Csülök tizenegyféleképpen: teszteltük a százhúsz éves Basa fogadót

Na de a tréfát félretéve: első látásra egy tipikusan rusztikus jellegű kajáldába csöppen az ember. A deszkapadlón rongyszőnyeg, akárcsak a lócán, ugyanis ez itt az ülőalkalmatosság, nem székeken ül itt az éhes vendég. Ez mondjuk kevésbé kényelmes, meg nem is lehet túl könnyen az asztalhoz közelebb tolni. Gyerekülés van, persze az is fából és faragottan. Korábbi itteni tapasztalataim egy zsúfoltabb, már-már giccses belteret oltottak az emlékeimbe, most némileg meglepetten tapasztaltam, hogy

Kevésbé zsúfoltnak, tudatosabban tervezettnek tűnik a hely: arra is figyelnek például, hogy a vizet nem otromba műanyag palackokban, hanem régi borosüvegekre hajazó edényekben hozzák ki, fizetéskor ráadásul kiderül, hogy a ház ajándékaként, amit nem emlékszem, hogy a környéken máshol tapasztaltam volna.

A ház ajándékainak sora ráadásul nem merül ki ebben: kis kóstoló franciasaláta és savanyú uborka érkezik friss házikenyér társaságában, miután rövid idő alatt felveszik a rendelést. Bár legalább ötven személyt kellett ellásson, a személyzet láthatóan a helyzet magaslatán állt, pedig Székelyföldön egyáltalán nem ritka – pláne, ha nagy a zsúfoltság –, hogy érkezéskor hosszú perceket megváratnak, míg felveszik a rendelést, majd a végén még fél órát várhatsz a számlára. A Basánál ilyesmiről szó sincs. Az is jó pont, hogy előre közlik: a zsúfoltság miatt várhatóan többet kell várni az ételre. Harminc-negyven percet ígérnek, végül lett az ötven is, de hamar eltelt: egyrészt a kóstoló miatt, ugyanakkor volt idő nyugodtan nézelődni, olyannyira, hogy még (majdnem) kétévesünk sem vesztette el ez idő alatt türelmét. Ehhez mondjuk hozzásegített a két zenész is, akik időről időre élő népi muzsikával járultak hozzá a hely hangulatához.

Ami viszont mindenképpen hátrány, az a – talán meghittnek szánt – gyatra világítás. A régies lámpatestekbe ültetett gyenge LED-es izzók csupán szemmeresztő félhomályt képesek előállítani, ami már zavaró. Egy profibban megtervezett világítás tudna meghitt is maradni, ugyanakkor jobban kiemelhetné a kiállított tárgyakat, amelyek közül sokat észrevenni is nehéz. A Basa „tangófényében” pedig fotózni reménytelen vállalkozás, s ez most nem azért fontos elsősorban, mert silányak lettek a tesztcikkünkhöz mellékelt képek: a vendégek szeretik fotózni magukat és egymást, mikor ilyen helyeken töltenek el időt, de azt is szeretik, ha ezeken a képeken nem csak elmosódott foltok látszanak.

A stílusosan, azaz rusztikusan öltözött pincér hölgyek

Három flekk a körítésről, most akkor jöjjön végre a lényeg: a kaja. Három plusz egy fős társaságunk három különböző fogást próbált ki, így ezekről számolhatok be. A tepsis pityóka rántott sajttal jól el van találva, a karikára vágott krumpli ropogós, talán elférne rajta egy kis fűszer, de amúgy támadhatatlan. A rántott sajt fő alapanyaga biztosan nem szupermarketes sajtutánzat, inkább a közeli tekerőpataki tejfeldolgozó egyik érleltebb fajtájára tippelnék. A tepsis csirkében is ugyanaz a krumpli, rajta pirosra sült, kívül ropogós, belül omlós csirkecomb. A mi példányunk kissé túlsült, de nem túlzott mértékben. A harmadik étek egy „specialitás”, egy szellemesen medvetáncoltatóra keresztelt töltött sertéskaraj, amelyből teljesen hiányzott a sajt: az alaposan megfűszerezett töltelék kolbászból, füstölt sonkából és zöldségekből állt, enyhén pikáns jellege szolgált rá alighanem az elnevezésére. Körítésül ízletes és házias hagymás pityóka jött, kissé talán túl sós, ami amúgy a konyha egészére elmondható, de persze nem mindenki próbálja hozzánk hasonlóan csökkenteni az elfogyasztott só mennyiségét, így a legtöbb embernek bizonyára fel sem tűnik.

A Basa fogadóval leginkább asszociált ételfajta amúgy alighanem a tepsis csülök, körülöttünk is sokan fogyasztották. Jó néhány „vega” kaja is elérhető az étlapról, de kalóriaszegény, „egészséges” fogásokra azért nem érdemes számítani: a túrós puliszka, a reszelt sajtos szalmapityóka, a paszulyfőzelék vagy a sajttal töltött palacsinta tartozik hasonlók mellett a húsmentes étkek közé. És hogy min van a hangsúly, mi sem ábrázolja jobban, mint az a tény, hogy csülköt tartalmazó fogás tizenegy (!) is szerepel az étlapon, köztük kétféle leves. Leveseket most nem próbáltunk, de a „szokásos” csorbák, zöldség- és gulyáslevesek (meg a kétféle csülkös leves) mellett megtalálni itt a környékre, azaz Gyergyóra jellemző aszaltszilvás pojékalevest is, ami már majdnem megfelelhet az életmódreformereknek is.

Ami az árakat illeti: nem fogunk csődbe menni a Basában elköltött gyomortelepakoló, súlyos ebédek és vacsorák miatt. A házi, körettel együtt felszolgált különlegességek például 25 lej körüli összeget kóstálnak: mi hárman (plusz egy) mindössze 80 lejes számlát hoztunk össze.

És ki ne felejtsem: a kovászos uborka isteni.