Hirdetés
Hirdetés

Az emberbarát orvos, a szegények támogatója: 250 éve született Gecse Dániel

Marosvásárhelyen szakkollégium és utca is őrzi a neves orvos emlékét

Marosvásárhelyen szakkollégium és utca is őrzi a neves orvos emlékét

Kétszázötven éve, 1768. március 7-én Közép-Szolnok megye Czigányi településén született Gecse Dániel, később Marosvásárhely humánus orvosa, egy „emberbaráti intézet” létrehozója, a halála után róla elnevezett alapítvány és a szellemiségét ápoló mai szakkollégium névadója.

Ábrám Zoltán

2018. március 07., 16:002018. március 07., 16:00

Gecse Dániel anyja Tétsi Krisztina, a marosvásárhelyi kollégium teológia professzorának lánya, apja a szárazajtai Gecse Benjámin, aki elhagyta családját. Kora gyermekkorától nehéz anyagi viszonyok között éltek, és bizonyára ez fejlesztette ki lelkében a szegényekkel, elhagyatottakkal való mélységes együttérzést, ami megalapozta későbbi emberbaráti ténykedését.

Pesten, majd Bécsben tanult

Miután elvégezte a marosvásárhelyi Református Kollégiumot, az ifjú Gecse Dániel támogatást kapott a főegyházi tanácstól, aminek köszönhetően a pesti egyetemre ment, ahol 1798-ban doktori diplomát szerzett. 1799-ben rövid időre hazatért Marosvásárhelyre, gyakorló orvos volt, majd nemsokára Bécsbe utazott, ahol orvosi felkészülését gyarapította, tökéletesítette. Később Olaszországban szolgált, majd újra visszatért szülőföldjére, és Marosvásárhelyen telepedett le, járványorvosi minőségben dolgozott. Munkaköre gyakori, többnyire hosszabb idejű távolmaradással járt.

Hirdetés

Hosszas és fárasztó peregrináció után 1815-ben végleg Marosvásárhelyen maradt, édesanyjához költözött. 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották meg, és ezeket a munkaköröket haláláig betöltötte. Az 1811-ben létesült Szentgyörgy utcai közkórház főorvosa lett, ahol orvosi teendőit „pontossággal, hívséggel, emberi szeretettel végezte”.

A város egyik legkedveltebb orvosa volt, mivel sok szegényt ingyen gyógyított, gyógyszerrel látta el a rászorulókat.

Fő célja volt a város szakszerű egészségügyi ellátása, az orvoshiány felszámolása, a bábák szakképzésének a javítása, a kívánatos higiéniai viszonyok biztosítása. Hat hónapos betegeskedést követően 1824. május 13-án hunyt el. Síremléke a marosvásárhelyi református temetőben vasráccsal körülkerített impozáns emlékkő, a következő felirattal: Itt nyugszik orvos tudor Gecse Dániel, az Emberszereteti Intézet alapitója szül. 1768 mart. 7-én, meghalt 1824. máj. 13-án.

Alapítványt hozott létre

Gazdag és felelős szakmai életpályája mellett Gecse Dániel nevéhez leginkább az általa létrehozott „emberbaráti intézet” kötődik. Az alapítvány létrehozásának gondolata akkor született meg, amikor 1818. június 28-án részt vett a marosvásárhelyi Református Főiskola állandó megtelepedésének százéves ünnepélyén. 1820-ban kétezer forintos kezdőtőkével alapítványt hozott létre, azzal a kikötéssel, hogy kamatai száz évig tőkésíttessenek, s azok a kitűzött jótékony célra legyenek felhasználhatók. Száz éven keresztül az alapítvány sok segítséget nyújtott a rászorulóknak, ám az első világháború utáni pénzbeváltás miatt az alaptőke elértéktelenedett, s 1934-ben az intézetet felszámolták.

A Gecse Dániel Szakkollégium épülete •  Fotó: gecsekollegium.ro Galéria

A Gecse Dániel Szakkollégium épülete

Fotó: gecsekollegium.ro

Gecse Dániel Institutum philanthropicum („emberbaráti intézet”) névvel illette alapítványát, amelynek az alapszabályzatát részletesen leírta, 62 paragrafusban foglalta össze. Meghagyta, hogy az összeg egyik felével a református kollégium tetszése szerint rendelkezhet majd, a másik rész felhasználásáról pedig „a főconsistorium a maga bölcs és jó elnézése szerint mindenkor szabadon határozzon”. A kamatok felhasználhatóságát nem részletezi az alapszabályzat, csak arra utal, hogy „használják mindenkor bölcsen a közboldogulásra”. Felhívja viszont a majdani elöljárók figyelmét a „kollégium fizikai és morális állapotjának előmozdítására”.

Életrajz nyolcvan oldalon

Életét és munkásságát legteljesebben egy nyolcvan oldalas kiadvány ismerteti, melynek címe: Néhai orvos Gecse Dániel életrajza, emberszereteti intézete és annak rövid felvilágosítása, kiadta az Intézeti Bizottság Marosvásárhelyen 1840-ben, nyomtattatott a kollégium betűivel. Névtelenül kiadta Antal János erdélyi református püspök, aki a kollégium tanáraként közreműködött a Gecse Dániel-féle „emberszereteti intézet” megalapításában. A püspök így vallott Marosvásárhely humánus orvosáról:

Idézet
„Mindenkor támaszt az emberiség jóltevő atyja hazánkban és nemzetünkben olyan nemes lelkű férfiakat, kik a haza oltárára feltett áldozatot híven megőrzik.”

Gecse Dániel egyike azon marosvásárhelyi orvosoknak, akik a helyi vonatkozáson túl elismert orvostudósok voltak, és maradandót alkottak az orvostudomány, valamint a jótékonyság területén. „Szépen nyilatkozik meg benne a vallási türelmesség és a magyar nemzeti érzés, mely az egész lényét átható általános emberszereteten is minduntalan átcsillog. Kívánatos volna, hogy példája ne csak elismerést és dicséretet váltson ki a lelkekben, hanem tehetősebb s milliókat szerzett orvosoknál és más polgároknál követésre is találjon” – írták róla utódai.

Gecse Dániel síremlékének felirata a marosvásárhelyi református temetőben Galéria

Gecse Dániel síremlékének felirata a marosvásárhelyi református temetőben

Gecse Dániel példamutatása számunkra is kihívás. Hivatástudat, emberszeretet, közösségi felelősségérzet, áldozatkészség, a közösség szolgálatának mindenkori prioritása az egyéni érdekkel szemben – mind-mind ráillő jellemzők. Jó lenne, ha a jelenben még többen lennének azok, akik nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítanák, hogy az ő követői. Idén születésének kétszázötven éves évfordulóját ünnepelheti Marosvásárhely magyarsága, amely ma is élénken őrzi emlékét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében

Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.

Helyi ízek és nyitott porták: készülnek az Európa Gasztronómiai Régiója címre Hargita megyében
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar

A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.

Érzelemmel, erővel és közös alkotói lendülettel: Szőcs Reni és a No Sugar
2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés