Hirdetés
Hirdetés

Fantáziavilágtól a holdraszállásig: vásárhelyi diák űrsikere

Puskás Dávid és találmánya a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén •  Fotó: bolyai.ro

Puskás Dávid és találmánya a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén

Fotó: bolyai.ro

Gyerekkorában saját univerzumot talált ki magának, végzős diákként pedig egy holdbázis makettjével nyeri egymás után a versenyeket. Legutóbb éppen az Európai Űrügynökség különdíjával tért haza a marosvásárhelyi Puskás Dávid, pedig még csak 12. osztályos a Bolyai Farkas Gimnáziumban.

André Krisztina

2017. október 12., 14:082017. október 12., 14:08

Dávid idén először vett részt nemzetközi versenyen, ahonnan elhozta az Európai Űrügynökség különdíját, a tudomány iránti érdeklődése azonban sokkal régebbre tehető. Saját bevallása szerint már óvodásként az enciklopédiák képeit nézegette, miután pedig megtanult olvasni, a tudásvágya csak fokozódott. Elmondása szerint fantáziavilágban élt, amelyben az űrutazás, az ismeretlen világok, más univerzumok felfedezése volt a legérdekesebb. Ez indította el azon az úton is, hogy a tudományokkal foglalkozzon.

„Az első tényleges sikerélményem a matematika területén volt harmadik osztályos koromban, amikor egy országos első helyezést értem el. Jártam matematika és fizika versenyekre, de igazán komolyan kilencedik osztályban indult el a dolog” – mondja Dávid, aki tizedikes korában elkezdett foglalkozni a csillagászattal, azóta intenzíven tanulja a tárgyat különböző szakkönyvekből. „Nemcsak az elméleti tantárgyak, hanem a gyakorlati dolgok is érdekelnek. Jártam elektronika körre, négy évvel ezelőtt építettem meg a 3D-s nyomtatómat, amely főként műanyagokból tud elkészíteni virtuálisan megtervezett tárgyakat” – meséli a diák.

A díjnyertes munka: épül a holdbázis Galéria

A díjnyertes munka: épül a holdbázis

A komoly projekteket gyerekkori találmányok előzték meg. „Édesanyám készített egy albumot is a gyerekkori alkotásaimról. Mindig építettem valami szerkezetet. Az első egy kitalált univerzum volt, egyfajta kabinvilág, egy szobaméretű, összeragasztott térképeket készítettem hozzá, meg rakétákat, űrhajórészleteket, és a barátaimmal játszottuk ezt első osztályos korunkban” – emlékezik Dávid, aki a kísérletezések során balesetet is szenvedett: nagyon érdekelték a tűzzel, robbantással kapcsolatos kísérletek,

Hirdetés

egyik alkalommal foszfort próbált porrá törni egy rézmozsárban, de túl erősen ráütött, aminek következtében leégett az arcának meg a szemöldökének egy része.

A legelső komolynak mondható kutatása egy 3D-s nyomtató elkészítése volt, amellyel elindult egy különleges projekt. „Ezzel indultam a Tudományos Diákköri Konferencián. Az a nyomtató még csak arról szólt, hogy mennyivel jobb és gazdaságosabb otthon elkészíteni egy ilyen nyomtatót, mint megvásárolni” – magyarázza a tudományok iránt igencsak fogékony diák, aki aztán úgy gondolta, hogy összeköti az elméleti tantárgyakat a gyakorlati kérdésekkel.

Hiányzó kutatási terület

Bár se az iskolában, se a környezetében nincs olyan ember, aki csillagászattal foglalkozna, Dávid igyekszik mindenhonnan információkat gyűjteni, és hasznosítani azokat a téma kapcsán. Érdeklődött a Európai Űrügynökségnél a Hold-utazási tervekről, de azt tapasztalta, nem nagyon haladtak ezen a téren az elmúlt években. Egy csillagászati táborban beszélgetett egy űrkutatási irodában dolgozó résztvevővel, aki biztatta is, hogy ha már más nem foglalkozik ezzel, akkor Dávid lásson neki egy holdbázis megtervezéséhez. A diák tavaly szeptemberben el is kezdett el dolgozni ezen.

Idézet
„Konkrétan azt szerettem volna megtudni, hogyan lehet gazdaságosan megépíteni egy struktúrát a Hold felszínén az ott található holdpor felhasználásával a 3D-s technológia segítségével. Ebben az a különleges, hogy az épület falát az ott található holdporból el lehet készíteni, így csak a nyomtatót kell kiszállítani”

– magyarázza az alapötletét Dávid, aki a projekt megvalósítása során kreativitással pótolta az eszközhiányt.

Közelebbről: nyomtatódik a holdbázis Galéria

Közelebbről: nyomtatódik a holdbázis

Legelőször holdporutánzatot kellett beszerezzen, ami igazából földi bazalt lett, az hasonlít a legjobban hozzá. Ugyanazzal a mozsárral törte össze, mint amelyikkel a balesetet is szenvedte – meséli nevetve. Majd betont készített, ebből öntötte ki a mintákat, ezzel végezte a méréseket, kísérleteket, így tudta megállapítani a paramétereit.

„Meg kellett tervezni a bázis végleges falvastagságát, dőlésszögét, mindezt úgy, hogy ellenálljon a mikrometeoritoknak, a gammasugárzásnak és a nagyon nagy hőmérséklet-ingadozásnak is. Nem sok eszköz állt a rendelkezésemre, így kreatívnak kellett lennem a méréseknél” – fogalmaz Dávid. Hozzáteszi: a szilárdságtani dolgok mérésére speciális szerkezetek vannak, neki úgy volt erre lehetősége, hogy talált egy hidraulikus nyomógépet az iskolában, amely kijelzi a pontos nyomás mértékét. Beszerzett egy pontos tolómércét, amelynek van egy digitális kijelzője, lefilmezte egy minta összenyomását, s a videóból leolvasta az értéket, s ezekből számolta ki az eredményt. Meglepően jó értékek jöttek ki összehasonlítva egy hasonló kutatás eredményeivel.

Nyomtatófejet nyomtatott

„Ahhoz, hogy létrehozhassak egy méretarányos minibázist, át kellett alakítsam a nyomtatómat úgy, hogy kezelhesse a holdbetont. Első próbálkozásban egy fecskendőfejes nyomtatófejet készítettem, de ez nem működött. Szorított a határidő, s meg akartam csinálni, úgyhogy kitaláltam egy teljesen új módszert. A nyomtatófejet megterveztem, kinyomtattam a még műanyaggal működő nyomtatóval, s utána ezzel a nyomtatófejjel elkészítettem a makettet. Végül végeztem egy vákuumkamrás kísérletet is, mert a Holdon nincs atmoszféra, és szerettem volna minél jobban közelíteni a kísérletem az ottani körülményekhez” – avatott be kutatásának részleteibe a diák.

Készen van a holdbázis Galéria

Készen van a holdbázis

Puskás Dávid eredetileg a TUDEK-re készítette a holdbázisát, de ott nem voltak elragadtatva a projektjétől.

Azt mondták, hogy ez egy képzeletbeli, megfoghatatlan, valóságtól távol álló dolog.

Kifogásolták, hogy nincsenek benne a projektben nagy egyetemek nevei, s emiatt a további, magyarországi fordulón szerintük semmi esélye sem lesz. Végül a magyarországi fordulón első díjat kapott. Aztán jelentkezett egy innovációs versenyre is, azon válogatták be azon három Magyarországot képviselő versenyző közé, akik elmehettek Tallinba, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjére, amelyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok szeptember 22. és 26. között. Dávid ott 3D nyomtatott holdbázis című munkájával elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) egyetlen díjnyertes számára felajánlott különdíját.

Puskás Dávid Tallinban Galéria

Puskás Dávid Tallinban

„Nem is álmodtam, hogy elmehetek valaha egy ilyen versenyre. Találkozni rengeteg fiatal érdeklődővel, akik valószínűleg a jövőben el fognak érni valamit. Hogy kapcsolatba léphetek szakmabeli emberekkel, lehet, hogy megengedik, hogy bemutassam a projektemet nekik, hihetetlen” – mesélt élményeiről a fiatal, aki hangsúlyozta, amellett, hogy érdekes kísérlet, a holdbázis megtervezése nagyon fontos lépcsőfok az emberiség számára.

Idézet
„A lényeg az, hogy ezzel a holdbázissal meg lehetne teremteni azokat a körülményeket, amelyek az emberek számára szükségesek a Holdon. A legfontosabb a Hold kolonizálása, hogy oda kerüljenek az emberek. Nem feltétlenül azért, hogy ott lakjanak, gazdasági szempontból is nagy előrelépés lenne.

Ott lehet bányászni értékes fémeket, ásványokat, begyűjteni hélium-3-at, ami kell az atomreaktorokhoz, és itt nagyon kevés van. Ugyanakkor csillagászati szempontból is fontos lenne: lehetne üzemeltetni távcsöveket, nincs atmoszféra, nincs fényszennyezés. Könnyebben lehetne onnan bárhová indítani űrhajókat, mert kisebb a gravitációja. De szerintem legfőképpen egy fontos lépcsőfok lenne a további, Mars irányban történő missziókhoz” – magyarázta a 12. osztályos diák a díjnyertes kutatásáról.

Már első osztályos korában is voltak találmányai Galéria

Már első osztályos korában is voltak találmányai

Közben Dávid nem hanyagolja el a csillagászat gyakorlati részét sem, de egyelőre a tanulásra szeretné fekteti a hangsúlyt. „Most a legelső nagy feladat az elméleti területen van: csillagászatból bekerültem a magyarországi válogatott olimpiai csapatba, így Magyarországot képviselhetem novemberben a Nemzetközi Csillagászat és Asztrofizika Olimpián Thaiföldön, ahová több, mint negyven országból érkezik résztvevő” – tudtuk meg a következő projektjéről. Dávid a thaiföldi verseny után egy másik nagy megmérettetésre készül. Felvételizni szeretne: nagy álma, hogy bekerüljön a Cambridge-i egyetem természettudományok szakára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés