
Ötves János. Tudja, hogy nagy esélyt kapott az élettől
Fotó: Ötves János személyes archívuma
Ha csak egy ember is azt mondja, hogy ha ennek a cigánygyereknek sikerült, én is megpróbálom, már akkor megérte bejárni ezt az utat – mondja Ötves János. Egy történet az álmokról, példamutatásról, alázatról.
2020. szeptember 28., 18:362020. szeptember 28., 18:36
2020. szeptember 28., 18:482020. szeptember 28., 18:48
Ötves János létezéséről 26 éves koráig nem sokan tudtak. A részben árvaházban majd nevelőszülőknél felnövő János megjárta a maga hepehupás útját, mígnem egy napon Magyarország egyik népszerű vetélkedőjébe küzdötte be magát és vállt ismertté.
Jánost születésekor elhagyták, hatéves koráig a székelykeresztúri Zeyk Domokos gyermekotthonban nevelkedett, innen Csíkkarcfalvára került nevelőszülőkhöz, ahol egy év megszakítással tíz évet élt. Nyolcadikos korában ugyanis egy évet Homoródkarácsonyfalván tanult, majd később tizenhat éves korától Csíkszeredában egy családi típusú gyermekotthonban nevelkedett.
János és Bianka. Novemberre várják közös gyermeküket
Fotó: Ötves János személyes archívuma
„Tizennyolc évesen elhagytam a rendszert, nevelőszüleim segítségével egyenesesen Csehországba mentem uborkát szedni, majd abból a kis pénzből, amit ott kerestem, Budapestre utaztam, oda csábított egy ismerősöm, mondván, lesz munkám. Sajnos nem sikerült munkát vállalni, a pénz elment, és én hoppon maradtam. Újra csak a nevelőszüleimre voltam szorulva, ők találtak egy újsághirdetésben munkalehetőséget Mosonmagyaróváron. Ott dolgoztam két évet, majd egy ismerősöm biztatására fogtam a kis táskámat, és Franciaországba mentem.
Aztán amikor láttam, hogy jelentkezni lehet a Konyhafőnök című műsorba, amelynek én nagy rajongója vagyok, eldöntöttem, hogy megpróbálom, noha az étteremben azt mondták, ha onnan eljövök, vissza már nem mehetek. Ez egy plusz terhet rakott rám, tudtam, nekem bizonyítanom kell, mert ha nem, valahol kezdhetem újra a nulláról” – meséli a Konyhafőnök című műsor székelyföldi származású részvevője.
A példaképpel, Sárközi Ákossal
Fotó: Ötves János személyes archívuma
Mert Jánost ebből a műsorból ismerték meg sokan, és mondhatni ez a műsor segítette őt a kitörésben. De nyilván ehhez szükség volt arra az alázatra és küzdeni akarásra, ami őt jellemzi.
Megkedvelték a zsűritagok – meséli büszkén – szerették, ahogyan főz, ahogyan bánik az alapanyagokkal, szerették az általa a tányérra vitt ízvilágot.
„Számomra példakép Sárközi Ákos, ő ajánlott munkalehetőséget nekem. Mosogatok, de amikor az idő engedi, kivesz a mosogatóból és tanít, érdekes technikákat, eljárásokat mutat meg. Én pedig figyelek, tanulok. Egy célom van, hogy tanuljak a séfemtől. Van időm, nem sürgetem, magamtól is rájövök dolgokra, szépen kell haladnom a lépcsőn, hogy ne szálljak el.
Gyergyói, csíki barátaival, nevelőszüleivel mai napig tartja a kapcsolatot, mindannyian büszkék rá, hiszen „nem gondolták volna, hogy ilyen szintre küzdi fel magát”. „Nagyon szerettem a hasamat már kisgyermek koromban is, kilencévesen elhatároztam, hogy szakács leszek. Nincs szakirányú végzettségem, de engem mindig a főzés érdekelt. Ha nem tudnék főzni egy héten legalább kétszer, bele is pusztulnék. Nekem kell az, hogy megfogjam az alapanyagot, hogy megszagoljam, hogy beindítsa a fantáziámat. Szívvel kell főzni, ez a legfontosabb” – meséli lelkesen.
Ha egy héten legalább kétszer nem főznék, belepusztulnék – mondja Ötves János
Fotó: Ötves János személyes archívuma
Kedvenc ételei között sorolja fel a különböző pörkölteket, a rakott krumplit, a gyöngyöző, gazdag tyúkhúslevest házi csipetkével vagy grízgaluskával. Büszke a származására, szereti a roma gasztronómiát – mondja – gyökereit sosem feledi. Tudja, most jó helyen van, hatalmas esélyt kapott az élettől, amivel élni kell és megbecsülni.
„Azt mondják, ha elindulsz egy jó úton, sose nézz vissza, de én azt mondom, igenis hátra kell nézni. Nem szabad elfelejtenem azt a nehéz utat, amit megtettem, ebből kell erőt merítenem.
Mindenkinek meg kell mutatnia a saját belső értékeit, hisz elsősorban emberek vagyunk. Szeretném, ha lenne legalább egy-két olyan ember, aki az én utamból erőt tud meríteni, és azt mondja, ha ennek a cigánygyereknek sikerült, én is megpróbálom. Meg szeretném mutatni a családomnak, a gyermekotthonból kikerült fiataloknak, hogy álmodni lehet és álmodni kell. Én minderről csak álmodoztam eddig, és az álmom valóra vált” – mondja.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!