábbak. A digitális szenzor által közvetített és a higanyszálas hőmérő adatait összehasonlítva viszont kalibrálni lehet az előzőt, hogy pontos és megbízható méréseket kapjunk.

A legszebb műszer címet alighanem az az üveggömb érdemelné ki, amelyiknek napfénytartammérő a neve, amely a nap fényét egy speciális, órabeosztásos papírlapra sűrítve lyukat éget rá, s ebből látszik, hogy hány órát sütött a nap. Van itt még egy tipikus hómérőléc is, centiméterekbe beosztva: ez sem rakétaépítő technológia. Emlékeztet viszont arra, hogy közeleg a tél.

Szentegyházán a telek csapadékosabbak, de enyhébbek, mint a szomszédos Csíkszeredában, mondja Nagy István, aki mintegy éve a csíkszeredai hivatalos meteorológiai állomáson vállalt munkát, oda ingázik ügyeleti rendszerességgel. Jól össze tudja így hasonlítani a két település adatait, de még az udvarhelyi, marosvásárhelyi számokat is, ennek

Miért lett meteorológus? – szögezem a kérdést Nagy Istvánnak. Geológus ismerőseinek címzett poénnal kezdi a választ: addig, amíg a geológus a földet nézi, lógatja az orrát, addig a meteósok mindig felfele kell emeljék pillantásukat. „Szeretem a légkör dinamikáját, a légköri eseményeket, s ezekkel szeretnék foglalkozni. Ez, ha lehet így mondani, gyermekkori bolondéria” – mondja. Megtudjuk: kiskorában már-már hisztérikusan félt a viharoktól, nagyapja ezért egy beavatási ceremóniát hajtott végre rajta. „Elmondta, hogy ez nem olyan félelmetes, mint amilyennek tűnik, majd megfogott, kivitt az udvarra, s ott tartott, hogy nézzem a villámokat, amelyektől annyira féltem.

Egy családi ismerős segítségével tehetett aztán hét évesen látogatást néhány évvel később a sepsiszentgyörgyi meteorológiai állomáson, az ott látott műszerek rögtön elvarázsolták. Az élete aztán úgy alakult, hogy – ahogy ő fogalmaz – kifutott alóla vagy tíz ló, de versenyvizsgázott a csíkszeredai állomáson egy állásra, s most abból keresi a kenyerét, ami egykor a hobbi volt.

Az erre vezető egyik mérföldkövet barátja, Sándor Lajos, Szentegyháza jelenlegi alpolgármesterének felajánlása jelentette: az ő telkén, az ő buzdítására határozta el Nagy István, hogy korábban összegyűjtött műszerei felhasználásával létrehozza azt a „maszek” meteorológiai állomást, amelynek adatai alapján mulatságos, de a jelek szerint hiánypótló Facebook-bejegyzések születnek: az oldalnak több ezer követője van, visszajelzések, hozzászólások tömkelege érkezik. Bevallása szerint volt egy időszak, amikor Nagy István fogta a fejét, hogy minek kellett ebbe belevágjon, de aztán felülkerekedett a felelősségtudat: ha ilyen sok embernek elvárása van vele szemben, akkor ő meg kell próbáljon ezeknek megfelelni.

Az állomás berendezései idővel, különböző adományokból gyarapodtak. Márki-Zay Lajos asztrofizikus felajánlotta a gyulai obszervatóriumnál működtetett meteorológiai állomás személyes gyűjtéséből származó, majdnem vadonatúj műszereit, így ezek Szentegyházán folytatják pályafutásukat. De besegítettek a kollégák is, akik felhívták a figyelmét arra, hogy érdemes volna megpróbálni bekerülni a meteorológiai szolgálat hálózatába.

A városszéli telekről felmegyünk a tömbházlakásba is, hogy megnézzük az ottani berendezéseket. Az első emeleti lakás ablakában a fogadóantenna, a hálószobában a különböző informatikai berendezések. De nem csak: itt is találunk analóg műszereket, illetve több elektromos gitár, erősítő, keverőpult formájában bizonyítékot arra, hogy Nagy István technikai jellegű érdeklődése nem merül ki a meteorológiában.

Hosszan beszélünk még a vidék klímájáról, a meteorológia hazai állapotáról. Utóbbi kérdés az elmúlt időszak halálos áldozatokkal járó viharjai miatt különlegesen aktuális. „Lennének dolgok, amelyeket fejleszteni kellene, de az éremnek van másik oldala is” – védi a mundér becsületét. Felteszi a kérdést: vajon, ha kiadná a vörös riasztást a szolgálat, hányan tartanák be? Hány életet lehetne megmenteni ezáltal?

Mondanivalója alátámasztására egy berámázott fényképet emel le a polcról, amit a csíkszeredai állomásról készített: egy terjedelmes, fenyegető, a szakember szemével nézve bizonyára csodálatos, forgó zivatarfelhőt ábrázol. „Azt mondják, nálunk az ilyesmi nem nagyon fordulhat elő. Az ilyen felhőkből lesznek a tornádók. A nyár legmegtisztelőbb élménye volt ez számomra” – vallja be Nagy István.