Csak csonkok és ördögbogok

„Bekopogtattunk, megkérdeztük: zavarjuk? Engem? – jött a kérdő válasz, s már ott ültünk az ágyán. Két perc múlva tenyérnyire volt levágott lába az orrunktól, s akkor már tudtuk, itt lényegtelen dologról nem esik szó” – idézi fel fél év után a mesemondó, aki azóta tartogat egy Gézától hallott történetet is lelkében:

„Egyszer muszáj volt megfogjunk egy medvét, mert huligán volt. Bele is lépett hála Isten a drótbogba, s a vackorfa körül egy rendes táncot járt. Ha az onnan elszabadult volna, nincs az a művelt nép, nincs az az államelnök és az a kórházigazgató, aki megmondja, melyik hurka melyikünké volt.”

Segélykoncert a pesti Fonóban

A csonkok látványát, a mozgás nehézségét és fájdalmát hazavitték Bereczék, és a mesemondó segítségnyújtásra szánta el magát. „Ha én felajánlom egy gázsimat, abból kijön a gyógycipő ára, de segélykoncertet akartam, hogy sok ember érezze, itt miről van szó. Táncosokat kerítettem, a legjobbakat, akiket én tudok, és mondtam: figyeljetek, egyenként olyan lábat kaptatok, hogy tíz másik ember sokáig eljárna velük. Nem messze, itt, Kicsibükkben van egy ember, ötvenéves körüli, járni nem tud. Most őérte fogtok táncolni, hogy lábra tudjon állni. S ezt megértették.

Berecz úgy tartja, a hibát ott követte el, hogy a pesti közönséghez székely észjárás szerint szólt, azzal kezdte, ami számára a legfontosabb: segélykoncert László Gézáért, s alig hitte, hogy e névre a közönség nem kapja fel a fejét. Aztán leírta, hol, hogyan formálódott Kicsibükk. Sokat nem tudott valós történelméről, így azt mondta el, ahogyan akár lehetett volna is annak múltja „csupa hipotézis, de költészet”. Csak ezután jött, hogy kik fognak fellépni a mulatságban, nagy nevek apró betűvel, s a helyszín, időpont még csekélyebb térben, hozzá pedig fénykép deszkaházról, rajta egy ablakkal feketélleni, melyen egy szomorú ember néz ki a hópihékre.

„Nekem ez sok volt, másnak meg sem ütötte a mércét. Immár tudom, a hírességekkel kellett volna kezdeni, mert öt prímás húzta, három brácsás volt, és a cimbalmosok egymással versengtek, hogy ki üsse meg a húrt, aztán mire eljutottunk a bőgősig, még két csellóson botlottunk keresztül... Hogy a táncosokat ne emlegessük, akik egymást lökdösték le a deszkáról. Kevesen látták, de akik ott voltak, a kitűzött célt bőven fedezték.”

Aki járószerkezetről álmodik

Több mint ötezer lej és hozzá még jó néhány ígéret gyűlt össze a pesti koncerten, ezzel tért vissza minap Kicsibükkbe Berecz András. A közelben lévő farm tulajdonosa, Czikó Dezső volt a fuvarosunk, ő az, aki Gézát is „tángálja”, étellel, tűzifával látja el. A lábfagyás után hamarabb is elvitte volna orvoshoz, ha nála nem erősebb az ellenkezés. Nem lehet a múltat megmásítani, alig maradt hús a sarokból, sorvad a maradék is. Géza saját készítésű cipőit mutogatja, amelyeket gyapjúval, szivaccsal tömköd tele, hogy enyhítsék a minden lépést követő fájdalmakat. Olyan szerkezetről álmodozik, amelyik egy hám segítségével lábait és az egyre szaporodó szemölcsszerűségeket távol tartja a szilárd talajtól.