
Fotó: Vekerdy Tamás/Facebook
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője. A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalán is megerősítették: „Vekerdy Tanár Úr ma hajnalban csöndben elment.”
2019. október 09., 12:092019. október 09., 12:09
Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954 és 1958 között, ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte. Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit, szépirodalmi művei is sikert arattak.
Nevelési tanácsadókban, gyermekpszichológiai rendelőkben szerzett tapasztalatai nyomán érett meg benne a felismerés: a magyar óvoda- és iskolarendszer „gyilkolja a gyerekeket”. A nyolcvanas években kezdte tanulmányozni a külföldi Waldorf-gyakorlatot; részt vett a solymári Waldorf-iskola megalapításában. Munkája nyomán létrejött a Waldorf-tanárképzés is.
Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, többek között Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták 1985-ben, Budapestért díjat kapott 2000-ben, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
szóljon hozzá!