
Nem szükséges és nem is szabad mindent kidobni a kukába és heti rendszerességgel új szetteket vásárolni az aktuális divat szerint
Fotó: 123RF
A koronavírus-világjárvány kapcsán kialakult feszültség és aggodalom közepette érthető módon háttérbe szorultak az olyan hétköznapi témák, mint a divat és az öltözködés, ám az ebből fakadó korlátozásokat a hasznunkra is fordíthatjuk. Olvassák el a Székelyhon napilap Liget mellékletének a témával foglalkozó cikkét.
2020. március 20., 10:262020. március 20., 10:26
2020. március 20., 20:002020. március 20., 20:00
Sokan rendszerint az év ezen időszakában szánják rá magukat egy stílusváltásra, a tavasz beköszöntével a sportosabb öltözetet igyekeznek nőiesebbre cserélni, ezért is lehet remek alkalom az otthon töltött idő öltözködésünk átgondolására.
Benedek Tímea Ágnes divattervező szerint azonban elsősorban azt kell leszögezni, hogy a nőiesség nem a ruházatunkon múlik, hanem az egészséges önbizalom fenntartásán és az önmagunkkal szembeni hitelességen.
A divattervező elmondása szerint tény, hogy a melegebb évszak hajlamos változást előidézni mind bennünk, mind a ruhatárunkban. Fontos viszont, hogy minden egyéniség a saját stílusán és ízlésén belül kísérletezzen, ha új ruhadarabokat szeretne beiktatni mindennapjaiba. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy nem szükséges és nem is szabad mindent kidobni a kukába és heti rendszerességgel új szetteket vásárolni az aktuális divat szerint.
Keressék a teljes cikket a Liget mellékletben.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!